HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Transformers
elwood:
Az All Hail Megatron nem alternatív történet, de ebbe nagyon nem mennék bele, mert még nem jelent meg, és elég kevés infó jött ki róla. A lényeg, amit egyelőre tudni lehet, hogy egy Álcák uralta Földön játszódik, az általunk ismert IDW univerzumban.
IDW-s TF a jövő hét vége velé lesz.
Silver&Clio:
A Dw-t örömmel olvastam.. mondjuk kevés Tf-es téma van amit ne érdekelne. Az Energonhoz még nem volt szerencsém. A rajzfilmet messze elkerülöm ahogy a Cybertron remekművet is. Képegényben viszont szívesen elolvasnám.
Az IDW-t lehet hogy egy kicsit húzzák, de én nem bánom minnél tovább olvashatok képregényeket annál jobb. Ha túl hamar a sztorik végére érnénk egy újabb regény kellene elindítani. mondjuk azért egy Brazli szappanoperára sem vágyom.
Hunter mint fejmester nekem kifejezetten érdekes nek tűni, kíváncsian várom mi sűl ki belőle. Egy valami viszont zavarna, ha úgy hoznának be túl sok szereplőt a történetbe, hogy közben széttöredezik a fő szál.
All Hail Megatron eg yalternatív történet, vajon hogy kapcsolódik majd a jelenlegihez? Pl a beszívárgás megeggyezik majd később válik ketté a történet?
Mikor várható újabb IDW Magyarítás?
elwood:
Optimusz akváriumait leszámítva én bírtam Pat Lee rajzait. A DW G1-et amúgy nem is szoktam számolni, az inkább egy gyenge X-men utánérzés szvsz.
Vicces, én pont az Energont (és az Armadát) nem csíptem. Az Unikron lovasai történet baromira elvette tőle a kedvem, addigra már nagyon meguntam, hogy a csapból is Unikron folyik. De más is dicsérte már, úgyhogy lehet, hogy majd még egyszer megpróbálkozom vele.
War Withinből nekem csak a Dark Ages nem jött be, az nem szólt semmiről, pedig a koncepció (több kis frakció) ott is jó volt, csak hát a megvalósítás. Aztán sosem voltam túl nagy Wildman rajongó, nem is az volt a baj, hanem a "Autobotok-Álcák, szövetkezzünk a közös ellénség ellen" kártyát is túl sokszor játszotta már ki Furman. De a v1 és a v3 ettől még nagyon bejött.
IDW - ebben egyetértek veled. SF addig tervezte-szerkesztette előre a történetét, míg nem maradt ideje megvalósítani. Most jön az All Hail Megatron, ami jól keresztbetesz majd néhány történetvonalnak, ahelyett, hogy rövidebb, pörgősebb történetekben haladtunk is volna valamerre. Ja, a különböző "mesterek" erőltetését én sem értem. Történetvezetés szempontjából csak a gond van velük.
Hát lesz majd négy résznyi Revelations, hogy lezárja a történetet.
A Wheelie történet asszem nem SF ötlete volt, hanem a rajzolóé, amit aztán végül SF írt meg.
KiD:
Elwood, az utána érkező meglepit már egy korábbi hozzászólásban lelőtted...
A Dreamwave nekem nagyon nem tetszett, kezdve Pat Lee pufi TF-eitől, az általad is említett problémákig, de legfőképpen szerintem a történet hagyott kívánnivalót maga után. A harmadik sorozat aztán kezdett jobb lenni, rajz szempontjából és történet szempontjából is, de annak meg ugye nem lett vége. A mikromesterekkel az volt a probléma, hogy nagyon sokat beszéltek kibertroni szlengben nagyon fölöslegesen, nagyon sokan voltak, ráadásul a legtöbbjüket nem is ismertük túl jól azt megelőzően, no meg Sokkoló legyakása sem illett a képbe, bár az még elsülhetett volna jól is. A War Withinnek sem vagyok akkora rajongója, mint sokan, noha egy fokkal jobban tetszett, mint a G1 sorozatok. Furman ide-Furman oda.
A legjobb DW sorozat szerintem egyértelműen az Energon lett, annak nagyon bírtam a sztoriját, kár, hogy azt sem fejezték be.
IDW... Lassú, lassú, egyelőre építkezős, és megmondom őszintén, a háborút még nem látom, csak kisebb-nagyobb ütközeteket. De azért a DW sorozatot nálam könnyedén veri. Amúgy Furmant amiatt szidják mostanában sokan, hogy annak ellenére, hogy többször elmondta már, hogy nem szereti az ilyen kütyüs TF koncepciókat, mint a Színlelők, Fejmesterek, Erőmesterek, stb. most mégis mindet szépen hozza be a sztoriba. Engem ugyan nem zavarnak, de ebből a szempontból tényleg fura a dolog. Arról nem is beszélve, hogy állítólag Wheelie-t utálja az összes TF közül a legjobban, most mégis jön reflektorfényben. Bár arra most nem emlékszem, hogy azt a sztorit Furman írja-e.
elwood:
Marvelből most kicsit lassul a tempó, amíg az eddig magyarul kiadatlan részek jönnek, addig havonta csak egy rész kerül fel, ami nyolc rész, ergó nyolc hónap, nagyjából az év végéig. Utána a tervek szerint megint havi ötösével tennénk fel a már megjelent Marveleket, úgyhogy a remények szerint jövő augusztusra végezhetünk is. Utána meg... utána is jön még valami.
A DW-kapcsán megfogalmazott kritikáknak egy része számomra nem volt világos, erről Shockwave többet tudna mesélni Optimus TF fórumán. Azt hiszem, az egyik bajuk az volt, hogy a DW-s képregény túlságosan a rajzfilmre épült, és csak nyomokban vett át elemeket a képregényből (Primus, rivalizáló Sokkoló, faszagyerek Mogorva). Aztán sokaknak nem tetszett a v2 történet felépítése, hogy mindenre az utolsó részben derül fény, ahol Sokkoló, mint egy James Bond főgonosza, a lekötözött Optimusznak dicsekszik el a terveivel.
Az sem tetszett sokakanak, hogy Sokkolóból őrült tudóst csináltak, és mindenért ő volt a felelős (volt erre egy ilyen beszólás minderre, hogy "Shockwave did it!" érdekes módon most nem hallom, hogy tömegek azon problémáznának, hogy "Jhiaxus did it!").
Egy dolgot aláírok, az ongoing első hat része Napviharral, az eléggé el lett nyújtva, mint a rétestészta, elég lett volna rá 3 v. 4 rész.
Aztán savazták a Mikromester sorozatot is, ami szerintem jó koncepció volt, csak pár történetszál össze volt csapva.
Aztán abba is bele lehet kötni, hogy a figurák néha sokat beszéltek, feleslegesen, tartalmi információ nélkül. Volt akinek az nem tetszett, hogy sok "easter egg" utalgatás volt benne a rajzfilmre és a sorozatra úgy, hogy mondatokat idéztek mondatokat, szituációkat, több-kevesebb összefüggés nélkül. De szerintem leginkább az volt a legtöbb kritikus baja, hogy nem Simon Furman írta a történetet. Mellesleg Furman történeteiben is lehet legalább ennyi hibát találni, ha nem többet, ez viszont már az a kategória, ahol szerintem már túl komolyan veszik a műfajt "a transformers mítoszt" vagy "kánont" vagy mittudomén mit.
Szerintem nagy érdeme volt a DW univerzumnak, hogy a rajzfilm mentén egységesíteni/racionalizálni akarta a TF "mítosz" olyan buktatóit, mint a mikromesterek, fejmesterek, színlelők, egységbe olvasztva a későbbi Beast Warssal, és közben megőrizte a képregény legjobb értékeit. Csak sajnos, minderre már nem volt lehetőség, jól ismert okokból.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése