HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Transformers
elwood:
Igen, időközben én is utánaolvastam. Hát... úgy érzem több párhuzamos valóságban élünk.
Én nem éreztem sértő szándékot a Reflektorfény: Arsziban, nem is gondolom annak a nőkre nézve, ugyanakkor nem vagyok nő, és azt is tudjuk, Furman hogy vélekedett Arsziról és a femmebotokról általában - nem szerette őket - ezért azok eléggé a sarokba is voltak téve, és ez a női olvasókban jogosan válthatott ki nemtetszést, lévén bennük is megvan az igény arra az azonosulásra, ami nekünk természetes. Szerintem a "transformerek nemtelen/semleges robotok" érvelés is érezhetően sántít, amikor szinte minden robot - kb. az MTMTE-ig - érezhetően férfi tulajdonságokkal volt felruházva, és valahányszor korábban femmebotok megjelentek, akkor igen hamar kialakult körülöttük valami románcféle is. (Oldaljegyzet: állítólag eredetielg, mikor Nautika, Krómia és Szélpenge először megjelent a Sötét Kibertronban, Roberts azt szerette volna, hogy gendersemlegesre legyenek rajzolva, és csak a szövegből derült volna ki, hogy "she"-ként utalnak egymásra. Akkor ezt az IDW/Hasbro lefújta, nyilván, mert pl. játékok is tervbe voltak már véve. Aztán később a LOST LIGHT sorozatban az Anode/Lug párosnál ez már jobban érvényesült a rajzokban érzésem szerint. A magyar ugye ennél gendersemlegesebb nyelv, úgyhogy még jobban eltűnt volna a különbség. :) )
Tekintve, hogy a TF-rajongók táborában egyre inkább megjelentek a női olvasók, akiknek ugyanúgy megvan a joguk ahhoz, hogy olyan figurákról olvassanak, akikkel szívesebben azonosulnak, és mivel egy kereskedelmi termékről beszélünk, ami igenis reagál a fogyasztói igényekre, teljesen érthető, hogy a TF olyan irányt vett, amilyet. Úgy gondolom, a TF irodalom/univerzum ettől csak gazdagodott, ezeket a változtatásokat én speciel inkább érdekesnek/gondolatébresztőnek tartottam, mégha nem is minden sztori tetszett, vagy voltam elégedett a kimenetelével (pl. az első Windblade mini befejezése, és nemektől függetlenül sosem rajongtam a szerelmi szálakért, bár teljesen értem a funkcióját és célját, és hogy ennek is van közönsége, ha olyan sok tekintetben antropomorfok ezek a robotok, miért pont ez lenne a kivétel).
KiD:
Megtaláltam, amit Scott mondott:
https://news.tfw2005.com/2013/12/27/mairghread-scott-comments-on-idw-windblade-comic-178990
És Furman válaszát:
https://simonfurman.wordpress.com/2013/12/29/response-to-mairghread-scott/
Pierre de La Croix:
"Ha" nemtelenek... :) Van olyan hal is, amelynek hímje olyan apró, hogy a nőstény kopoltyujaban eldegel (további részleteket ne kerdezzetek). Attol meg, hogy humankent nem tudjuk első blikkre eldonteni, hogy ki milyen nemű, lehet nekik megy...valahogy. :) :)
Pölö: https://readcomiconline.to/Comic/Gold-Digger-1999/Issue-259?id=147110 18 év alattiak azért nem feltétlenül olvassák el, jó???
Intruder:
Még mindig Furman Arszis/Jhiaxus-os ötlete ideáig a legjobb a fembotok létezésének a megmagyarázására egy nemtelen fajnál.
KiD:
--- Idézetet írta: elwood - 2020. Május 02., 14:39:35 ---Én erről csak utólag olvastam, hogy végül Furman bocsánatot kért. Volt nagy feud? Üzengetés? Public shaming? Bullying? Battle? (Ide jönne egy popcorn zabáló smiley, de olyanunk nincs.)
--- Idézet vége ---
Emlékeimre hagyatkozom csak itt, de nagyjából pontos lesz, mert Furmannek konkrétan én szóltam... :D (lásd lejjebb)
Scott nyilatkozott valamit a Windblade kapcsán, nyers fordításban az volt a lényege, hogy mekkora gáz, ahogy a fembotok az IDW univerzumban eddig ábrázolva voltak (értsd: Arszi valamiféle bizarr kísérlet eredményeként lett nő, mintha az valami rossz dolog lenne). Akkoriban ment a Regen, Furman oldalán aktív fórumozás ment, belinkeltem neki a cikket és megkérdeztem, mit szól hozzá. Elolvasta és valami olyasmit válaszolt, hogy joga van a véleményéhez, de lehetne elég profi ahhoz, hogy megtartja magának... Utána erről kifejtette a gondolatait hosszabban és élesebben is, talán Scott is válaszolt rá(?) bevallom, erre már nem emlékszem, aztán házon belül elboronálták a dolgokat, Furman nyilvánosan bocsánatot kért, mintha azt is írta volna, hogy tőle meg Scott kért elnézést(?), de lehet, hogy nem, ezt már nem tudom. Emlékszem, Furman a tfw-n próbálta védeni az igazát valamelyik fórumban, de a többség nagyon lehurrogta szegényt, de hát ugye tudjuk, hogy a leghangosabbak a leghülyébbek. Aztán végül elengedte a sztorit, Scott meg inkább nem nyilatkozta azt a továbbiakban, hogy gáz, ahogy a fembotokat kezelték korábban, általában azt mondta helyette, hogy olyan jó, hogy a Transformereket nem nemük határozza meg legfőképp. :D
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése