Nekem az X-Men filmekkel kapcsolatban olyasvalami rémlik, mintha az X-Men 3-at a negatív visszhang hatására végül eltávolították volna az idővonalból, így az abban szereplő események meg sem történtek.
De ebben vagyok biztos.
Az X3 az idővonal része része maradt, mert az Eljövendő múltban Logan visszaemlékezésébe bevágtak pár snittet belőle. Amire te gondolsz, az a Wloverine - Origin volt, az verte ki a biztosítékot a nézőknél. Például amit Deadpoolal csináltak benne. Nem véletlen poénkodott is vele a két DP mozi...
Magneto és Vadóc ereje is visszatért (utóbbit teljesen kivágták a filmből), mert már a Last stand végén tudni lehetett, hogy a gyógymód csak ideiglenesen hat.
Vadócot szándékosan nem említettem, mert ugye az ő vonalát csak a Rouge Cut-ba tették bele, annyira nem tudtak neki érdemi szerepet adni a filmben, így ő nem is borította a statisztikát.
Ami a gyógymódot illeti, látod ez a gond, hogy az X3 végét ki hogy értelmezi. Nekem meg a haveroknak anno úgy jött le, hogy Magneto olyan kemény, hogy nem hatott rajta teljesen, csak meggyengítette az erejét - pedig ha jól rémlik a szó szoros értelmében emelt dózist kapott... Ilyen szempontból tehát érdemes lett volna tisztázni ezt a kérdést, ha mást nem csak egy mondattal, mert engem speciel érdekelt volna, hogy melyik variáció az igaz - és itt jön a képbe Vadóc, hogy az ő bevonása a te álláspontodat erősíti, miszerint a gyógymód csak ideiglenes volt. De ezt sosem tisztázták.
A másik, ami nagyon zavaró a filmekben a következetlen variálások. Moira MacTaggert az X3-ban még orvos, míg a Elsőkben és az Apokalipszisben már CIA ügynök. Ha az Elsők az idővonal megvariálása után játszódna, akkor nem zavarna, mert azt mondom, hogy a pillangó effektus értelmében új szakmát választott, de így mindenképp fura.
A másik, ami nekem őrülten zavaró, az az ő személyük:
Balra Bolivar Trask, jobbra szintén Bolivar Trask. Ez az igazi WTF? élmény, mert azért ezt még egy plasztikai sebész reklámjában sem tudnám elfogadni előtte-utána fotóként...