Nah, mégis csak kapott pár hozzászólást a Természet Csodái. Kíváncsi voltam, lesz-e olyan akinek tetszik, illetve, hogy akad-e egyáltalán valaki rajtam kívül aki még emlékszik a sorozatra a 90-es évek elejéről. Úgy látom azért van ilyen. Anno én olyan 8-10 éves lehettem amikor a sorozat futott, akkor nagy kedvenc volt, aztán elpakoltam, és most, úgy 15 évvel később véletlenül újra előkerült. Be akartam szkennelni, először csak archiválás céljából, aztán eszembe jutott, hogy talán felférne a HZs-ra is, a gyerekrészlegbe.
Valaki említette, hogy tkp. nem is képregényről van szó. Nos ez tény, ennek ellenére néhány dolog miatt mégis felmerült bennem, hogy helyet kaphatna egy képregényes oldalon. Egyrészt, bár a Természet Csodái valóban nem "képregény", elvégre a "regény" magában foglalna valamiféle cselekményt, de a képi megvalósítás miatt mégiscsak emlékeztet a képregényekre, ugyanakkor mindenképpen egy kuriózum a 90-es évekből. Másrészt a fiatalabb korosztálynak hasznos és/vagy akár szórakoztató is lehet, az idősebbeknek meg jó lehet egy kis nosztalgiázásra. A HZs-nak meg elég változatos volt a felhozatala ahhoz, hogy itt adjam elő az ötletet.
Amúgy összesen 11 rész van meg nekem, ha jól tudom ennyit is adtak ki. (De nyugodtan cáfoljatok meg, ha esetleg ezt rosszul tudom, és valakinek pontosabb infoja lenne.)
Ja és végül köszönöm Trollnak, hogy vevő volt az ötletre, illetve, hogy újjávarázsolta az oldalakat.