HálóZsák fórumok > OFF topik
Filmek, zenék
KiD:
Ezzel viszont most én nem értek egyet. A Beverly Hills-i zsaru főszerepét Mickey Rourke-nak és Stallonénak szánták, sőt még Harrison Ford is visszautasította mielőtt Murphy vitte. Nem volt abban mutassuk be a laza feketéket gondolat sosem, csak az, hogy mutassuk be, hogyan old meg egy tökös zsaru a kemény negyedből egy ügyet a gazdag negyedben. Az más kérdés, hogy szerintem jót tett a sztorinak Murphy, úgy is mint színész, és úgy is mint fekete színész, a bőrszíne csak tovább nagyította a különbséget a két világ között. Ami pedig az Alien filmeket illeti, az egy horrorfilmes alapvetés, hogy a legtöbb esetben egy nőt állítanak a középpontba, aminek egyfelől van egy szexuális vetülete, másfelől a "legkisebb királyfi" gondolatra épít, vagyis, hogy az a szereplő kerekedik felül a nehézségeken (horrofilmben gyilkosokon, szörnyeken), akiből a legkevésbé néznéd ki, hogy elég erős hozzá, mégis az. Illetve Cameron köztudottan szeret erős nők köré filmet készíteni, gyakorlatilag nincs is másmilyen filmje, de őt egy személyben talán nehezen lehetne megvádolni vele, hogy mindezt azért teszi, hogy a feminizmus ügyét előremozdítsa, nem pedig azért, mert, úgy érzi, hogy ez jót tesz a sztorinak.
Azt nem állítom, hogy Hollywood mentes volt akkoriban minden ilyesmitől, de speciel a példáid nekem sántítanak.
Sepi:
Úgy rémlik, hogy beszéltünk már ezekről korábban, bár azt már nem tudom, hogy melyik topikban. A tény, hogy a régebbi filmek talán azért is jobbak, mert ahogy írtátok is, akkoriban a technikai lehetőségek eléggé korlátozottak voltak, így nagyobb hangsúlyt kellett fektetni a történetre. Ez manapság már inkább másodlagos.
A polkorrekt résszel nem mindenben értek egyet. Igazából az sem új keletű dolog, mégis sokan hiszik azt, hogy ez a mai kor terméke, pedig nagyon nem. Csak hát mikor még gyerekek voltunk, nekünk sem tűnt ez fel a régi filmeknél, pedig azokban is benne van jócskán, mai szemmel sokkal jobban észre lehet már venni. Annyi a különbség, hogy régebben jobban beleépítették a történetbe, elegánsabban volt előadva az egész, pont a fentebb taglaltak miatt is. Valamint máson volt a hangsúly. De szemernyi kétségeink se legyen, az olyan filmek, mint az Alien vagy a Terminátor ugyanúgy igyekezett a feminizmus zászlaját emelni, vagy például a Beverly Hills-i zsaru és hasonló filmek pedig a feketék iránti elfogadást. Meg hát a meleg szereplők is a 80-as évektől egyre több filmben tűntek fel, valahogy akkoriban mégse zavart senkit ez a dolog. Ezek közül sok filmet ma kult filmnek tartunk és imádjuk, pedig ezek is mind át vannak itatva az akkori kor polkorrekt dolgaival.
Ebből is látszik, hogy Hollywoodtól ez már jó rég nem áll távol, csak régebben (ahogy mondtam korábban) elegánsabban adták ezt elő, manapság a történeti hiányosságok miatt ezek már sokkal jobban szemet szúrnak és sokkal erőltetettebbnek tűnnek. Valamint manapság divat lett ezt túlreagálni is, ami szintén nem jó irány.
roberto:
Turkia kommentjéhez annyit fűznék hozzá pluszban, a bezzegrégenezés mellőzésével: évtizedekkel ezelőtt még szerényebb technikai lehetőségek álltak a filmesek rendelkezésére, a ma használtak még ötlet szintjén sem léteztek, így muszáj volt a történetre rágyúrni. Ma már bővebb a teches háttér, így most ennek a javára billen a mérleg nyelve. A másik a keretösszeg, amiből lehet gazdálkodni: a látvány irdatlan összegeket emészt fel + a promózás, a marketing és ezzel a költségvetés nagyját el is vertük. A pol. nevelés -vagy nevezzük korrektségnek- inkább a kis méretű, de annál hangosabb/erőszakosabb lobbizó csoportok számlájára írható és mint látjuk, a stúdióknál is nekik áll egyelőre a zászló. Ezért lehetett a Terminator 6-ból egy vérfeminista propaganda-filmet kiadni. Vagy a Mulan-nal a kínaiakhoz dörgölőzni az ázsiai piac érdekében.
turkia:
--- Idézetet írta: KiD - 2022. Július 26., 20:22:32 ---
Az Endgame óta a többi Marvel film sem fogott meg, ez meg konkrétan nem tetszett.
Viszont nézzetek Top Gunt, ha még nem tettétek! :brow:
--- Idézet vége ---
Gyerekek, én a Vasember 2 óta ELVÉTVE láttam olyan szuperhősös filmet, ami tetszett volna (Pl a Phoenix-féle szikár és letisztult Joker nagyon bejön). A Vasember 3-nál már megváltozott valami. Jött a látvány, meg a pörgés. Az betette nálam a kaput. Minden gyors, minden robban, egyszerre 10-20 hős a vásznon, keménykedő futások, ugrások, brutálmenő női feminista kamu arcok... A legtöbb filmmel az a bajom, hogy kizárólag a látszatra megy rá és/vagy politikailag nevelni akar. Mindkettő megöli a film, mint olyan lényegét. Pl az előbb említett Jokerben van egy ilyen szoftos, minimál "társadalomkritika", ami szerencsére olyan súlytalan és halovány, mint anno a Romero filmekben.
A Top Gun 2 tényleg jó! Viszont az alapkonfliktus: valahol van egy atomerőmű, ami nem tetszik az USÁ-nak. Vesznie kell. :D :D :D :D
Fejemet fogva röhögtem. :D
AMúgy Cruise egyszerűen zseniális. A 80-as és 90-es évek jóképű ficsúrja napjainkra Leo mellett az egyik legnagyobb élő színésszé nemesedett.
Kedvenc filmem tőle nyilván az Interjú a Vámpírral (a bájosnak éppen nem mondható Kirsten Dunst egyik felmenője így ránézésre nem tudom, betonkeverő, vagy teherautó lehetett, rejtélyes, hogy futhatott be. Mondjuk a Pókember után nem menetelt már annyira)
Szóval vannak még jó filmek napjainkban is, de nagyítóval kell keresni.
HeirToGrievous:
@KID
Ezekben a cikkekben benne van a lényeg.
https://telex.hu/kult/2022/06/29/hbo-max-besugo-aranyelet
https://telex.hu/szorakozas/2022/06/29/valoszinuleg-a-warner-es-a-discovery-osszeolvadasa-allhat-amogott-hogy-eltunt-a-besugo-az-hbo-rol
Ez meg elvileg a Batgirlből van:
"Battin' time"... :hehe: :lol: :lol:
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése