HálóZsák fórumok > OFF topik
Sztrájk topik
lyrán:
Sajnálom, hogy nem kívántok továbbiakban honosítani.
De, ha tényleg kényszernek érzitek akkor ne csináljátok.
De , ha megoldható lenne akkor tegyétek elérhetővé a képregényeket újra. Mert én soha nem töltöttem le semmit mindent az oldalon néztem meg és ha újra akartam ránézni akkor szintén.
Szóval
Spuri:
Azt hiszem Graf-x rátapintott a lényegre. Már ami a közösséget illeti.
Én csak nemrég csöppentem bele a társaságba tevékenyen. Persze előtte is jártam ide, mert sok szép és jó volt a frissítések közt, de el kellett telnie egy kis időnek, amíg én is elkezdtem hozzászólogatni. Nálam a chatbox volt az első lépés. Hogy miért? Azért, mert a fórumban nem lehet beszélgetni. Értsétek jól, nem volt meg az azonnali párbeszéd lehetősége, ha csak annyit írok, hogy "köszi! Tök jó volt!" A chat teljesítette azt az igényt, hogy - ami egy közösséget közösségé tesz - azonnal kaphattam választ, vagy csak jókat diskurálhattam másokkal.
Én nagyon jól éreztem magam a társaságotokban, mert mint már egyszer írtam is, a HZs a honosítók központja lett. Nem tudnék olyan honosító lapot mondani, ahonnan ne jártak volna ide az emberkék.
Ugyanakkor azt sem hiszem a hogy a közösség összeborult volna. A HZs tagok természetesen rengeteg támadásnak tették ki magukat ezzel a lépéssel, de azt kell mondjam, náluk a pont.
Ez egy olyan honlap, ahol ingyen, ajándékba adták a munkájukat az emberek. Azért tették, mert egyszerűen szórakoztatni akarták a környezetüket. De egy humorista is elveszíti a kedvét, ha a közönségtől nem jön egyetlen kacaj sem. Ez azért is lehet, mert nem volt humoros. De tudom, hogy a HZs képregényei a legjobb minőségben elkészített képregények voltak.
Ha pedig ott tartunk, hogy ingyen kapták a népek a képregényeket, nehogymár ők követelőzzenek, hogy ez legyen, meg az legyen, meg mi az, hogy ők sztrájkolnak, meg hogy képzelik, hogy a saját honlapjukat megszűntetik, meg milyen jogon fosztják meg a nézőket a képregényektől!!!!
Akkor lenne mindenkinek joga kiakadni, ha fizetnie kellett volna a képregényekért. De nem kellett...
Aki pedig fel van háborodva, légyszi ne szóljon, ne írjon semmi bántót, mert attól csak még jobban elveszi a kedvét a HZs tagoknak a további honosítástól. Én pedig még szeretnék itt olvasni képregényeket, és szeretnék tovább diskurálni a HZs csapatával, mert olyan jó ez a csapat, hogy rossz szavunk nem lehet rá!
kron82:
már mindenki meg akar szünni? azért mert egyesek(köztük én is) nem írnak a fórumba visszajelzést a tetszésről az nem azt jelent,hogy nem szeretjük amit csináltok,csak vagy lusták vagyunk,vagy napi 10 órában melózunk egy villanyszerelő cégnél és örülönk,ha a flash get-et elbírjuk indítani mielőtt mélyálomba zuhannánk! én speciel szeretem ezt az oldalt és a munkáitokat is,de szerintem ezzel nem vagyok egyedül! maradok tisztelettel...amíg a hálózsák meg nem veszi a jogdíjakat :-)
Inner Circle:
--- Idézet ---"...a papír-jpg képregény viszonya nagyjából az mp3 vs. Eredeti zenére emlékeztet. Valjuk be öszintén mi magyarok fillérb***ó népség vagyunk."
--- Idézet vége ---
Azt bevalljuk :-) de a viszony egészen más. Egyrészt kvázi bármilyen zenét megvehetsz a plázába', míg bármilyen képregényt egyrészt anyagilag nagyságrendileg húzósabb, másrészt alig lehet kapni (pláne a régebbi számokat!). És még fontosabb, hogy külföldi zenét aligha a magasröptű szövegekért hallgatsz, arra ott vannak a verseskötetek, viszont külföldi képregényt nagyon is a szövegéért vennél, amit nem biztos, hogy megértesz. Erre valók a honosító oldalak... Hiszen aki amúgy megérti a külföldi képregényt és mégis letölti ahelyett hogy megvenné, az amúgyis DC-n és hasonlókon huszárodik, ami már nem a honosító oldalak problémája.
--- Idézet ---"Ezen az alapon mindig is lesz létalapja az elektronikus képregénynek. Persze amiíg a nagy kiadók meg nem jelennek Magyarországon és utáne nem néznek, hogy a honositó oldalak az utóbbi 5 évben mennyit csúsztak a jogdíjak befizetésével."
--- Idézet vége ---
Szerintem kezet csókolhatnak, hogy működik az underground és előkészíti nekik a piacot. A realitást viszont sajna a te oldaladon áll.
--- Idézet ---"Mintha egy leállást lehetne úgy is csinálni, hogy mindenkinek jó legyen."
--- Idézet vége ---
Nem. De úgy lehetne csinálni, hogy ne b.sszunk ki emberekkel csak úgy l'art pour l'art. Először is a fórum kiherélése már gyanúsan a "dögöljön meg a szomszéd tehene" is c. vidám népi bölcsességet idézi. Jelenleg nem látom, hogy ezzel a sértett lelkek hidegvizes-kamillateás borogatásán kívül mit lehetett elérni, de természetesen meggyőzhető vagyok. Másrészt én egy kicsit ráncoltam a homlokom, hogy pont fordítás közben húzták ki alólam a szőnyeget, de hagyján, ha csak rólam lenne szó. Viszont most írta Sámson Doki, aki nálam azért jobban bejáratott arc, hogy őt is villámcsapásként érte. Na, akkor még kit? EZ viszont már TAPLÓSÁG, tekintet nélkül a HZs eddigi brilliáns működésére. (Henry Ford is megalapította a modern autógyártást, ami tiszteletreméltó, de azért szabad legyen kimondani, hogy emellett szimpatizált Hitlerrel, és ezért tán mégse kelljen gazsulálnunk előtte!)
--- Idézet ---A nagy ideákkal mindig sok baj van. Ez egy ilyen bicikli, ezt így kell tekerni.
--- Idézet vége ---
Hát, ja!
SuMMeR:
Bár a fórumra csak emiatt az esemény miatt regisztráltam, de már elég régóta nézelődök az oldalon rendszeresen, nem szeretném, ha megszűnne.
Nemrég blogot kezdtem vezetni, ott az egyik linkajánlásom pont a HálóZsák volt, csak hát a Buzz még nem a legolvasottabb közösség.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése