Amit most Vasember nyom az már több, mint gyalázat.
Két eset lehetséges. Egy, hogy az írók rosszak. Ezt, miután beleéljük magunkat a képregényekbe, elvethetjük. Marad a másik lehetőség: hogy Tony teljesen kikészült. Elsodorták az események, idegileg (amúgy sem volt túl stabil) az összeomlás határán van. Ahogy Pókember, ő is őszintén hitt a dologban és azt tette, amit helyesnek vélt. Csakhogy amíg Peter egy egyszerű közkatona és csak parancsokat követett, Tony-ra a teljes felelősséget testálták rá (ő meg elvállalta). Úgyhogy ő nem sétálhat ki úgy, mint Peter. Benne van nyakig.
Biztos, hogy így van, mert teljesen irracionálisan cselekszik. Tudja hogy Peter kételkedik, viszont nagyon fontos lenne őt megtartani. Akkor az utolsó dolog, amit csinálnia kéne, az az, hogy üvöltözik vele és szándékosan megmutatja a kegyetlenül fogságban tartottakat. Ehelyett beszélnie Peterrel és kikérnie a véleményét, és
semmiképpen sem fenyegetné, ha az eszénél lenne! Márpedig alig burkoltan fenyegette meg azzal, hogy ő is idekerülhet...
Szóval Tony vagy tényleg kikészült és azt remélte, hogy ha durva Peterrel, akkor Peter is átérzi majd az ő felelősségét (mert ne feledjük: a regesek nem azért regesek, mert olyan geci kedvük van, hanem mert őszintén jónak tartják!), vagy a múltkori számban látott aranyos kis kontrolláló csávók veszik rá, hogy hisztériázzon és a leghűségesebb emberét fordítsa maga ellen... Már látszik, hogy sokak keze van benne a CW-ben és sokan akarják a saját érdekeikre felhasználni (Damage Control, konroller fószer, Dr Faustus...). Ne szidjátok annyira Tony-t: ő már rég nem irányítja az eseményeket, hanem sodródik velük.