HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Transformers
Habba:
Bocsi, de Fuvaros mikor került a Bárkára, mert én nem emlékszem?
Illetve azt tudom, hogy az elején ott volt, de utána egyszer történt vele valami nem?
elwood:
A későbbiekben/Frumannál, a Marvel univerzumban már nem központi kérdés az energia(hiány), ha szóba kerül, nála is leginkább energon van, de én nem emlékszem olyanra, hogy nála feltöltés közben mutattak robotot (egyedül Galvatron jut eszembe, az Unikron elleni ütközetben).
A benzin amúgy a történet szempontjából valahol reális üzemanyag-forrás, az első részekben ugye Gyertya dolgoz ki egy eljárást az átalakítására az Álca laborban, mikor megmérgezi az Álcákat.
Aztán az Autobotoknál Jazz alkuszik meg Blackrockkal, hogy az benzínkútjainál feltölthetnek, amit aztán a Kerék által beépített üzemanyag-átalakító konvertál át számukra is fogyasztható üzemanyaggá. Ha a rajzfilmet veszem alapul, ahol több szó volt az energon kockákról, akkkor az energon kocka végül is csak egy energia konzerváló/raktározó szerkezet. Hogy aztán hogy veszik magukhoz az energiát, arra szinte ahány író/annyi változat, (megeszik, megisszák, magukba préselik, kannából töltik be, elektromos kisülésként szívják be, stb.) valószínűleg azért, mert mert az írók számára ez részletkérdés volt.
Silver&Clio:
Sajnos már elküldtem a hozzászólást. Elnézést tényleg hülyeséget írtam. Bár a szénhidrátok és a szénhidrogén rokon vegyületek.
A szénhidrátok pl: a zsírok , olajok, curok, és keményítő. Ezek energiahordozók a szervesek számára...
Szénhidrogén pedig például a nyers köolaj.. persze valamikor ez is szerves anyag volt.
Valóban egy kannából tölti fel...Hát pont ezért is írtam hogy következetlenek, mintha nem is igazán találták volna ki kedvenc robotjaink "táplálékát" .
Még egy észrevétel..ugyebár a benzint át kellet alakítani hogy a Tf-számára is feéhasználható legyen. a Cybertronon honnan lett volna folyékony üzemanyag?
A bárkán Optimuszék valamilyen elektromos áramhoz hasonló dologgal töltik fel magukat és nem folyékony üzemanyaggal. legyen az bármi.. A későbbi részekben is használnak benzit a robotok? Úgy értem amikor már Furman veszi át a stafétabotot..
elwood:
A helyes megfejtéssel Optimus szolgált, valóban Homokvihar az, aki nem szerepel amúgy a képregényben. Az utolsó képkockán a legfelső robi Fuvaros, vele semmi baj nincs, ő jó helyen van, bár talán az ilyesfajta lelkesedés nem éppen jellemző rá.
Hubba: 6. dinobot nincs. Van egy Transformers Legends című könyv, amiben igencsak amatőr ízű what if? történetek szerepelnek, és ebben egy novellában szerepel egy Paddles nevű dinobot. A világ leginkább a G1 rajzfilmre hasonlít, de a dinobotok közül nincs benne se Roham, se Iszap, így paddles a 4. dinobot. Legjobb elfelejteni.
Clio: csak annyit pontosítanék, hogy megatron a robotmester történetben nem szénhidrát alapú üzemanyagból fogyott ki (inkább szénhidrogén), hanem a rendes üzemanyagából, épp az volt a baja, hogy a szén számára "emészthetetlen" volt. És ahhoz képest, hogy az megelőző részben vezetik be az energon kockát, Fülelő itt kvázi "benzines kannából" tölti fel Megatront.
Silver&Clio:
Amit eddig nem igazán találtak ki ponotsabban nem voltak következetesek benne. (lévén gyerekeknek készült) A robotok energiaforrása. A rajzfilmben pedig mindenféle forrásból elő tudják állítani Soundwave üres kockáit töltötték fel, nyers kőolajjal, elektromos árammal..stb A Marvel "robotmesterben" Megatronból szénhidrát jellegű üzemanyag fogy ki ezért megmerevedik.
Az IDw-ben is energon szerepel..ráadásul bányásszák..
A Bayformersben pedig egy mini "reaktor" a szikrájuk egyben energiaforrásuk is.
Kinek mi a szimpatikus?
Ha már a hibáknál tartunk. A rajzabn én látok még egy hibát. méghozzá ösztűzzel kapcsolatos..kinek a légzsilipén is dobják ki a gyerekek?! Ugyebár kilövőén, és ki van mégis rajzolva?
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése