Viszont Sepi, ha elolvasta a folytatást, akkor hol a véleményezés??? Nem így egyeztünk meg
Ne haragudj Farek, de egy kicsit elnyúlt a történtet elolvasása. De nem felejtettem el, tehát itt van az:
AVENGERS #202 - véleményezése.
Nagyon meglepődtem, amikor olvastam, mert bevallom őszintén, hogy nem erre számítottam. Nem gondoltam volna, hogy ismét Ultron keveri a kalamajkát az Angyalok körül, pláne, hogy Tony Starkot használta fel erre. Nagyon jó kis történtet lett a vége, bár szerintem a közepét egy kicsit elnyújtották. Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy Thor nem bírt Ultronnal. Persze utólag értem, hogy miért írták így meg az irók a történetet: Vasember hibája volt, hogy visszajött Ultron, ezért Vasembernek kellett őt hatástalanítania. Nehogy a renoméja sérülést szenvedjen, de ettől függetlenül nagyon meglepő volt Thor tehetetlensége.
A Darázzsal kapcsolatos kiváncsiságomra pedig teljesen ugyanazt a választ kaptam, mint amire számítottam. Szinte előre sejtettem, hogy biztos az lesz, hogy a lövés előtt összezsugorodott és így menekült meg.
Na de elég a rizsából, szerintem szuper jó kis történet a bevezetőjével együtt (mindenki olvassa el, aki még nem tette!), a beírás és a fordítás pedig szokás szerint (de unhatjátok már ezt a mondatomat ) szuper volt, köszönet érte Dórika, Farek, Troll és Micho . Csak így tovább!