Szerző Téma: Filmek, zenék  (Megtekintve 1225738 alkalommal)

0 Felhasználó és 3 vendég van a témában

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10972
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11264 Dátum: 2022. Szeptember 01., 06:46:15 »
Úgy rémlik, hogy beszéltünk már ezekről korábban, bár azt már nem tudom, hogy melyik topikban. A tény, hogy a régebbi filmek talán azért is jobbak, mert ahogy írtátok is, akkoriban a technikai lehetőségek eléggé korlátozottak voltak, így nagyobb hangsúlyt kellett fektetni a történetre. Ez manapság már inkább másodlagos.

A polkorrekt résszel nem mindenben értek egyet. Igazából az sem új keletű dolog, mégis sokan hiszik azt, hogy ez a mai kor terméke, pedig nagyon nem. Csak hát mikor még gyerekek voltunk, nekünk sem tűnt ez fel a régi filmeknél, pedig azokban is benne van jócskán, mai szemmel sokkal jobban észre lehet már venni. Annyi a különbség, hogy régebben jobban beleépítették a történetbe, elegánsabban volt előadva az egész, pont a fentebb taglaltak miatt is. Valamint máson volt a hangsúly. De szemernyi kétségeink se legyen, az olyan filmek, mint az Alien vagy a Terminátor ugyanúgy igyekezett a feminizmus zászlaját emelni, vagy például a Beverly Hills-i zsaru és hasonló filmek pedig a feketék iránti elfogadást. Meg hát a meleg szereplők is a 80-as évektől egyre több filmben tűntek fel, valahogy akkoriban mégse zavart senkit ez a dolog. Ezek közül sok filmet ma kult filmnek tartunk és imádjuk, pedig ezek is mind át vannak itatva az akkori kor polkorrekt dolgaival.
Ebből is látszik, hogy Hollywoodtól ez már jó rég nem áll távol, csak régebben (ahogy mondtam korábban) elegánsabban adták ezt elő, manapság a történeti hiányosságok miatt ezek már sokkal jobban szemet szúrnak és sokkal erőltetettebbnek tűnnek. Valamint manapság divat lett ezt túlreagálni is, ami szintén nem jó irány.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető roberto

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 414
  • Karma: +5/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11263 Dátum: 2022. Augusztus 30., 21:07:42 »
Turkia kommentjéhez annyit fűznék hozzá pluszban, a bezzegrégenezés mellőzésével: évtizedekkel ezelőtt még szerényebb technikai lehetőségek álltak a filmesek rendelkezésére, a ma használtak még ötlet szintjén sem léteztek, így muszáj volt a történetre rágyúrni. Ma már bővebb a teches háttér, így most ennek a javára billen a mérleg nyelve. A másik a keretösszeg, amiből lehet gazdálkodni: a látvány irdatlan összegeket emészt fel + a promózás, a marketing és ezzel a költségvetés nagyját el is vertük. A pol. nevelés -vagy nevezzük korrektségnek- inkább a kis méretű, de annál hangosabb/erőszakosabb lobbizó csoportok számlájára írható és mint látjuk, a stúdióknál is nekik áll egyelőre a zászló. Ezért lehetett a Terminator 6-ból egy vérfeminista propaganda-filmet kiadni. Vagy a Mulan-nal a kínaiakhoz dörgölőzni az ázsiai piac érdekében.

Nem elérhető turkia

  • Wookie (Konzervatív Vukik a Birodalomért Front)
  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 858
  • Karma: +13/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11262 Dátum: 2022. Augusztus 30., 11:42:03 »


Az Endgame óta a többi Marvel film sem fogott meg, ez meg konkrétan nem tetszett.

Viszont nézzetek Top Gunt, ha még nem tettétek!  :brow:

Gyerekek, én a Vasember 2 óta ELVÉTVE láttam olyan szuperhősös filmet, ami tetszett volna (Pl a Phoenix-féle szikár és letisztult Joker nagyon bejön). A Vasember 3-nál már megváltozott valami. Jött a látvány, meg a pörgés. Az betette nálam a kaput. Minden gyors, minden robban, egyszerre 10-20 hős a vásznon, keménykedő futások, ugrások, brutálmenő női feminista kamu arcok...  A legtöbb filmmel az a bajom, hogy kizárólag a látszatra megy rá és/vagy politikailag nevelni akar. Mindkettő megöli a film, mint olyan lényegét. Pl az előbb említett Jokerben van egy ilyen szoftos, minimál "társadalomkritika", ami szerencsére olyan súlytalan és halovány, mint anno a Romero filmekben.
A Top Gun 2 tényleg jó! Viszont az alapkonfliktus: valahol van egy atomerőmű, ami nem tetszik az USÁ-nak. Vesznie kell.  :D :D :D :D
Fejemet fogva röhögtem.  :D
AMúgy Cruise egyszerűen zseniális. A 80-as és 90-es évek jóképű ficsúrja napjainkra Leo mellett az egyik legnagyobb élő színésszé nemesedett.
Kedvenc filmem tőle nyilván az Interjú a Vámpírral (a bájosnak éppen nem mondható Kirsten Dunst egyik felmenője így ránézésre nem tudom, betonkeverő, vagy teherautó lehetett, rejtélyes, hogy futhatott be. Mondjuk a Pókember után nem menetelt már annyira)
Szóval vannak még jó filmek napjainkban is, de nagyítóval kell keresni.
WHRÁÁÁÁÁÁGGG-RRRRRR!!!  -ősi wookie bölcsesség

Nem elérhető HeirToGrievous

  • Spock
  • ****
  • Hozzászólások: 589
  • Karma: +12/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11261 Dátum: 2022. Augusztus 06., 13:42:17 »
"Ezek kemény ellenfelek. Veszélyesek. Könyörtelenek és agresszívek. Grievous Tábornok viszont... Grievous egy szörnyeteg."
"Talán mindvégig erről szólt a látomásom. Hogy a végén egyedül maradok.. Miközben az eget járom.."

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11260 Dátum: 2022. Augusztus 04., 23:51:30 »
Talán a Warner is érezte, hogy "nem ezen a filmen fog meggazdagodni", és nem akart rajta többet bukni.

« Utoljára szerkesztve: 2022. Augusztus 05., 10:23:37 írta Intruder »
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11259 Dátum: 2022. Augusztus 04., 12:06:59 »
Nem biztos. Mióta a discovery egyesült a Warnerrel, csináltak hajmeresztő dolgokat, pl. levették helyi tartalmakat a világ összes országában (mínusz USA) az HBO kínálatáról. Állítólag valami számviteli dolog, bár nem teljesen értem, hogy mitől lesz több pénzük, ha pl. a Terápia nem elérhető. Azt gondolná az ember, hogy az már az övék, már csak bevételt hoz, persze lehet, hogy van bizonyos költségük a készítők felé. Itt nem tudom, mi játszhat szerepet, vagy tényleg nagyon gáz, vagy itt is trükköznek valamit, tán ha van közöttünk pénzügyi szakember, majd megmondja. Az azért valószínű, hogy nagyon jó nem lett, akkor csak kiengedték volna a nézők elé.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11258 Dátum: 2022. Augusztus 04., 09:26:43 »
Ja, már én is több helyen olvastam. Azért ez elég gáz. Vajon tényleg ennyire rossz lehetett?
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"


Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11256 Dátum: 2022. Július 27., 19:00:44 »
Thort max csak így:
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11255 Dátum: 2022. Július 26., 20:22:32 »
Mindenkinek tetszett, akivel mentem - ennyit a szubjektivitás részéréről a dolognak.

Egy gegparádét csináltak belőle - szerintem feledhető poénokkal, de a többiek végignevették. Thor még az előző részhez képest is kő ostoba. Igazából, ha bejöttek volna a viccek, akkor is azt mondanám, hogy hiba nem komolyan venni a karaktert, így meg pláne azt mondom. (Meg nem csak a karaktert, a sztorit, a többi szereplőt, a... nézőket?)

Az Endgame óta a többi Marvel film sem fogott meg, ez meg konkrétan nem tetszett.

Viszont nézzetek Top Gunt, ha még nem tettétek!  :brow:

Nem elérhető roberto

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 414
  • Karma: +5/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11254 Dátum: 2022. Július 26., 19:19:42 »
Ennyire elszarták?

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11253 Dátum: 2022. Július 26., 09:40:29 »
Én most a Thor után úgy döntöttem, hogy innentől a Marvel filmeket moziban meghagyom másoknak. Meg lehet, hogy nem csak moziban.

Nem elérhető Amanojaku

  • Asterix
  • **
  • Hozzászólások: 175
  • Karma: +0/-1
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11252 Dátum: 2022. Június 15., 22:41:25 »
Szevasztok mindenkinek!
Túl vagyok a Holdlovag című nagyonmini sorozaton. Pontosabban kétszer is túlvagyok rajta. Azt leszámítva, hogy Mr Knight baromi idegesítő, ripacs deadpool-másolat, egész jó kis sori volt. Mondjuk a Marvel Studios ezen sorozata is még mindig bitang messze van a Marvel TV átlagától, de legalább közelítenek. Nektek hogy tetszett?
Más: ha jól tudom, önálló Holdlovag képregény még nem jelent meg idehaza, max gyűjteményes kiadásban (marvle összjáték), vagy mellékszereplőként.
Szerintetek fognak kiadni a közeljövőben?

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11251 Dátum: 2022. Június 05., 14:52:40 »
Tudom..csak vicceltem, mert rá emlékeztet. :rolleyes:

A feje alapján azt hittem, Vasember új páncélja  ;D
Farek, neked pedig észre kellett volna venned a Bosszúangyal utalást is  :cool:
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11250 Dátum: 2022. Június 05., 00:00:38 »
Tudom..csak vicceltem, mert rá emlékeztet. :rolleyes:
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11249 Dátum: 2022. Május 27., 09:00:04 »
Szerintem ez inkább Kék Bogár.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11248 Dátum: 2022. Május 26., 21:20:21 »
Készűl a The Guyver remake.
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető roberto

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 414
  • Karma: +5/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11247 Dátum: 2022. Május 01., 13:40:53 »
Mit tartogat vajon számukra a megalkotójuk, miután holmi moralizálás miatt keresztbe tettek a nagy tervnek....

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11246 Dátum: 2022. Május 01., 09:37:35 »
Én nemrég pótoltam be. Látványos, de erősen felejthető. Ha csak a kontinuitás miatt néznéd meg, elég ha levadászod youtube-on a két bónuszjelenetet a végéről.

Nem elérhető roberto

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 414
  • Karma: +5/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11245 Dátum: 2022. Május 01., 02:26:15 »
Valaki letudta már az Eternals-t?

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11244 Dátum: 2022. Április 27., 21:28:41 »
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11243 Dátum: 2022. Április 19., 22:51:52 »
Igen, konkrétan leforgatták színészekkel. Én is nagyon szeretem a módszert.  :) Bár engem nem zavar, hogy kuriózum. Nyilván behatárolja a lehetőségeit, hogy csak emberi és állati karakterekkel használható együtt, akiket ténylegesen fel lehet venni. Illetve nem tudom, hogy a modern technika hogyan boldogulna vele, bár biztos meg lehetne oldani. Régen kockánként átrajzolták, ma már eleve kevesebb filmet forgatnak filmre, plusz eleve kevés rajzfilm készül, amit valóban rajzolnak. Digitálisan meg ugye egyszerűbb egy előre szerkesztett 3D vázat mozgatni, és azt renderelni.

Nem elérhető turkia

  • Wookie (Konzervatív Vukik a Birodalomért Front)
  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 858
  • Karma: +13/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11242 Dátum: 2022. Április 19., 22:25:57 »
Köszi, ez érdekes infó volt! Tehát szinte az egész rajzfilmnek volt egy élőszereplős váza? Kár, hogy napjainkban nem használják, mert ezt a kifinomult mozgáskoordinációt vhogy képtelenek elérni.
WHRÁÁÁÁÁÁGGG-RRRRRR!!!  -ősi wookie bölcsesség

Nem elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2145
  • Karma: +28/-1
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11241 Dátum: 2022. Április 18., 18:33:54 »
A Tűz és jég rotoscopinggal készült (bármi is legyen a magyar neve), filmet, filmkockákat rajzoltak át, azért olyan élethű. Egyébként már a Hófehérkében is használták.

Nem elérhető turkia

  • Wookie (Konzervatív Vukik a Birodalomért Front)
  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 858
  • Karma: +13/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11240 Dátum: 2022. Április 18., 18:14:28 »
Fire&Ice: gimiben igencsak mozgatta a fantáziámat. Egyébként le a kalappal az alkotók előtt, mert az alakok mozgása a maiakhoz képest sokkal élethűbb dinamikájú!! Mint a 60 éves nívós rajzfilmek, mikor a készítő cég még Disney volt, nem dízni.

Kacsamesék, Tini Nindzsa, GI Joe kommandó (kiszámíthatatlanul adogatott szombati program), Denver (Vikidál dalát énekeltem 6 évesen) , Dragon Ball sima és
az orosz szimpatizáns sorozat is (mármint a Z  ;D  ;D ), Dínólovagok (utóbbiból regi kazit bedigitalizálzam, orgazmikus retro.)
A pince egyik szobájában retro férfihelyiséget rendezek be. Kanapé, kazis magnó, fekpad, Kobra parancsnok poszter és Metallica, He-man figura, meg Dinobotok minden mennyiségben.  :D. Ez a retro még 2012-13-ban sehol sem volt, de vagy 5 éve meg meg vagyunk érte őrülve.
WHRÁÁÁÁÁÁGGG-RRRRRR!!!  -ősi wookie bölcsesség

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11239 Dátum: 2022. Április 14., 22:17:40 »
Ezt most nem tudom jobb topikba tenni..
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető Intruder

  • Cobra Viper
  • Vader nagyúr
  • *****
  • Hozzászólások: 1297
  • Karma: +17/-0
  • Nem: Férfi
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11238 Dátum: 2022. Április 08., 21:58:20 »
Ó te jó ég! Én is az RTL2-őn néztem a Z-t. :) Emlékszem, hogy Cell-nek nagyon férfias, Dörner György féle hangja volt. :lol:
Bár az egész Trunks sztori egy kicsit érthetetlen volt a számomra az idősíkok miatt, de levágtam, hogy egy Terminator(s) történetről van szó.
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető GentleRain

  • hobbi író
  • R2-D2
  • *
  • Hozzászólások: 6
  • Karma: +0/-0
  • Nem: Nő
    • GentleRain irományai
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11237 Dátum: 2022. Április 07., 16:30:59 »
Hogy álltál a Dragon Ball Z-vel?

Mai napig imádom. A Supert már nem szeretem. De a sima, a Z és a GT örök kedvenc a filmekkel együtt.  ;D
Láttam őket magyarul, németül és eredeti, japán nyelven is. A Z-t fel is vettem anno a német RTL2-ről VHS-re.
« Utoljára szerkesztve: 2022. Április 08., 09:02:16 írta Farek »

Nem elérhető roberto

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 414
  • Karma: +5/-0
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11236 Dátum: 2022. Április 06., 18:51:39 »
Hogy álltál a Dragon Ball Z-vel?

Nem elérhető GentleRain

  • hobbi író
  • R2-D2
  • *
  • Hozzászólások: 6
  • Karma: +0/-0
  • Nem: Nő
    • GentleRain irományai
Re:Filmek, zenék
« Válasz #11235 Dátum: 2022. Április 06., 16:23:56 »
A From sorozatot nézi valaki? Nekem nagyon bejön, és remélem, kap majd második évadot is. Igaz, már csak egy rész van hátra az évadból, szóval, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz még benne.

@ turkia: Nekem a Space Jam is tetszett, de a Roger nyúl visz mindent, ha hibridről van szó. Az általad említett rajzfilmeket én is imádtam. Kacsamesék, Csipet-csapat és a Denver fel is volt véve videóra. Meg még egy tucat más rajzfilm is, pl. a Nils Holgersson, vagy a Kalán néni, amiről csak felnőtt koromban tudtam meg, hogy bizony, japán animék. Oké, a Nils csak félig, mert ő osztrák-japán koprodukció. De a Kalán néni echte japán, amit nálunk holland rajzfilmként adtak el. Meg még sok másról is kiderült, hogy japán, pl. a Mila a szupersztárról, vagy a sokak által imádott - én is imádom - Dragon Ballról is. Sok animét régen a tévé francia, német, meg holland rajzfilmként adott le, mivel ugye olyan szinkronból készültek. Vagy a fene tudja, miért. Mindegy, mert imádtuk őket. Én meg amúgy is szeretem az animéket. XD
A G.I.Joe-t is néztem lányként, szerettem, de sosem lett kedvenc. Nem azért, mert fiús, hanem egyszerűen nem tetszett annyira.