HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Transformers
elwood:
--- Idézetet írta: KiD - 2022. Október 20., 19:59:49 ---Amúgy nem olvastam erről interjút, de érdekelne, mi történt Budianskyval. Marha jó történeteket írt, aztán elengedte teljesen, aztán a vége előtt úgy volt vele, hogy búcsúzni talán mégis szépen illene, és megint összekapta magát. Talán a sok bemutatandó karakter miatt (te is említetted) úgy volt vele, hogy itt úgy se lehet majd értelmesen dolgozni, nem tudom. Vagy, hogy mi más melója volt akkoriban a Marvelnél, az is belejátszhatott. Elwood esetleg tudja.
--- Idézet vége ---
Azért nem írtam erre semmit, mert úgy voltam vele, hogy keresek egy vonatkozó interjút, de aztán lusta voltam, és mégsem. Van az IDW-nek egy több kötetes gyűjteményes kiadása a US Marvel G1-ből - illegálba online is letölthető - amibe egy-egy nagyobb storyarc előtt Bob írt pár sort, hogy kb. milyen hangulatban mit miért csinált akkoriban, azokat érdemes elolvasni. A lényeg kb. az, amit írtál: belefáradt, hogy nagyon sok figurát kell nagyon rövid idő alatt bemutatnia. Ami őt igazán érdekelte, azok az ember-robot interakciók voltak, és erre akad példa szép számmal, legyen az Buster-Racsni, a piti gengszter és Megatron, Robotmester és az álcák/autobotok, az a lány, aki Szánt babusgatta, a szerelő, a dinobotok és a turistalány, a GARH-os pasi, aki 20+ rész alatt robotelhárítóból eljut oda, hogy megmentse az emeltyűket, (Galen, Zarak, Zarak lánya és a nebulosi minisorozat,) HiQ, és társai hogy lettek erőváltók/erőmesterek, a 4 kisgyerek - majd Bosko - és Légi Hiúz, Buster csaja és Össztűz, a színészlány és Koponya, a begerjedők, akik sosem tértek vissza, és Spike, aki a tesóját kereste, és utána nem tudta, hányadán áll a Maximuszsággal. Meg persze az Áramkörszaggató, akiben - ahogy arról szó volt már - jóval több potenciát hordozott magában.
Más: a Lost Light 25-tel lényegében a IDW 2005-ös univerzum fordításának a végére értem, még kb. 12 füzet van az IDW 2019-es univerzumból hátra a jelenleg is futó Shattered Glass II-t is beleértve. (Van még 2 füzet a Hearst of Steel folytatása, a Infestation II, ami egy ősi istenekkel és halemberekkel súlyosbított lovecrafti crossover, de nem egy nagy eresztés és igazából sehova se számít.)
KiD, itt érdeklődnék, hogy hogyan haladnak a marveles karakterleírások fordításai, mert most úgy vagyok vele, hogy ha végzek minden fordítással, még megcsinálnám/befejezném azt is, és a beírói tapasztalataimat azzal frissíteném fel. (Kérdés a nevek feltűntetése, mert a kötetek angol névsorrendet használnak, ami magyarul követhetetlen káoszt okoz majd, a magyar név szerinti ábécé-sorrend viszont lehet, hogy megzavarja azt, aki nem ismeri a magyar neveket. Szóval ez ügyben is várom a javaslatokat.
Megint más: érdemes felkeresni Don Figueroa Twitter-oldalát, épp most tette ki a soha meg nem jelent DW-s Beast Wars képregény 1. számának ceruzarajzait, korábban ugyanígy kitette a DW Transformers 10. számának felét. Az accountja @SketchyFig.
KiD:
Gondolom, Furman vitte volna tovább a karaktert, ha nem bontják a fejére a házat.
Feast4:
Aki még ott szerintem egy iszonyat kihagyott ziccer volt az az Áramkörszaggató. Az ő karakterében, jellemfejlődésében óriási potenciál lett volna.
De tulajdonképp a Koponya filmet forgat rész után eltűnt, vagy 20 részre, utána megjelent, már teljesen ilyen robot mentalitással, aztán meglátta Sokkolót onnantól kezdve, pedig szipogott magába roskadva Unikront meg nem támadja, utána pedig nem is látjuk többet, max egy két-kockán hogy zokog. (Kíváncsi volnék, hogy a Neo lovagok hogy tudtak életben maradni Kibertronon?)
Az idw szerintem ezt sokkal jobban ki tudta volna bontani, de azt hiszem a jogai még mindig a Marvelnél vannak (akik arra használták, hogy a Titkos háború II.-ben szerepelt 3 képkockán lassan 30 éve :'( ).
Kibertroni Űrtigris:
Igen, a rengeteg karakter rányomta a bélyegét a Marvel képregényre. A történetet szerettem, de a potenciálisan jó karakterek kihasználatlansága tragédia. Szerintem a játékszériának egy borzalmasan kivitelezett reklám volt emiatt.
Az a floppys sztori az tényleg durva volt. Ha már itt tartunk, akkor arra is gondolom mindenki emlékszik, hogy játékautóba rakták az Emeltyűket. Itt a bizonyíték, hogy miért volt hiba bevezetni a szikrát a ReGenben. Nem tudom, de ez azóta is fáj.
KiD:
--- Idézetet írta: Feast4 - 2022. Október 20., 09:47:37 ---Nekem konkrétan Megatron G1.-es változatával az a legnagyobb bajom, hogy egy hőzöngő barom volt csak. Sokkolóval egyszer mert egy az egyben kiállni, Sokkoló akkor odavágta, utána csak a nyálverés ment. Értelmetlen volt felrobbantani a hidat, amikor ő volt a vezér. Egyszerűen ki kellett volna végeztetnie Sokkolót, ehelyett bekattant.
--- Idézet vége ---
Azért azt tegyük hozzá, hogy amiről beszélsz, az nem a "mi volt a rossz Megatronnal a G1-ben?" időszak, hanem a "mi volt a rossz a G1-ben?" időszak. Optimusz öngyilkos lett egy videójáték miatt, Mogorva hatalommániás őrült lett, és minden Autobot személyisége elfért akkoriban egy floppy disken.
Amúgy nem olvastam erről interjút, de érdekelne, mi történt Budianskyval. Marha jó történeteket írt, aztán elengedte teljesen, aztán a vége előtt úgy volt vele, hogy búcsúzni talán mégis szépen illene, és megint összekapta magát. Talán a sok bemutatandó karakter miatt (te is említetted) úgy volt vele, hogy itt úgy se lehet majd értelmesen dolgozni, nem tudom. Vagy, hogy mi más melója volt akkoriban a Marvelnél, az is belejátszhatott. Elwood esetleg tudja.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése