HálóZsák fórumok > OFF topik

Filmek, zenék

<< < (1771/2259) > >>

Sepi:
Eddig is nagyon érdekelt ez a film, de most már mióta ennyit beszéltél róla biztosan megnézem. Az első három része amúgy is régi nagy kedvencem.  
A másik dolog amit mondanék, hogy (bár ezért lehet, hogy egy páran csalódnak bennem majd  ) nekem tetszett az Oscar című film. Mai napig az egyik kedvencem. Akárhányszor megnézem kidőlök a nevetéstől. Szerintem az a baj, hogy sokan máshogyan nézték azt a filmet, nem úgy ahogyan azt kellett volna. Sokan azt figyelték, hogy "itt van Rambo/Rocky aki most maffiavezérkedik pedig nem is áll neki ez jól". Pedig ha eltekintünk az akciószinészi múltjától és nem figyeljük annyira árgus szemekkel, akkor egy üde kis szinfolt ez a film, és bár ő a főszereplő, de igazán Cunnie (Chazz Palminteri) viszi el a hátán a filmet az együgyű szerepével. Szóval ez egy jópofa kis vígjáték szvsz.

killjoy:

--- Idézetet írta: pepo05 ---
--- Idézet ---Csöpög, csöpög, de mégis tökéletesen a helyén van
--- Idézet vége ---
Na azt n sosem értettem, egy nem komoly művészfilmben megpróbálnak komolyabb érzelmeket bemutatni és még a színészi játék is jó, miért húzzák rá egyből, hogy csöpögős. Jó, van amikor ez egy teljesen elcsépelt, kiszámítható, unalmas és teljesen érdektelen jelenet, akkor igen. Nem láttam a filmet, de nekem úgy tűnik, hogy ez nem az a kategória. a mai világban ennyire elképzelhetetlen lenne, hogy egy ember, aki ilyen sok mindenen átment az idők során, képes valós és őszinte érzelmekre? Elég szomorú(ez nem neked szól killjoy). sajnos sokan, tartva attól, hogy mások megtámadják emiatt, eleve ráhúzzák a csöpögős-nyálas jelzőt(főleg a fiatalok körében).  
--- Idézet vége ---
Én pontosan erre akartam utalni, bár valszeg a éjszakai időnek köszönhetően nem voltam elég cizellált fogalmazású. Vagyis arra, hogy egy csomóan fogják majd mondani, hogy csöpögős, meg miért akar Stallone megríkatni, amikor annyi színészi vénája van, mint bolha tökén a pattanás. (Ennek egyébként szerintem az Oscarban tökéletesen ellentmondott. Nekem messze jobb volt, mint az eredetiben Funes ökörködése.) Ezért mondtam, hogy csöpög, nem pedig azért mert nekem tűnt csöpögősnek. Én mélységesen tisztelem ezért a filmért Stallonet, ugyanis nem próbált 60 évesen fitt, fiatalos és tökös csávó lenni. Egy olyan öreg favágóra emlékeztetett, aki ugyan már remegő kézzel emeli fel a fejszét, de akár egy mammutfenyőt is kidönt, ha úgy akarja. Mert képes rá... Így egy nem annyira fitt, nem annyira fiatalos de azért még tökös fickó lett Rockyból.

Spidáj:
[quote name='Tyler-x' date='2007.01.14.-19:21' post='25445']
amugy OFF:

Prison Break téma

a 2. félévad záróban Paul Kellerman +menti Michael-t és Lincoln-t és ők örülnek az ismeretlen segítségnek, bár nem tudják MÉG hogy Paul majdnem + ölte Sara-t és LJ-t.
VISZONT az első évad 19es részében mikor Linc-et az apja majdnem + szökteti és végül Bellickék visszaviszik a roncstelepről, akkor Kellerman pisztolyt fog Linc-re és majdnem +öli, 1más szemébe néznek. Linc hogyhogy erre nem emléxik mikor a 2. félévadzáróban találkoznak?
[/quote]



Amikor az első évadban le akarta lőni lincolnt- ő elég homályosan látott mert éppen akkor karambolozott egy teherautóval, majd csak a roncstelepen tért teljesen magához ahová az apja vitte...
[/quote]

De már a roncstelepről menekültek az apjával mikor Kellerman utolérte...
akkor már semmi gáz nem volt a látásával ...

pepo05:
A cinematrixososk nagy barmok. Utálom azt a honlapot, mert minidg csak felidegesítem magam rajta. Stallone: hát igen, régen nem csinált már jó filmet a nagy öreg. A kémkölykök nevű borzalom egyszerűen undorító, elég szomorú, hogy Banderas is idáig süllyedt. Sly Taxi beli parádézásáról meg ne is beszéljünk. Rocky-ból szerintem csak az első és a negyedik érsz volt jó, a többi elég szemét. Viszont erről az új részről is azt gondoltam, hogy orbitális nyúzás. Viszont killjoy sikeresen meggyőzött ennek az ellenkezőjéről, kíváncsi vagyok a filmre.

--- Idézet ---Csöpög, csöpög, de mégis tökéletesen a helyén van
--- Idézet vége ---
Na azt n sosem értettem, egy nem komoly művészfilmben megpróbálnak komolyabb érzelmeket bemutatni és még a színészi játék is jó, miért húzzák rá egyből, hogy csöpögős. Jó, van amikor ez egy teljesen elcsépelt, kiszámítható, unalmas és teljesen érdektelen jelenet, akkor igen. Nem láttam a filmet, de nekem úgy tűnik, hogy ez nem az a kategória. a mai világban ennyire elképzelhetetlen lenne, hogy egy ember, aki ilyen sok mindenen átment az idők során, képes valós és őszinte érzelmekre? Elég szomorú(ez nem neked szól killjoy). sajnos sokan, tartva attól, hogy mások megtámadják emiatt, eleve ráhúzzák a csöpögős-nyálas jelzőt(főleg a fiatalok körében).

Galamb:
Kösz exactlee! Rejtőben ha jól tudom, Spuri van igazán otthon, ugyhogy ő tudna választ adni, de szwsz a kettő közt nincs kapcsolat!
 Hát igen, Rocky: hiába mondom mindenkinek, hogy jó lesz, senki sem akar majd eljönni velem moziba  .  Mindegy ő bajuk!
 Na rákukantottam a Cinematrix honlapjára, és ott az fogadott, hogy lehet szavazni 2007 rajzfilmjeire. Na és mi az első, amire lehet pontozni?... Hát persze, hogy a 300!   az okosok szerint a Sin city 2-vel együtt azért kapot helyett a Vuk 2. meg a társai között, mert hogy olyan nem szokványos technikával készült! Na mindegy, tőlem megkapta a 10/10-et! (remélem nem fogok csalódni). Ja meg még az új Tini nindzsa filmre is lehet szavaszni, amire meg azt írták hogy ez lesz a 3. egészestés!

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése