HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Akció képregények
Ben Reilly:
--- Idézetet írta: keildavid - 2010. Március 05., 14:49:56 ---A 0. részről egyelőre annyit, hogy a négy rövid történetben mindig ugyanazok ismételnek. Pl. a szereplők jellemét, történetét, stb.
--- Idézet vége ---
Na nekem pont emiatt tűnik totál értelmetlenségnek az egész. Az első rövid történet után komoly erőt kellett vennem magamon, hogy folytassam az olvasást, mert nem éreztem, hogy bármi is megfogna a kezdésben, márpedig egy indítás legyen hatásos. Mi a túrónak tépi a száját Raiden Goroval, amikor úgyis tudja, hogy az a benga négy karú gyilkológép minden lesz, csak a Világosság harcosa nem. Persze arra jó volt, hogy bemutassa miként négyeli fel Goro szegény Curt Conners-t. :)
A 2. rövid történet viszont nem volt rossz. Csak nem értem, miért kell egy képregényen belül többször is leírni ki kicsoda. A 3. sztori-ban egyedül Kung Laó neve miatt kaptam fel a fejem, asszem ő volt a főszereplője a TV sorozatnak is. :headscratch:
A 4. történet már jobb volt. Bocsássátok meg nekem, hogy megint a MK filmes dolgaival hozakodom elő, de a játékkal sosem játszottam, és a képregényváltozatok is elkerülték a figyelmemet. Szóval a 4. sztori érdekes kiegészítése volt az első MK filmnek, mint a mostanában divatos prequel és sequel képregények amelyeket filmekhez adnak ki.
A rajzok nem olyan szemfájdítóak mint a borítón lévő, úgyhogy nagy valószínűséggel követni fogom a sorozatot. :) Nagyon köszönöm a honosítást és azt hiszem itt az ideje, hogy jobban elmélyüljek Talgaby MK-s rovatában is. :worship:
keildavid:
Ezer köszönet a Mortal Kombat 0. számért! :worship: :worship:(Ide írom a hozzászólást, mert hát ez egy akció képregény.)
Hát azt nem gondoltam, hogy itt a HZs-n lesz Mortal Kombat képregény. Bár említetted talgaby, hogy régebben a YBK-n, de úgy tudom az weboldal már megszűnt. Akkor a Mortal Kombat innentől kezdve lesz itt a HZs-n.
A 0. részről egyelőre annyit, hogy a négy rövid történetben mindig ugyanazok ismételnek. Pl. a szereplők jellemét, történetét, stb. Azonkívül olyannak tűnik, mintha ezekről a Mortal Kombat-rovatba is ugyanazokról esett szó. Akkor valamennyire van köze a képregényhez.
További sok sikert kívánok nektek a Mortal Kombat folytatáshoz!
SithLord:
Üdv! Köszi a G.I.Joe 3-t Samson doki,Kinglade,Sepi! :worship: :worship: :worship:
A történet és a grafika is jónak mondható
Köszi a Street Fighter 13-t,talgaby,Kendra!
Uhh,Ken-t rendesen hazavágta Vega,de Gulie belépője igazán jóra sikerült.Zangief kínos helyzetbe került.
Az ERŐ legyen veletek!!! :hzs-darthvader:
talgaby:
És a zangiefesnek még lesz folytatása! ;D
Asys:
Talgaby-nak és Kendrának köszönöm a Street Fighter 13.-at! :worship: :worship:
Remek grafika, szellemes poénok, rengeteg akció; csak jót tudok mondani erről a sorozatról! :bravo:
Zangief rendesen kifeküdt... :hehe:
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése