HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Transformers

<< < (1165/1241) > >>

holloo:

--- Idézet ---De sok baki van a rajzoló hiábájából adódóan. Ami szerintem abból fakad, hogy nincs megírva ki szerepel még a háttérben ezért ő csak oda rajzolt valakit.
--- Idézet vége ---
Igen ezzel teljesen egyetértek, de engem inkább a hátterek kidolgozatlansága zavart. Amikor a háttérben álló robik felületesen voltak szinezve, vagy az összes háttérszereplő csak egy színnel volt feltöltve az elég hmm..  igénytelen volt.

elwood:

--- Idézetet írta: Optimus Prime ---A Ravage, Buzzsaw, Laserbeak beszél-nem beszél eset szerintem egyértelműen az író "hibája". Ha jól tudom csak az első két számban beszélnek, amit más írt, mint a másik két számot, majd az 5. számtól vette át Budiansky. Egyszerűen erre nem gondoltak, meg ahogy Elwood is mondta így jobban be tudták mutatni a karaktert.
--- Idézet vége ---
Ez nem teljesen így van, a kazetták mind a négy első részben beszélnek. Arra meg mégse gondolhattak az írók, hogy Budiansky később már nem beszélteti őket.   Pláne, hogy a négy részes minisorozat után nem volt még tervbe véve a folytatás. Ha minden áron hibát akarunk csinálni ebből, az inkább Budiansky-é, amiért nem folytatta a hagyományt.

Optimus Prime:
Látom megkezdődött a baki vadászat.
Némely szőrszálhasogató, míg más inkább... nos, vannak dolgok a Tf Uinverzumban, melyeket nem kell tudni vagy vizslatni.

A Ravage, Buzzsaw, Laserbeak beszél-nem beszél eset szerintem egyértelműen az író "hibája". Ha jól tudom csak az első két számban beszélnek, amit más írt, mint a másik két számot, majd az 5. számtól vette át Budiansky. Egyszerűen erre nem gondoltak, meg ahogy Elwood is mondta így jobban be tudták mutatni a karaktert.

Gears esetén kívül van más tényleg elveszett Autobot. Akik ismeretlen okokból nem szerepelnek/nem szerelnek. Péládul Prowl mikor került a... minek is hívják? Sztázis fülke? Bár az Optimusz visszatér számba pár Autobot lesérült. Prowlt látni is, hogy csúnyán sérült a karja.

De sok baki van a rajzoló hiábájából adódóan. Ami szerintem abból fakad, hogy nincs megírva ki szerepel még a háttérben ezért ő csak oda rajzolt valakit. Például az utóbbi számokban jócskán szerepet kapott a "hét Kibertroni Autobot", sok más ismerős és régi karakterrel szemben. De José Delbo sok bakit csinál.

elwood:
A robotoknál a halál témakörét kissé tágabban értelmezik az írók. Fuvaros a pókemberes kalandban súlyosan megsérül, de nem hal meg. Később, az általad is említett részben a gyengélkedőn látjuk, akár azért, mert még nem épült fel, akár azért, mert a rajzolónak épp ő jutott az eszébe. De a cselekményben semmi olyasmi nem történt, ami indokolta volna, hogy ne legyen a Bárkán. Lehet úgy is venni, hogy a Blackrockkal kötött alku részeként le tudták gyártani a javításához szükséges alkatrészeket, vagy ilyesmi. De ebben én hibát nem látok.

Ami Romboló és társainak kérdését illeti: az első pár részben leginkább azért volt hasznos, hogy tudtak beszélni, mert így jobban be tudták mutatni (el tudták adni) a figurákat. Később, gondolom a rajzfilm hatására, Budiansky is áttért a nem beszélő figurákra. Romboló egy érdekes átmenet, ő ugyanis később még több angliai, Furman által írt történetben is van, hogy beszél, máskor meg ott se. Sőt, még a rajzfilmben is van egy epizód, ahol mikor Fülelő visszajátssza, a saját hangján szólal meg, aztán a Beast Wars rajzfilmben/képregényben megint tud beszélni. De nem hiszem, hogy ezen fent kéne akadni. Mondjuk azt, hogy tudnak beszélni, csak nem akarnak.

SkleshN:
Egy másik érdekesség:

 Romboló, Körfűrész és Lézercsőr

Néhány számban elég beszédesek (pl. 1. szám) a többit tekintve meg megsem szólalnak... szerintem ez is néhol a részletkérdés kategória az íróknál... eddig csak a Marvel-re emlékszem, ahol egy két mondatig is szerepeltek a főbb harci ténykedéseken kívűl.
 
A két madár robot csak az első számban dicsekettek magukról és képességeikről... most akkor utóbb rájöttek, hogy őket némítani kellene Rombolóval együtt???  


--- Idézetet írta: Habba ---Illetve azt tudom, hogy az elején ott volt, de utána egyszer történt vele valami nem?
--- Idézet vége ---
Fuvarost legelősszőr megtalálni a TF 1. szám 15. oldalán jelenik meg, aki minnél előbb el akarja hagyni a Földet.

 Majd a 3. számban "hal meg", amikor a Pókember hálója nem bírja el őt, és a mélybe zuhan a 22. oldalon.

 Azután semmi... legalábbis jóideig nem találjuk... egy utalás van róla a 14. szám 3. oldalának legfelső kockáján, hogy a többi sérült autobottal együtt fekszik Racsni egyik javítótermében. Haldoklóként...

 Ezekután megincsak sok rész eltelik és aztán egyszercsak Fuvaros él és virul a 36. számban...

 Szerintem ugyanúgy rajzolói hiba, akárcsak az a Kilövő - Légi Hiúz eset!!!

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése