na bocsi a kis késésért de ennem is kellet valamit
She-Hulk #008
) [/i]Ezután Jen elmegy Dr. Strange-hez, ahol Dr. Samson társaságában gyógykezelést hajtanak végre rajta annak érdekében, hogy normálisan tudja változtatni magát Amazonná és vissza (a lábjegyzet szerint a Skarlát Boszorkány elátkozta). a következő képeken John-t látjuk, amint épp leszállást hajt végre egy repülővel, de máson jár az esze... a rutinjával szerencsére elkerülik a balesetet. eztán a többiek cikizik az Amazonnal való kapcsolatát, és gondolják, hogy majd papucs lesz mellette. (Mrs. Amazon). A viccelődést egy tábornok szakítja meg, aki rámutat, hogy John-t szoros kötelékek fűzik a szuperhős társadalomhoz, és szeretné, ha tovább is ápolná a kapcsolatait, mert nem lehet tudni, hogy fog elsülni a regisztráció... és burkoltan célozgat rá, hogy az új fejlesztésű repülőikkel a renitens szuperhősöket kell majd összefogdosni.
Következőleg Jogbajnokot és Rage-t látjuk a házak fölött szállni, azon Új Harcos tagokat, akik nem voltak ott Stamfordban. Jennifer irodája felé tartanak, ahol úgy kell őket Jennek betuszkolni az épületbe, mert páran felismerik őket az utcán, és gyerekgyilkosnak kiáltják ki a párost. Jen odabent, mint az ügyvédjük figyelmezetti őket, hogy nem épp okos dolog az utcán mászkálni, és tanácsolja, hogy a jelmezüket se viseljék... ez nem tetszik a két srácnak. elmondják, milyen attrocitások történtek legutóbb, mikor valaki megszerezte a személyazonosságukat (Nova testvérét megnyomorították, fel akarták robbantani Tűzcsillag apját, és megölték Rage nagymamáját).. szóval joggal ellenkeznek. Mutatnak egy honlapot Jennek, a pusztítsátokelmindenharcost.com-ot... ahol elég komoly gyűlöletkeltő anyagokat pakolnak fel róluk, és jópár negatív dolog történt velük emiatt. Rage megkéri Jennifert, hogy tegyen valamit... elege van belőle, hogy mindig balfékeknek vannak beállítva. Jen biztosítja őt, hogy nem azok, hanem hősök. Következő képen Johnnal egy bárban iszogatnak, és John próbálja felfogni és értelmezni a helyzetet... miszerint kedvese Amazonként támogatja a regisztrációt, ellenben Jenként pedig kiáll az Új Harcosok mellett.Jan is bevallja, hogy összezavarodott, és fontos neki a magánélet... erre a kijelentésre John rárepül, és akarna valamit mondani, a köztük lévő viszony szorosabbá tételéről.. de ekkor panelt váltunk, és látjuk, hogy a bizonyos honlap üzemeltetője kikelt Jenniferre, és éppen az ő személyazonosságát teszi ki online... azt motyogva magában, hogy el kéne döntenie Ms. Walters-nek, kinek az oldalán áll.
Megkezdődik a tárgyalás gonosz honlap vs Új Harcosok. a bíróság előtt lincshangulat van, Jogbajnok erőtere védi meg magukat a "paradicsomdobálóktól". Jen a tömegben próbál előrejutni a kapuhoz, mikor valaki megragadja a grabancát... ekkor átváltozik Amazonná, és megfenyíti a férfit.. és Amazonként lép be a tárgyalóba. Jennifer előadja a vádakat, a honlap ügyvéde pedig a Stamfordi eseményekkel próbál takarózni,mondja, hogy a vádlottak nemcsak a honlap üzemeltetői, hanem túlélők is egyben. behívnak csomó tanút, aki mind-mind valami gyászos történetet adnak elő a tragédiáról (godnolom, hogy meghassa az esküdteket). Az ügyvéd tovább mószerolja őket, ekkor Rage felveti, miért nem beszélnek arról, amikor számtalanszor megmentették a várost. akkor nem volt jó? Amazon leinti, és azt mondja, hogy már így is nyernek, hogy rájuk bizonyítják a honlapot... ebből több nem hozható ki, csak újra előhoznák a stamfordi témát, és a 600 halottat. Rage bedühödik (nomen est omen) és szétveri az asztalát, miközben arról ordítozik, hogy számolják bele az elesett hősöket is!ők is meghaltak ott. Persze ezzel elcsesz mindent, a bíró látni se akarja őket.
Utána John-t látjuk, amint a könyvtárban kikéri a Nagy Generáció c. könyvet... kiderül, hogy ez egy titkos jelszó, és a könyvtáros néni elevzeti egy pincehelyiségbe, ahol egy kapucnis alak várja. mikor tiszta a levegő, a férfi leveszi a kapucnit, és AmiKapit találjuk alatta. Kapi elmondja, hogy itt háború lesz, és tudni szeretné, hoyg az Amazon kinek az oldalát fogja erősíteni. John viszont nem akar válaszolni, akáérmennyire is tiszteli Kapit, Jen, a szerelme bizalmas dolgait nem adhatja ki. Kapi megértő, és tanácsokat ad neki szívügyekben, azt mondja, lépnie kell Johnnak.
A tárgyalás második napján Vasembert idézik be, aki előadja, hogy a szuperhősök regisztrálva, és képezve jobban szolgáhatják majd a hazát, csakúgy, mint a fegyveres erők. Besározza az Új Harcosokat, hogyha Angyalok módjára kezelik a helyzetet, ez nem történik meg (nem a faszt.. lásd fenntebb). Jen lecsap egyből a témára, nekivágja Vasfejnek a kérdést, hogy ugyanarról az Angyalokról van szó, akik hagyták Kangnek, hogy lerombolja fél Washingtont? ilyen keresztkérdésekkel megy tovább Amazon, azt is előhozza, amikor egyszer Vasfej egy szerkezettel az egész világ agyából megpróbálta kitörölni a személyazonosságát. Vasfejben felmegy a pumpa, a szeme vörösen izzik és látszik, hogy legszívesebben lecsapná Amazont. A tárgyalást berekesztik, Rage és Jogbajnok az esélyeket latolgatják Jennek odakinn, amikor félrehívja Jent Vasember. előadja, hogy sokban hasonlítanak... és most ő hoz fel régi dolgokat, amivel lelkiterrorizálhatja Amazont... és közben a regisztráció szükségességéről beszél... a saját oldalára akarja állítani a zöld óriást. Végül ad neki egy pendrive-ot búcsúzóul, amin minden adat megtalálható a kérdéses honlapról... Vasember bevallása szerint zseni a srác, mert 4 percbe telt, míg fel tudta törni a honlapot. utolsó szavai szerint a honlap mögött egy közülükvaló van... és ezt nekik kell elintézni. A zseni búvóhelyét mutatják, ahol épp azon gondolkozik, melyik Új Harcos személyazonosságát fedje fel, kivel csesszen ki. Ekkor telekinetikusan szétkapják a tetőt, és a maradék Új Harcosok Amazonnal kiegészülve berontanak. a honlap mögött tényleg egy közülökvaló volt, egy másik Új Harcos. (valami Hindsight Lad )Azzal magyarázza tettét, hogy nem akart részvállalni a balhéból, nem akart az Új Harcosokkal együtt pirulni, ezért elhatározta, hogy a maradék csapatot is szétbomlasztja... azt hajtogatja, hogy nem hitte volna, hogy ez lesz belőle, nem ezt akarta. persze végül összezuhan és sír. A nagy hangra ekkor átjöttek a szomszédok, és lincshangulat alakult ki (most már ez lesz mindig? ) a szuperhősök miatt, már majdnem balhé lett, mikor az égből leereszkedett John Jameson ezredes a spéci repülőjén, és rendet teremt... majd frappánsan előhúz egy jeggyűrűt a "kabátujjából" és a meglepődött Amazonnak felteszi a kérdést: "hozzámjössz feleségül?" (mit szólsz ehhez TOM? )