HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Bosszú Angyalai képregények
benya11:
Köszi a válaszokat, időközben elolvastam a Nyugati Parti Angyalok 2. számát is. Ez is tetszett, ez a Homály is érdekes alak. Meg ez a Graviton is érdekes, a következőben biztos több minden kiderül róla. Jim Rhodes meg szerintem "elég jó" Tony páncéljában. Vagy hogy mondjam.
A magyarul megjelent Ostrom című történet a Marvel Extra 2. számában kezdődik, igaz? Mert akkor elolvastam.
Farek:
A 217-es szám már elkészítés alatt van, pár oldalt már lektorálni is tudtam. Remélem, hogy hamarosan olvashatjátok.
A 216-os valóban aranyos volt, tulajdonképpen nem a hagyományos módon végződött. De szerintem jó volt. Persze egy Molekulaember szintű karaktert nehéz is lenne máshogy kiiktatni, anélkül, hogy ne ölnék meg. Tigra távozása pedig annyira ne szomorítson el, mert a nyugati parti angyaloknál láthatod őt. A személyazonosság kérdése mindig is egy kényes pont volt az angyaloknál, volt, aki mindig is nyíltan vállalta a többiek előtt, volt, aki végtelenül titkolózó volt. De az ilyen kalandok akarva-akaratlanul is összehozták őket.
A 221-es az egyik kedvencem, szerintem nagyon ráfért már az Angyalokra egy kis könnyedebb történet, egy apró lazítás. És a csajok igazán rendben voltak! Nyami!
A Nyugati Parti Angyalok tényleg jó ötlet, de nem Sólyomszem, hanem Vízió agyából pattantak ki, akkortájt, amikor a világuralomra tört, ahogy az a dokumentációkban is szerepel. Nekem talán jobban is tetszett az a sorozat, mint a fővonal, illetve voltak olyan történetek, amik nagyon megfogtak. És olyan szereplők is, akiknek nem nagyon jutott hely a sima vonalban, de itt kiteljesedhettek. Pl. Julia Carpenter, a 2. Póknő, vagy Bonita Juarez, Tűzmadár. Nagy kedvenceim. Remélem, egyszer tényleg eljutunk odáig a fővonalban, és tényleg belekezdhetek azokba a történetekbe is. Ja, és igen, ekkortájt a Vasember páncélban Jim Rhodes volt, csak erről a többiek sem tudtak. De hamarosan meglátod a folytatásban. Ja, és Lepellel nagyjából ennyit foglalkoztak itt. Magyarul is már lehetett látni a régi Marvel Extrában, az Ostrom történetbe vendégszerepelt egy kicsit.
benya11:
Elolvastam az Angyalok 215-ös számának a fergeteges folytatását, a 216-ost!! Fogalmam sem volt, hogy hogy fogják legyőzni Molekulaembert... Tigra nélkül nem is sikerült volna. És végre megtudták az Angyalok, hogy Tony Vasember és Blake Thor. Ebben hasznos volt ez a kaland. A végén picit meglepődtem, hogy Molekulaember így "helyrejött". De a lényeg, hogy kedvenc hőseink visszakapták a dolgaikat. Én picit sajnálom, hogy Tigra kilépett, de sebaj. A következő szám kb. mikor kerül fel az oldalra?
BA v1 #221
Egy lazább, könnyedebb, viccesebb szám volt, tetszett.
Nyugati Parti BA v1 #1
Elolvastam, tetszett. Sólyomszemmel együtt én is jó ötletnek tartom, hogy a nyugati parton is legyenek Angyalok. Mert Kapiék sem tudnak mindenhol egyszerre ott lenni. Abban is hasznos volt ez a szám, hogy én csak most ismertem meg Lepelt. Vasember páncéljában most Jim Rhodes volt, ugye?
talgaby:
Most tudta meg a családja, hogy él. Eddig csak páran tudták, hogy ki valójában Oroszlánszív.
Strange meg mindig ilyen szerethető, visszafogott ember volt. Ezért kedveljük.
Farek:
Oroszlánszív: király. Mehet az ügy ad acta. Illetve még annyi, hogy akkor most csak a gyerekek tudják, hogy ált az anyjuk. VAgy az ismerősei is tudják, csak abban a hitben élnek, hogy halott?
Viszont Strange-nek ezt a nagyképűséget nagyon nem tudom megbocsátani. Bár most a New Avengers-ben igyekszik rendbetenni a dolgokat. De a Káoszban akkor is kinyílt a bicska tőle a zsebemben.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése