Erőtlenül 5-6 (Nem bírtam ki, hogy külön olvassam el őket.)
Azt hiszem így a végére kijelenthetem, hogy a nyár egyik favoritja a sorozat számomra. Voltak ugyan benne hullámvölgyek, de szinte elhanyagolhatóak és nagyon erős lett.
A borítók is javuló tendenciát mutattak, az 5. szám borítója nagyon tetszett, bár nem übereli a 4.-ét. Viszont az utolsó füzet borítója valahogy gyerekes lett. Túl letisztult. Persze minden a helyén van, a téma simán magyarázható, de ehhez a befejezéshez és az egész sztorihoz valami zaklatottabb dukált volna szerintem.
A képregényt újra ugyanazokkal a jelzőkkel tudom jellemezni, mint eddig. Néhol egészen egyszerű, de a célnak tökéletesen megfelelő grafika, sötét, komor színek, amely tovább növelik a hangulatot.
A történet befejezése abszolut kitalálhatatlan volt, még csak nem is sejtettem, hogy mi fog következni. Az utolsó két szám szép lassan adagolta a megoldásokat, kegyetlen és halálos óramű pontossággal következtek be az elkerülhetetlen események.
Az ember már-már lefutottnak gondolt volna egy-egy sztorielemet - én pl Peter és Gwen szálát, és a képregény - mondhatni természetesen - tutira rácáfol az elképzelésre, váratlan, ugyanakkor abszolut logikus fordulatokkal.
Sőt a többszöri csavar - Fisk története - hatására az ember csak kapkodta a fejét, hogy húú, ezt nem gondoltam volna, és mire ezt kigondolná, már jön is az új fordulat.
Számomra döbbenetesek voltak az utolsó -6. szám - történései, lényegében felrugtak minden "klisét" és sikerült elérni, hogy az amúgy is fokozott történet drámai véget érjen.
A doki kilétét nem találtam el volna. De itt merül fel a kérdés, hogy most akkor mi is történik. A Figyelő egyszerűen figyelt egy alternatív univerzumot a dokin keresztül? Meglehet, de a történet vonalvezetésébe nem igazán illene bele ez az elmélet - legalábbis szerintem. A doki skizofréniája már elfogadhatóbb magyarázat számomra, teljesen elragadja a képzelet és valóság keveréke, a végső kép, a tükörrel számomra ezt sugallta. És a végső őrülte, az önmarcangoló bűntudat elviselhetetlensége ott a tenyerében. De azt nem tudom, hogy megteszi-e a dolgot. Nagyon hatásos, hogy nyitva hagyták a dolgot. Megoldhatták volna még egy oldallal amely előrelátható sorsát ecseteli, de nem tették. Így meghagyták az olvasónak, hogy továbbgondolja a fürdőszoba történéseit. Legalábbis én így éreztem, bár erről a mini-sorozatról órákat lehetne beszélgetni és akkor is ahányan beszélünk róla, annyifélét láthatnánk bele az egyes eseményekbe.
Sikerült elérni, hogy a már megszokott karaktereket teljesen más szemmel figyelje az ember. Peter ment át szerintem a legnagyobb változáson, visszahúzódó, vicces fiú helyett itt egy megkeményedett, az élet által megviselt felnőtt tinédzsert láthattunk. Matt az utolsó (6.) számban lefolytatott telefonos beszélgetése hihetetlenül erős volt, az önfeláldozás, hogy elkapja "ellenfelét" tényleg hőst csinált belőle, ugyanúgy, ahogy mindegyik karakter hőssé, vagy antihőssé tudott válni (pl Castle). Ezért az erőtlenül cím a történet végére számomra értelmét vesztette. Ezek a karakterek sokkal, de sokkal erőteljesebbek, különleges erőtől telítettek voltak, mint alteregóik szupererővel. Az önfeláldozás, szeretet igazi hősökké formálta őket. Ez a világ nem szuperhősök világa volt, egyszerű embereké, akik egy játsszma részesei lettek, és szuperhősökké váltak.
Logan története lógott egy kicsit ki a többi közül, nála anynira nem éreztem a drámaiságot, kissé "önmagát" játszotta ebben az univerzumban is.
Bár az alternatív univerzum kérdése egészen érdekes. Csupán az első füzet alatt éreztem késztetést, hogy így kezeljem, utána sokszor teljesen elfelejtettem, hogy igazából ezzel van dolgunk. Ezzel volt dolgunk?
Általában nem szoktam sorrendet, vagy listát felállítani az elolvasott képregényekről, de az Erőtlenül most vezeti ezt a nem létező listát. Első az egyenlők között. Nagy köszönet azoknak, akik részt vettek az elkészítésében.
