Mint Marvel párti fórumozó, nem nagyon szeretném itt se bátorítani a DC képregények honosítását, de mégis írnék erről a két képregényről, mert alapvetően nem volt rossz egyik sem.
Előző kedves fórumozóhoz hasonlóan én is jobban szeretem a one-shotokat és mini sorozatokat, mint az olyanokat, amiknek sosincs vége. És ebből a szempontból ez mindkét történet élvezhető volt.
Superman: Mint a watchmennél ennél is érződik hogy nem egy összedobott mű, és az Alan Moore féle részletekbe menő intelligens felépítés és történetvezetés. A párbeszédeken is érződik, hogy nem akárki írta. Érzelmi megnyilvánulás Superman részéről... nem jut eszembe rá jó kifejezés, számomra új volt, és más megvilágításba helyezte egy kicsit a merev szuperkriptoni mítoszát. A rajzolás meg a kihúzás nagyon profi, a színezés viszont már elnagyolt. Loius Lane néhol nagyon szépen meg van rajzolva. Barátságok, viszályok, tragédia, diadal, boldogság, mind be vannak mutatva benne, amik így vagy úgy hatással lehetnek az emberre.
Tini Titánok: A rajz itt is gyönyörű, kifogástalan. az akciók, véresek, brutálisak, lendületesek. A Szereplők karakteresek, emberiek, Minden pillanatban látszik valami érzelmük. Maga a történet is elég részletes, sok mindent el akar mesélni. Persze itt is a legyőzhetetlen ember szindrómával találkozhatunk, amit nagyon nem szeretek, de ha ettől elvonatkoztatok, akkor nem rosz a csata. Aztán a második résznek még szebb a rajza mint az elsőnek. Lex Lutor is mennyivel kedvelhetőbbé válik egy ilyen gesztustól. Beismeri, hogy a világnak rá is szüksége van, és segít azoknak, akik segíteni akarnak. Ez a rész majdnem végig Cassieről és Connerről szól, és bájos azért, végignézni a közös emlékeiket, a szomorúságaikat, a boldogságaikat, egész addig, amíg el nem jutnak a végső boldogságig. Az a jelenet tetszett mondjuk, amikor egy több számmal nagyobb pólóban, amiből majdnem kiesnek a mellei a dekoltázsnál, lemegy a padlásról, és amikor meglátja kentéket lefelé húzza a pólót. tipikus szőke nő. Aztán a köv képen rájön, hogy fölfelé kell húznia. (és az ilyen részletekkel ismét csak a rajzoló fantáziáját tudom dicsérni).
Szép volt a beírás is.
