HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

DC kiadó magányos hősei

<< < (339/349) > >>

Blue S:
Batman-Koksz:

Örülök, hogy ez a téma felbukkant a képregényekben is.

A történet eleje nagyon drámaira sikerült, ahogy a kislány felnéz a víz alól, miközben Batman igyekszik kiszabadítani. Azért számomra érdekes volt az apja reakciója. Ha a kislánynak is adtak volna egy olyan kapszulát, mint amilyet a Denevérember bevett a végén, akkor lazán kiszabadult volna.

És most itt álljunk meg egy kicsit. Érzésem szerint az alkotók csúnyán túloztak. Rendben, a szteroidoktól tényleg erősebb lesz az ember, de elszakadt izmokkal csak úgy súlyokat emelni?! 285 kg-ot? Egy ilyen sérülés kikúrálásához legalább 1 hónap kell. Vagy a kapszula azt is meggyógyította? Szvsz itt nagyot hibázott az író.

Tényleg nem akarok belekötni a történetbe, mert tetszik, csak érzésem szerint az író nem nézett előtte körül ebben a nagyon jó témában.

Fordítás-beírás: ez a megszokott HZS színvonal, vagyis remek.  

Gorgonita:
Tetszik a Koksz! Amikor az ember már azt hinné, hogy nem lehet újat kihozni a jó öreg Bitumenből.    Alfred, pedig mint mindig, nagyon humoros, és emberi.  

VTomi:
Most olvastam el a Kehelyt, nagyon bejött a rajzstílusa. Minden egyes képből árad az egyediség, fantasztikus!

Troll:
A témában felkerült az oldalra a Batman - Koksz 1/5. része...

regnar:
Hát igen két világ. Ez volt a legnagyobb bajom...mert már ismertem a sztorit, és hiába kanyarítottak rajta volt alap, amihez méri az ember. Mármint világok harca. és Superman is.

Meg Superman eléggé kötött karakter. Szóval nagyon "szuper" lett. Így nincs annyi lehetősége jellemfejlődésre és érzelmi alap kialakítására. Persze megfigyelhető, de nem annyira, mint pl Batman, (ha már dc-nél vagyunk) vagy akár bármely más szuperhős. Történetei nagyrészt azonosak. Persze vannak kivételek de sokukban csak lézeng a papíron, nem igazán találja helyét. (átöltözök, repülök, megmentem, kicsit elveszik az erőm, de visszanyerem stb..) Persze szeretem és elolvasom történeteit. MERT mégiscsak Ő Superman.

Viszont most felcsigáztatok azér' azt az oroszos történetet megnézném (legfeljebb megint "leszólom"  ) de így első hallásra nem tűnik rossznak, legalábis az értékelésem elején biztosan jópontokat kapna az ötletért

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése