HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Bosszú Angyalai képregények

<< < (817/1091) > >>

benya11:
Farek, kösz a jó sok választ, ennyivel okosabb lettem.  

Időközben már elkezdtem olvasni a GVH-t. Az első résszel már a Chronopolison végeztem, a másodikkal meg itt. Méghozzá a Nyugati Parti Angyalok #80-al. Tetszett ez a rész is, itt már jócskán beindunak a történések. Felébred az a kree őrszem stb.
Ez a kree-skrull háború folytatása, igaz? És Ricknek gondolom itt is lesz jelentősége...

Farek:
Na, igyekszem kimerítő választ adni minden kérdésedre. Szóval:
Igen, a nyugati parti angyalok első minijének az utolső részében negem is elég komoly meglepetésként ért, hogy Álarc úrnő valójában Tigra, Sólyomszem pedig csak játszotta az inast. Azért egy olyan bárpultos, mind Seregély, hozzám is eljöhetne keverni az italokat...  
Graviton nagyon komoly ellenfél, igazán komoly hatalommal, akinek a legyőzése mindenképpen komoly fegyvertény az angyalok eme újdonsült csapatának a számára.
Rhodey őszinteségére is szükség volt, hiszen az egy dolog, hogy valaki nem tudja, hogy civilben ki a csapattársa, de ha TUDNI VÉLI, és mégsem az, akkor az komoly problémákhoz vezethet. Egyébként Rhodey volt a Vasember páncélban a magyarul is megjelent Titkos Háborúban is, ami ugye szintén nem volt köztudott a résztvevőknek.
A 2. sorozat, ami már rendes, folyamatosan menő volt, egy évvel követte ezt a minit, és a csapat, bár saját füzetben nem jelent meg, de részt vett pár kalandban, és átélt pár kalandot, és volt egy minimális változás. A kezdőcsapat ugyanúgy Sólyomszem, Seregély, Energikon, Tigra és Vasember, de már a Marvel Extrában is megismert (és szernitem nagyon gyengén kinéző) vörös-fehér páncélban, és Tony van benne, vagyis a két sorozat között vette vissza a szerepet. A csapathoz csatlakozik dr. Pym is, aki de ő még sokáig nem vesz részt a kalandokban, csak egyfajta technikai tanácsadói szerepe van.
Ahogy korábban már említettem, tervezem ezt a sorozatot is, de szeretnék előbb elérni odáig a hagyományos Angyali történetekkel is, hogy ne legyenek nagy időrendi kavarások. De megéri várni, nagyon jó sorozat, az egyik legkedvesebb BA történetem is itt szerepel.

BA 281.: Thornak azért volt ekkortájt szakálla, hogy elrejtse az arcát éktelenítő sebeket. Ugyanis, mint ahogy később ki is derül, Hela megátkozta, hogy ne tudjon sem gyógyulni a sebeiből, sem pedig meghalni, így pedig elég szar lehetett élni.
BA 282.: A kopasz ember Anthony Druid doktor, aki civil foglalkozás mellett (talán pszichológus), Dr. Druid álnéven kalandor is. Ereje elég sokrétű, kicsit druidás-mágikus, kicsit pszichés-mentális. Én nagyon utáltam, egyrészt a kinézete, másrészt pedig a karaktere miatt. Egyébként már az Ostrom végén is szerepelt, ő szabadította fel Áramszünetet Zémó mentális befolyása alól. Ja, és annak idején ő volt az Ősöreg (Ancient One) egyik jelöltje, illetve ő volt Dr. Strange előfutára. Szóval nem sokon múlt, hogy most nem ő a fővarázsló  
BA 283.: Zeusz egy tipikus keményfejű főisten. Az ő szava és elgondolása szent és sérthetetlen, és amit ő tesz, az természetesen hibátlan és tökéletes. Sebaj, lesz ez még így se. A fickóról a végén igazából nem tudok én sem többet, mint amennyi ezekből a füzetekből kiderült, ha volt is még vele történés, az már nem ezekben a füzetekben játszódott.
BA 284.: Nekem tetszett, hogy amikor már azt hinné az ember, hogy egyenesbe kerültek a dolgok, akkor Herkules még egy kicsit bekavar a részleges amnéziájával.
BA 285.: Torpedóég egészen az Angyalok 293-as számáig maradtak az Angyalokkal, amikor is aztán tragikus események miatt búcsút kellett nekik inteniük.
Kapiban nem vagyok teljesen biztos, de talán ekkor volt az, hogy a kormányzat azt akarta, hogy nekik dolgozzon kormányügynökként, de ő ezt megtagadta, inkább letette az Amerika Kapitány ruhát, és új szerelésben tűnt fel, mint a Kapitány. Ekkoriban egy ideig a későbbi USA Ügynök lett a hivatalos Amerika Kapitány, de aztán Kapit visszaszerezte tőle a ruhát és a nevet, miután az megzakkant.
Thor sikerrel, de nem egyszerűen vetette le magáról az átkot Hela-val. Először megküzdütt a Midgard Kígyóval, akit ugyan sikerült megölnie, de az gyakorlatilag egy pépes kocsonyává verte Thor-t, aki voszint Hela átka miatt nem tudott meghalni. Azonban a lelke beleköltözött az elpusztathatatlan asgardi automatába, az Odin által az Égiek (Celestials) ellen alkotott Rombolóba, aki kb. annyira legyőzhetetlen, mint egy istenek által készített Ultron. Szóval ebben a testben halállal fenyegette meg Hela-t, aki ezért levette róla az átkot, ő visszatért a saját testébe, és mindenki ment a maga útjára.

benya11:
Na, megvolt a Nyugati Parti Angyalok 3. száma is. Tetszett. Meg az is jó volt, hogy ebben a számban szinte csak Energikon és Tigra volt a főszereplő.

Nah, elolvastam a Nyugati Parti Angyalok minisorozatának az utolsó részét is.
Először is, nekem tetszik, hogy szinte mindegyik Angyalos füzet elején az egyik szereplő visszaemlékezik, hogy mi történt az előző számban. Így mindig képben vagyunk.
Másodszor is, nagyon tetszett, ez a 4 részes mini. Azért is, mert ez a 4 rész teljesen egybefügg, így egybe elolvasva nagyon élvezetes. És végre Vasember is elmondta, hogy nem Tony van a páncél alatt. Ebből a miniből nekem a 4. rséz tetszett a legjobban. Nagy meglepődés ért akkor engem, amikor például Tigra ledobta a vasálarcát és kiderült, hogy ő nem is az, akinek hisszük. De ugyanez volt Sólyomszemmel is. Én soha nem gondoltam volna, hogy ő igazából az ál "vasálarcos" ál inasa. De még jó, hogy Sólyomszem volt az inas, mert annak azt a másik bábut megnéztem közelebbről és láttam, hogy össze van varrva a szája...  Na, szóval tetszett ez a mini!!
A 2. sorozat elején még ugyanez a csapatfelállás? Tony egyébként mikor tér vissza a páncéljába? A 2. sorozat 1. száma nem lesz valamikor honosítva?

Elolvastam az Angyalok 281. számát is. Mivel olvastam a magyarul is megjelent Ostromot, ezért jobban tájékozottabb voltam a körülményekkel szemben. Thornak most hogyhogy van szakálla? Vagy tíz évig nem nőtt, de most megtáltosodott.  Biztos Loki műve...  Először nem tudtam, hogy az istenek miért akarják legyőzni az Angyalokat, de a végére kiderült. Zeusz fogta volna el inkább a Mesterbűnözőket!  Kíváncsi vagyok, hogy majd mi sül ki ebből a sztoriból.

Na, elolvastam az Angyalok 282. számát is. Tetszett, igazi rideg hangulata volt. Mármint, hogy az ellenség várában játszodott, meg ahogy elindulnak azon az úton a végén... Remélem a sztori végére sikerül tisztázniuk Zeusszal ezt a félreértést. Mondjuk úgy, hogy Herkules felébred, és elmondja a dolgokat az apjának. Egyébként ki az a kopasz ember? Mármint a Bosszú Angyal tag. Farek, mondanál róla pár szót?

Végeztem a 283. számmal is. Na, végre Héphaisztoszt, meg Afroditét sikerült meggyőzni Zeusz tévedéséről. De Zeuszt nem... Az az ember is érdekes, aki se Zeusszal, se nem az Angyalokkal van, csak híreket közöl. Meg a füzet végén lévő kijelentése is vészjósló volt...

Nah, elolvastam a Bosszú Angyalai 284. és 285. számát is. A befejezés szerintem jóra sikeredett, Zeusz megpróbálta helyretenni a dolgokat. Kérdéseim: Torpedó és felesége meddig maradtak a szárazföldön? És Kapi a füzet végén milyen ügybe keveredett? Mi lett a vége annak a sztorinak, amikor Thor elindul, hogy szembenézzen Hélával?

benya11:
Szerintem is jó. Csak szegény Jarvis...

Sepi:

--- Idézetet írta: benya11 ---A magyarul megjelent Ostrom című történet a Marvel Extra 2. számában kezdődik, igaz? Mert akkor elolvastam.
--- Idézet vége ---
Igen, abban kezdődik. Nagyon jó kis történet volt, jó hogy megjelent nálunk.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése