Fantom átka 2
Borító. Igazából semmi extra nincs rajta, de nekem mégis nagyon tetszik. Fantom szinte él a képen, és jók a vizuális hatások is. A kép kissé sötét, ami szerintem hangulatot kölcsönöz a borítónak.
Képregény. Már az előző részben is tetszettek a rajzok és a stílus, ez azóta sem változott. A figurák nagyon karakteresek, jók a színek, és a hátterek sem elnagyoltak. (Bár Fantom néha kissé elnagyoltra sikerült)
Történet. Nem volt rossz történet, a sablonos családokon átívelő bosszú történet beemelése Fantom közegébe jól sikerült. Bár nem érzem annyira drámainak a dolgot, mint valójában lehetett, ugyanis a történet írói sok helyen oldják a feszültséget viccel - laza elszólásokkal, mint pl. Fantom "szabadító képességének" megvitatása, miközben megy a bunyó. Fantom ebben a történetben is laza, még a legkeményebb helyzetekben is van humora pl. mikor körülveszik a füzet elején, és lazán megkérdezi, hogy nem láttak e arrafele kószálni egy démonistent. A vége várható volt, legalábbis és sejtettem, hogy lesz gyermeke, de azt nem, hogy lány lesz, így sikerült nyitva hagyniuk a dolgot, azaz Fantomnak is lehet igaza, vagyis nincs minden kőbe vésve a jövőben.
Beírás/Fordítás. Mind általában mindig, most is jól sikerült, gördülékenyen olvasható, jól szerkesztett mondatok.
Összességében. Tetszett a történet, mind vonalvezetésében, mint kivitelezésében. Köszönet érte.