Én is voltam tegnap mozizni. Csak kíváncsiságból, hol nézted? Én a Westendben voltam a 11 órási 3D-s változaton.
Tény és való, hogy - hollywoodi - szokás szerint a látvány és nem a cselekmény vitte a hátán a filmet, ráadásul nem is egy jelenet volt az előzetesben, amit kivágtak a végleges változatból...
Emellett kimaradt a "figura terem" - máshogy nem tudom jellemezni - igazi jelentősége, aki látta a régi változatot az tudni fogja mire gondolok, hisz nem egy jelenetből lehetett akkor érezni, hogy bár az istenek ellen lázadnak az emberek, mégis azok sakkoznak velük (pl. Zeusz egy terepasztalon pakolgatta Perszeuszt, és általában ilyenkor a valóságban is helyet váltott a főhős - nézett is jó nagyokat - így kapta pl. a kardot a pajzsot és a sisakot, amik itt szintén egész másképp jutottak a birtokába, sőt utóbbi nem is volt benne...
Akadt néhány jópofa utalás is a régire, mint mikor Perszeusz fegyverkezett Argoszon, és a kezébe került az a mechanikus bagoly, amire a parancsnok rávágta, hogy azt most nem visszük... Az eredetiben az is egy jelentős tárgy volt, ami úgy került a birtokába, hogy Zeusz felszólította Athénét, hogy adja a fiának a baglyát, de ő ehelyett készíttetett Hephaisztosszal egy gépi másolatot, és azt adta át a félistennek...
Minden esetre az biztos, hogy az állam leesett azon mennyire átírták a történetet, de spoilerezés nélkül már nem nagyon tudok több dolgot kiemelni ennek éreztetésére - itt teszem hozzá, hogy az eddig leírt dolgok is a régi változatból valók - de az biztos, hogy a reklámkampány egyik mondata teljesen fedi a fimet: "Az eredeti Titánok harca forgatókönyve ALAPJÁN." Nem abból, és ez nagy szívfájdalom nekem, mert ez a film számomra örök kedvenc, az újrázása viszont csak egy szánalomra méltó tucat fantasy, amit csak a látványvilág emel ki a többi közül.
A színészek játéka sem volt valami nagy eresztés; egyedül az Io-t alakító hölgy teljesített átlagon felül szerintem!
Amiben megint csak a poén, hogy ilyen nevű szereplője nem is volt a '81-es változatnak...