Hátramenős élmény: Nekem egyszer volt.
Eléggé megijedtem tőle. Iparművészeti szakközép, osztálykirándulás Esztergomba és környékére. Utolsó éjszaka szalonnasütésnek álcázott vedelés a Duna partján. Elég jó buli volt, de a lényeg hajnalban történt. Pokrócokon feküdtünk a kavicsos parton a tűz mellett, néztük a csillagokat és filozofálgattunk. A pia már elfogyott, a tűz alig pislákolt, úgyhogy elhatároztuk, hogy visszamegyünk a szállásra. Mindenki felkászálódott és elindult hazafelé. Én is felkettem és indultam utánuk. Csakhogy hátrafelé kezdtem menni. Nem értettem, mi van, nagyon koncentráltam, hogy előre menjek, de csaak nem sikerült. Az egyensúlyom teljesen rendben volt, csak nem tudtam előre menni. Az, ilyedtemben nem is jutott eszembe, hogy szóljak a többieknek. Láttam ahogy távolodnak, én meg megyek hátrafelé neki a Dunának. Képtelen voltam megállni, és attól féltem, hogy addig megyek a folyóba amíg elsüllyedek. Olyan volt a part mint egy kavicsos strand, simán bele lehetett menni a vízbe.
Amikor éreztem, hogy már elértem a Dunát és bokáig belegázoltam, elhatároztam, hogy mindenáron megmentem magam. Megpróbáltam leülni. Sikerült. Ott ültem a bokáig érő vízben, néztem ahogy a többiek távolodnak és örültem, hogy bár tökig eláztam, de legalább sikerült megállnom.
Teljesen kijózanodva indultam immár sikeresen a többiek után. A szálláson még egy kicsit töményeztünk.
