A Mátrix sikere annak köszönhető, hogy Larry és Andy Wachowski felismerték, a közönség ismét képes lenne befogadni egy kőkemény cyberpunk-stílusú filmet, amire a Johnny Mnemnomic óta nem volt példa Hollywoodban. (...) Maszlagnak nem nevezném, mert az első-második (főleg a második) részben elég kemény filozofálgatás volt, ezt nagyon ügyesen sikerült átvenni a japánoktól. Pont ez fogott meg igazán azokban a részekben és ennek hiánya miatt nem tetszik a Forradalmak.
nem minden film szájberpánk, amelyben felizzik a szájbertér hideg virtuális fénye. a J.M. az volt. bukás is lett (nem is érdemtelenül), és talán örökre elvette hálivúd kedvét, hogy megpróbáljon valódi cp-t filmre vinni. pedig a forgatókönyvet saját novellájából maga Gibson írta. ki mit szúrt el? ki tudja. hálistennek keleten azért születtek, születnek próbálkozások.
és jól mondád, filozofálgatás, nem filozófia. azért mert előkaparnak névmegfeleléseket és mitológiai párhuzamokat (divatos szóval élve akár mémeknek is nevezhetnénk a megfelelőségeket), mert kiforgatják az idea- tant, valamint előkaparják a baudrillardi szimulakrumot, a fából vaskarikát (najó, ezen mondjuk el lehet csámcsogni jól, mert az alapfelvetés már a gits-ben is helyet kap meg a blade runnerben). az egészet kicsit nyakonöntik valami keleti miszticizmust árasztó zen-buddhista izével (mátrix avagy motorápolás művészete) és a posztmodernitás alappillérével, az intertextualitással (jobban mondva annak képi megfelelősjével).
a mátrix leginkább egy olyan randira hasonlított, amikor megismersz egy kedves, helyes lányt. kicsit sztereotíp szőke, de az élet ugye remény... (ez az első rész), aztán jön az első randi (második rész) és kiderül az, amit egyébként is sejtettél, hogy egy sekélyes, sznob, közhelyekben gondolkodó nárcisztikus p*csa. a mátrix önnön maga hájpjába fúló katyvasz. ennyi erővel Bartha Zsoltra is ráadhatnánk egy sötét napszemüveget reverándával, átkeresztelhetnénk Salamonra, hogy aztán egy hátsó körívessel lassításban rúgja le Klaudia Sába fejét
