HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Akció képregények
benya11:
Én is elolvastam a Mortal Kombat nulladik számát, köszönet érte! :worship:
Azt kell mondjam, nekem bejön ez a képregény. :) A sztorik hangulata, a rajzok, és a párbeszédek mind tetszenek. Amit a hírben is említettél Talgaby, hogy itt szinte mindenki harmadik személyben beszél magáról, és ez már ebben a részben is megmutatkozott. A karakterek nevét és motivációját pedig már ezután a rész után kívülről fújom. :D
A rövid történetek címeiben a Mortal Kombatot átírtad Halálos Viadalra. A borítón ezt már nem akartad megcsinálni?
Várom a folytatást!
Lifehunter:
jaj emlékszek karácsonyra meg kaptam a mortal kombat 4-et annyit toltam, de az utolsó oszlopot sosem tudtam végig vinni :(
Galamb:
Kösz szépen! Kissé zavaros még a történet, (pl. Scorpions halála pontosan hogy volt, meg ilyenek) viszont nosztalgiázni tök jó! (Órákat játszottunk haverokkal mortált egy játékteremben). Folytatásra is kiváncsi leszek! :worship: :worship:
talgaby:
A képregényeknek semmi köze a filmhez. Ez majd az első szám végén kicsit érezhetőbb lesz, amikor is a sorozat írója megemlíti, hogy a film akkor még csak "csinálni kéne egy filmet az MK-ról" állapotban létezett. Valójában az első mini megírásának (ja igen, a Malibu Kombat minik és egyrészesek végeláthatatlan sora lesz, ongoingra ne is számítsatok, az kútba fulladt, amikor tíz éve a franchise eljutott a mélypontjára) környékén láttak hozzá a forgatókönyvhöz, és minden létező laza kapcsolódási pont csak annak az érdeme, hogy amikor elkezdték csinálni ezt a Malibunál, leültek egyszer John Tobiasszal egy beszélgetésre, és ő vázolta fel az akkor már lassan trilógiává bővülő játéksorozat történetében bekövetkező változásokat. (Egyszer a rovatomba leírom majd, eredetileg miről szólt a játék története. Marhára nem arról, amiről most. :))
A nulladik rész lényege amúgy a promó volt, a doki szkenjében ez látszik is, csak azokat az oldalakat kihagytam azon egyszerű oknál fogva, hogy úgyis le lesz adva az egész a Zsákon. Majd látjátok, hogy lesznek olyan oldalak, amiket egy az egyben kiollóztak a fősorozatból a nulladikba. Csak azért nem akartam a végére hagyni, ahogy régen is tették, mert hülyén festett volna, hogy a Torna után berakom, hogy mi történt közvetlen a Torna előtt.
Ja, és igen, Ben hsz-ére megjegyezném, hogy a kilencvenes évek szokásával ellentétben itt kicsit régimódian, minden létező, nyavalyás füzetben, ahányszor felbukkan egy karakter, el fogjuk mondani, ki ő és mit keres ott. Lesz olyan szereplőnk, akinek a komplett eredettörténetét zsinórban háromszor végig kell majd néznünk (a végére nagyon, de nagyon sikerült emiatt megutálnom szerencsétlent).
Ezt a sorozatot nem a kiváló minősége miatt csinálom. :)
Thanquol:
Nagyon köszönöm az MK 0.számát. :worship: Régebben egy angol oldalon már láttam ezt a füzetet de hogy mostmár eltudom olvasni nagyon király.És nekem az MK játékok régi részei jobban tetszettek.Még egyszer nagyon köszönöm.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése