Egy kicsitmár Mikulás után vagyunk, de ha az angolszász kultúrát nézzük, akkor még előtte. Tehát még nem késő feltenni ide ezt a kis versikét:
December 6 van, rámvirradt a reggel,
Annyira tűkön ültem, nem bírtam már seggel.
Büdös bakancsom az ablakban egy hete,
Abban reménykedtem, ma lesz majd tele.
Reggel volt, hét óra és kidobott az ágyam,
Szaladtam az ablakhoz, teljesült-e vágyam.
Lábbelim tömve volt cukorral meg dióval,
Akkor vettem észre, szemezek egy lóval.
Rénszarvas helyett a Mikulást az hozta,
Hogy hozzám is eljött, vesztét is okozta.
Szánkója mellett kábán feküdt szegény,
Az újraélesztésére nem maradt már remény.
Mert míg a cipőmbe az ajándékot rakta,
Annak minden bűzét ormányába kapta.
Ettől szegény mély kómába került,
S ablakom alatt végleg el is terült.
Úgyhogy ha hozzátok nem ért már oda,
Annak büdös bakancsom lehet az oka.