HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Bosszú Angyalai képregények
Sepi:
--- Idézetet írta: Farek ---A Negatív Zónát Reed Richards fedezte fel és keresztelte el Negatív Zónának. Egy teljesen külön univerzum, amit egyfajta negatív, vagy antianyag alkot.
--- Idézet vége ---
Ja tényleg (magát homlokon csapó smiley helye). Hogy lehetek ennyire hülye? Pedig rá kellett volna már jönnöm amikor Reed Richards is látható volt az egyik képkockán. De úgy néz ki túlságosan is belemerültem abba amit Rick és Marvell mondott.
Szóval akkor elemzem egy kicsit az Avengers 089-090-es számát.
Bár amennyire észrevettem még nagyon az elején tartok ennek a történetnek, de eddig tetszik. Még a 89-es szám végéig nem igazán gondoltam volna, hogy ennyire be fog indulni a sztori. Mert hát azon kívül, hogy Rick megpróbálta megmenteni Marvelt a negatív zónától, avagy Annihilustól, sok minden nem történt, bár már elvetették a történet apró magvait. A 90-es szám viszont már jobban ecseteli ezt a történetet, és jó volt egy kis betekintést nyerni a Krull történelembe (legalábbis, hogy miket műveltek itt a Földön). Egy kicsit közelebb került így már az Avengers Forever történet is. Kiváncsian fogok belekezdeni a folytatásba, eléggé érdekes ez a Ronan által végrehajtani készülő Avatus terv. Valamint, hogy Fullánk hogy visszafejlődött ősemberré, az szintén érdekes húzás volt.
Hibát egyáltalán nem vettem észre olvasás közben, mert nagyon jól lekötött a sztori, a dokumentáció pedig szokás szerint nagyon jóra sikerült . Szokás szerint köszönet érte Farek, Micho és Troll. Aztán ha sikerül tovább olvasnom a történetet akkor majd folytatom...
Mégegyszer köszi.
Farek:
--- Idézetet írta: Sepi ---Volna egy kérdésem, ami az Avengers 089-es számának olvasása közben merült fel bennem. Ki ez az Annihilus, azon kivül, hogy ő a negatív zóna ura? Valamint mi ez a negatív zóna?
--- Idézet vége ---
Hm, ez fogós. Ezért, mert ez főleg F4-et érintő téma. SZóval, amíg valami F4 guru ide nem ér: a Negatív Zónát Reed Richards fedezte fel és keresztelte el Negatív Zónának. Egy teljesen külön univerzum, amit egyfajta negatív, vagy antianyag alkot. Ennek az egyik önjelölt ura Annihilus, aki a kozmikus irányítórúddal (ne is monnd ) nagy hatalomra tett szert. Egy másik ottani zsebdiktátor még Blastaar, aki a Marvel Extrában, egy BA történetben, meg a régi pók sorozat 120onvalahanyadik részében jelent meg.
Sepi:
Volna egy kérdésem, ami az Avengers 089-es számának olvasása közben merült fel bennem. Ki ez az Annihilus, azon kivül, hogy ő a negatív zóna ura? Valamint mi ez a negatív zóna?
Farek:
Ajjaj!!! Szétszakadok itt ebben a véleménykülönbségben! Tedd-ne tedd-tedd-ne tedd! De jó is ez!
talgaby:Megmondom őszintén, a Last Avengers Story-t még én sem olvastam, csak egy összefoglalót, de az alapján nagyon jónak tűnik. A rajzai valóban érdekesek, de meg lehet szokni.
Gorgonita: Az egyik legnagyobb és legmeghatóbb dícséret,amit valaha is kaptam. Köszönöm.
Frogen: Köszi, jön hamarosan a többi rész is.
Gorgonita:
--- Idézetet írta: talgaby ---(Btw, Farek, Te komolyan meg akarod csinálni az Avengers - The Endet (Last Avengers sztori)? Eléggé... elvont egy dolog, történetre, de képi világra főleg (a szereplők felét fel se ismertem, csak mikor megmondták, kik is lennének valójában). Bár Te tudod... )
--- Idézet vége ---
Te mindenről le akarod beszélni Farek-et? Persze, hogy meg akarja csinálni! Mi meg el akarjuk olvasni! Tejesen kattogok érte, hogy végre a JLA beEndelje az Avengerseket -bármiről is legyen szó. Nekem kell az összes sztori, amiben Ami Kapi vagy akár egyetlen AA (nem Anonim Alkoholista!) is benne van! És ha belegondolok hogy amikor először ide tévedtem, még nem is ismertem őket. A HZs függőséget okoz!
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése