Nocsak, Nocsak... El vagyunk kényeztetve... Vigyázzatok könnyen rászokik a magunkfajta (ugye beszélhetek mindenki nevében) kéregényolvasó az ilyen sok frissítésre...
Új Bradbury-k.
A nulladik óra. Megmondom őszintén kicsit többet vártam a történettől, valami csattanót a végére, kicsit számítani lehetett a befejezésre. De így is elég érdekes volt, mondhatnám klasszikus sci-fi inváziós történet (Gorgonitának is biztos tetszeni fog...). Tetszett benne, hogy milyen ígéretekkel "fizették" le a gyerekeket. "nincs több fürdés, új képregények, két mozi szombaton".. stbb.. A rajzok - bár nem tudom mikor készült maga a képregény - erősen az ötvenes-hatvanas évek stílusát idézték, azokat a formákat, színeket, emberábrázolásokat látni benne, amik nnak az időszaknak a sci-fi jövőképét idézik.
A szöveg jó lett, a beírás is tetszik. Az utolsó oldalon a bal alsó képen szkennhiba van, amit nem vettetek észre, vagy csak én nem tudom kivenni, mi az a folt?
A város. Elolvastam ki rajzolta, megláttam a rajzokat, és hmm Tetszik. Mintha már láttam volna hasonló rajzokat más képregényekben is... Nagyon megfogott a Város maga. Mint organikus - bár ez nem a legmegfelelőbb szó - egység. Ahogy gondolkodik, elemez. Hú és lyukkártyás adatrögzítés. Igazi felüdülés volt látni ezeket a képeket. Arra kíváncsi lennék, hogy mikor lehetett a háború, hogy már nem emlékeznek rá a Földön. De több kérdést is felvet a történet, hogyan alakult ki a város önfenntartó rendszere, hogyan fejlesztette ki a vírust, stb.. stb.. Persze így jó a történet, hogy utána gondolkozni kezdünk rajta.
A beírás és a szöveg tetszik, a képek is nagyon jók.
Bradbury, mint mindig leírom, jöhet még ...