HálóZsák fórumok > OFF topik

Sport

<< < (104/144) > >>

Farek:
Amondin, hálás köszönetem ezért a részletes bemutatóért, különösen azért, hogy az én csapatommal kezdtél  :worship:
Az angolul nem tudóknak annyit, hogy az offense a támadóegységet, míg a defense a védőegységet jelenti. A játékot nem ismerőknek pedig ez alapján még annyi, hogy a támadáshoz és a védekezéshez minden csapat külön csapategységeket használ. Ezen kívül van még speciális egység is, de abba most nem mennék bele.

Ja, és a Forma-1-gyel kapcsolatban én is az üzemanyagszabályra gondoltam, csak elírtam, bocs.

Amondin:
Mint ahogy azt mondtam megpróbálkozok egy olyannal, hogy bemutatom a bizonyos NFL csapatok eljövendő ellenfeleit. Egyenlőre még csak egy csapattal vagyok készen, de ha szabad, és lesz rá igény akkor majd bemutatom a maradék 31-t is. De ennyit a bevezetőről, jöjjön az első csapat ami a:
Pittsburgh Steelers
Akkor Farek kedvenc csapatával kezdeném a bemutatást.
A Steelers 6 Superbwol-t nyert meg eddig, és ezzel ők tartják a rekordot.(Ha lesz rá igény akkor leírom majd azt is, hogy mikor, és kik ellen nyert a Steelers Superbowl-t)
Az előszezon meccseket átugornám ha nem bánjátok, azoknak nincsen igazi tétje inkább jöjjenek az alapszakasz mérkőzések.
Week 1: (September 12) vs Atlanta.
Az év első meccsét az Atlanta Falcons ellen játszák otthon. Mint ahogy az már említve lett ezen a mérkőzen Ben Roethlisberger(Big Ben) még nem játszhat, és ez egy hatalmas veszteség a Steelers Offense-nek. A Falcons  9-7-es mutatóval zárta a  tavalyi évet. (Győzelem-Vereség) A Falcons offense-nek nagyon fontos tagja a még fiatalnak számító Matt Ryan(QB) és Michael Turner(RB). Azt kell, hogy mondjam ez a meccs elég izgalmasnak ígérkezik, én a Falconsnak fogok drukkolni(2. kedvenc csapatom :D) de nem lesz egy egyszerű meccs. Minden azon fog múlni, hogy a Steelers offense mire lesz képes Big Ben nélkül.
Week 2: (Szeptember 19) at Tenessee.
Na ez az a meccs amire öngyilkosság lenne fogadni. Tavaly a Titans 0-6-al kezdte a szezont, és 8-8-al zárta be.  Nem kell mondanom, hogy ez mekkora teljesítmény. A Titans-nél van a hazai pálya előnye, és legutóbb mikor a Steelers Tenessee-be ment csúfosan kikapott. De ez még 2008-ban volt. A Titans legnagyobb fegyvere Chris Johnson(RB) aki tavaly több mint 2000 yardot futott. Ez nagyon keveseknek sikerült. A Steelers védelmének lesz dolga, bár 2009-ben szépen megfogták a Titans futójátékát.
Week 3: (Szeptember 26) at Tampa Bay.
Szerintem ezt a meccset a Steelers hozni fogja. A Buccaneers-nek nem volt a legjobb szezonja tavaly, és nem igazán van nekik megbízható irányítójuk. Így szerintem ezt a meccset a Steelers simán nyeri.
Week 4: (Október 3) vs Baltimore.
Ez egy igazi kemény meccs lesz. Mind a Steelersnek, mind a Ravensnek nagyon jó védelme van, és e két csapat párharcát az szokta eldönteni, hogy kinek az offense ad el kevesebb labdát. A Ravens egyébként a Steelers csoportrválisa, és tavaly 9-7-el bejutott a playoffba, ahol aztán a Patriotsot legyőzte, de a Coltstól kikapott. Erre a meccsre is öngyilkosság fogadni, bár mivel Big Ben még itt sem játszhat, ezért egy kicsit hajlok arra, hogy a Ravens fog nyerni, de ki tudja.
Week 5: Bye, vagyis ez a pihenőhetük.
Week 6: (október 17) vs Cleveland.
Ismét egy csoportrivális, ám ezúttal a könnyebb fajtából. Ha enyhítik Big Ben büntetését, akkor ezen a meccsen már játszani fog, és szerintem nyerni fog a Steelers. A Browns tavaly 5-11-el zárta a szezont, de meg kell említeni, hogy az utolsó négy meccsét megnyerte, szóval még bármi lehet, de szinte mind offense-ben mind defense-ben jobb a Steelers.
Week 7: (október 24) at Miami.
Tavaly az utolsó meccsüket a Dolphins ellen játszották, és akkor nyertek, de akkor velük volt Big Ben, és itt még nem 100%, hogy játszani fog.
A Dolphins legnagyobb fegyvere az úgynevezett Wildcat formáció( nagyon hosszú lenne elmagyarázni, hogy miből áll, de a lényeg, hogy nehéz ellene védekezni) és a hazai pálya is mellettük szól, szóval ez is szoros meccsnek ígérkezik. Itt is azon fog múlni a meccs, hogy a Steelers defense mennyire tudja megállítani a Wildcat-t.
Week 8: (október 31) at New Orleans.
Ez az a meccs amin Big Ben már biztosan játszhatna.
A Saints mint tudjuk tavaly kijutott a Superbowlra ( és meg is nyerte) így ez egy igazi kihívás lesz a Steelersnek. Szoros meccs lesz az biztos. A Saints mind támadásban, mind védelemben nagyon jó.
Week 9: (November 8) at Cincinetti.
És végül megmérkőznek a 3. csoportriválissal is.
A Bengals tavaly bejutott a playoff-ba, de ott azonnal kikaptak a Jetstől, és az utolsó alapszakasz meccseit elveszítette, így itt szerintem a Steelers fog nyerni. Főleg ha Big Ben lesz az irányítójuk.
Week 10: (November 14) vs New England.
Na ez az a meccs ahol megint csak azt szeretném, hogy a Steelers veszítsen. Kelleni fog a Patriotsnak a győzelem. :) Viccet félretéve kemény meccs lesz. A két csapat legutóbb 2008-ban találkozott, akkor a Steelers nyert. Idén viszont mind Brady, mind Big Ben a pályán lesz(legalábbis remélem) szóval szoros meccs lesz.
Week 11: (november 21) vs Oakland.
A Raiders szintén egy gyenge eredménnyel zárt legutóbb, azonban tavaly találkozott a két csapat, és akkor mindenki meglepetésére a Raiders nyert. Azonban most eljött a visszavágó ideje.
Week 12: (november 28) at Buffalo.
Egyértelműen a Steelers fog nyerni. A Bills sem remekelt tavaly, és nem hinném, hogy ez változni fog.
Week 13: ( December 5) at Baltimore.
 Na ez lesz az igazi Steelers/Ravens párharc. Mivel elvileg már Big Ben a pályán lesz igen kemény összecsapás lesz.
Week 14: (December 12) vs Cincinetti.
Ugyanaz mint amit már egyszer leírtam. Nem igazán tudok még mit hozzátenni..
Week 15: (December 19) vs New York.
Nos a Jets tavaly bejutott a playoffba, és a Bengalst, meg a Chargers legyőzve eljutott az AFC döntőig. Ott azonban kikapott a Coltstól. A Jets támadójátéka nagyrészt a futásra hagyatkozik, de azért a passzolás se a gyengéjük. Mark Sanches (QB) tavaly kezdett neki az NFL pályafutásának, és eléggé ingadozó volt a teljsítménye. Volt olyan meccse ahol 6 interceptiont dobott, és volt olyan ahol 3 TD-t. Szóval erre sem érdemes fogadni, de egyenlőre még azt mondom, hogy a Steelers fog nyerni.
Week 16: (december 26) vs Carolina.
A Panthers is majdnem olyan mint a Titans. Tavaly elég rosszul kezdtek, de végül sikerült nekik is egy 8-8-t összehozniuk. Nos szerintem ezt a meccset is nyeri a Steelers, de ezt még korai megmondani.
Week 17: (Január 3) at Cleveland.
És végül az utolsó meccsüket Clevelandben játszák. Ehhez sem tudok már mit hozzátenni.
Nos ezek lennének a Steelers eljövendő ellenfelei. Ennyi volt amit le akartam írni a továbbiakban meg majd eldöntitek, hogy lehet-e még ilyet csinálnom. Részemről én szívesen bemutatóm a maradék 31 csapatot, de ez rajtatok áll.

Sepi:
A gumiszabály nekem is. Bár itt nem a gumiszabály a hibás, mert az azt mondja ki, hogy egy futamon kötelező mindkét keveréket használni legalább egyszer. Csak mivel idén a tankolás is be van tiltva, a csapatok nem törekednek arra, hogy egynál többször álljanak ki a boxba. A tankolási szabály az ami hülyeség. Elképzelésnek jó volt, de semmivel sem lettek jobbak tőle a futamok.
A McLaren fejlődése nekem is öröm volt, tényleg sokkal jobb, ha már nem csak egy istálló pilótái küzdenek a győzelemért, de azért bennem is megállt az ütő, amikor láttam, hogy ők is elég keményen kezdtek el küzdeni egymással.

--- Idézetet írta: talgaby - 2010. Május 30., 19:36:16 ---Valahogy a McLaren hajlamos az utóbbi években év közben utolérni a többieket, de mindig náluk látom a legnagyobb fejlődést egy idény alatt.
--- Idézet vége ---
És ilyenkor teszi fel a kérdést az ember, hogy mi lenne, ha egyszer már a szezon előtt elkapnák a fonalat. Persze olyanra is volt példa (legutóbb 98-ban), de manapság tényleg azt látni náluk, hogy mindig év közben kapják fel a fonalat, de legalább olyankor nagyon jól sikerül elkapniuk.

Petrov nekem is tetszik, jól nyomja a srác. Meg amúgy az egész Renault. Számomra ők az idei év meglepetéscsapata, mint amilyen a Force India volt a tavalyi év második felében. Ha így haladnak, akkor hamarosan felzárkózhatnak harmadik alakulatnak a Red-Bull és a McLaren mögé.

Farek:
Igen, elég kemény volt. Igazából majd kíváncsi leszek mindkét fél véleményére, hogy mit mondanak a saját szemszögükből.
Azért azon még röhögtem volna, ha pár körre rá megcsinálja ugyanazt a Button-Hamilton páros is... :D
Gyanítom, hogy nem véletlenül ment ki utána a "spóroljatok a benzinnel" fedőnevű csapatutasítás... egyébként az ilyenekről eszembe jut, hogy mennyire fújtak annak idején - főleg - a Ferrarira, hogy "fuj, a gusztustalan csapatutasítás"... mintha bármely más csapatnál nem lett volna és nem lenne meg mind a mai napig... ugyan már.
De nem volt rossz. Végre volt pár igazi előzés is, bár ez a gumiszabály nekem még mindig ostobaságnak tűnik... :s

talgaby:
Ez az F1-futam brutális volt. :blink: Valami valahol nagyon nem stimmel a Red Bullnál. De végre jó volt látni, hogy az Ezüst Nyilak erőből simán tudták tartani őket egy gyors pályán, még a kanyargós szakaszon is. Valahogy a McLaren hajlamos az utóbbi években év közben utolérni a többieket, de mindig náluk látom a legnagyobb fejlődést egy idény alatt. És ez a Petrov gyerek is elég gyorsan felnőtt a szerephez. Igaz, érdekes látni, hogy a Ferrari a Renault-val küzd, csak éppenséggel a 10. hely környékén, de kezdenek nagyon kialakulni a klikkek, ahol brutális csaták jönnek itt sorra.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése