HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Bosszú Angyalai képregények

<< < (988/1091) > >>

regnar:

--- Idézet ---Beszélhetnénk még arról a marketingről is amit az antológiában Punisher és Venom együtt éltet, mondván ma az erőszak eladhatóbb.
--- Idézet vége ---

Nem biztos, hogy ma jobban eladható. Ha kivesézzük, mondjuk az igazán sikeres filmeket, akkor elég kevés "erőszak alapút" találunk közöttük. MEg igazából az erőszak alapjaiban mindig is a képregény része volt, már az ősember is a vadászatot, vagy az egyiptomi "képregényeken" is csatákat, istenek beavatkozásait is megörökítették. Ez a vérünkben van, ragadozók vagyunk, csak önmagunkat kiszakítottuk "természetes környezetünkből", és valamilyen módon pótolni kell az igényt, a vágyat az erőszakra. Ez persze nem zárja ki a naivitást, a romantikára való hajlamot, a tisztaság keresését. Csak ezt egyesek elnyomják magukban, vagy már nem kapják meg háttértől. Én a munkám során nap, mint nap szembesülök ezekkel a dolgokkal, a megfelelő érzelmi háttér hiánya nagyon rányomja bélyegét a felnövekvő generációra, főleg az utolsó 8-10 évben. Az álmodozókat kiközösítik és kénytelenek idomulni, hogy befogadják őket.  De hogy mi is vezetett ehhez a nihilitás-vágyhoz azt nem tudom megfejteni. Sokan mondanak sokfélét, de igazából egyik sem fedi a valóságot, mert nem csak egyes rétegeket érint a dolog, hanem a társadalom (Itt értve a világ társadalmára) jelentős részét.
És ha már álmodozás. Ha abból lehetne várat építeni, akkor én lehetnék a legnagyobb torony tulajdonosa  

A frissítést én is megszavazom  

Gorgonita:
Szó sincs ilyesmiről. Nem érezem csesztetésnek, úgyhogy te se érezd úgy hogy csesztetésnek éreztem.  

Farek:
Gorgonita: jajj, remélem nem érzed úgy - leglább is nem az volt a szándékom - hogy csesztetlek a 'naivságod' miatt. Hidd el, hogy én is elég romantikus és álmodozó vagyok, csak kénytelen voltam beadni a derekam a világnak. De azért vannak álmaim. (Lehet, hogy idegesít pl. Superman, de a képességeit elfogadnám   )
És valóban megegyeztünk, hamarosan frissítés.  

Gorgonita:
Értem, amit írtok, és nem is vagyok olan vaskalapos, amilyennek néha hozzászólásaim alapján tünhetek. De az biztos, hogy a világot valamivel optimistábban látom mint ti, és általában a környezetem. Hogy ez a korral járó bölcsesség, vagy naív mesék rossz hatása, azt nem tudhatom.    
 Ezzel együtt kritikusabb is vagyok a pesszimistább, komorabb, darkosabb irányvonal felé, és talán engedékenyebb az optimistább sablonok irányába. De persze én sem tartom a saját véleményem mérvadónak, csak egy véleménynek.
 Beszélhetnénk még a fejlődésről, ami az ókori filozófusok által is, akkor még csak kulturálatlannak, de akkor még nem embertelennek tartott ókori gladiátorviadaloktól, napjainkba az állatok kínzását tiltó törvények kezdeményezéséig ível, és pl Gene Roddenbery Star Trek-je szerint még folytatódni fog. Szerintem is. (Még a jóval komorabb jms is pozitív kicsengésű befejezést adott a Babylon 5-nek, vagy a Rising Stars-nak. Persze a ST és B5 a jövőben játszódnak, de akárcsak a Marvel történetei, ezek is napjaink problémáit modellezik, több - kevesebb sikerrel, következetességel/tlenségekkel, üzleti ráhatásokkal.)
 Beszélhetnénk még arról a marketingről is amit az antológiában Punisher és Venom együtt éltet, mondván ma az erőszak eladhatóbb. Vagy hogy a pedagógia külön foglalkozik, a tinédzserkorszakra jellemző szélsőséges érzelmi reakciókkal, kamaszkori túlreagálásokkal, amik ugye manipulálhatóvá, lebutíthatóvá teszik az sf-t is épp úgy mint az elsősorban ugyanezt a célközönséget célzó könnyűzene ipart, moziipart, tvipart. Pl mainstream képregények, akciófilmek, tüc-tüc zenék, valóságsók áradata stb.
 De szrtem inkább jöjjön a következő frissítés. Ebben biztos kiegyezünk.

Farek:
Igen, és valóban lehet nagyon tisztelni ezeket a hősöket, hiszen szerintem a legtöbb ember mélyen belül romantikus és hisz az ilyen Fekete-Fehér dolgokban, mint amit a Marvelben pl. Amerika Kapitány, vagy Küklopsz képvisel, csak az a baj, hogy teljesen utópisztikus mai világunkban ilyet elérni. És ezért néha már baromira idegesítő a naívságuk ezeknek a hősöknek. Na, sebaj, majd hamarosan rakunk föl olyan sztorit is, ahol nyoma sincs a jó Kapitánynak.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése