HálóZsák fórumok > OFF topik
Filmek, zenék
VTomi:
Nekem az a bajom a Marvel akciófilmekkel, hogy túl sok bennük az elgagyizott akció. Részletesebben: A Hulk jól indul, de a végén, mikor verik egymást az apjával, az már röhej. Én nekem a Pókember 2 is azért nem tetszett, mert Oki Dokival két órán keresztül csépelték egymást minden eredmény nélkül, Peteren ez meg se látszott (a vonatos is: na persze, a képregényben a rekord a kispolski volt saját bevallása szerint, + mikor a pályudvar rászakadt, de azt meg csak pár pillanatra emelte meg.) A Fenegyerek nekem tetszett, csak az a rész nem, mikor a gyerekkorát mutatták.
Alien 4: tényleg nem annyira félelmetes, de az meg a látványvilágával sokkol: a királynő szülése, az teszi igazán maradandóvá a filmet. Az házimozin hangban is állat, kidől tőle a fal. Nekem egyébként a 3 tetszik a legjobban, az nagyon eltalált, mikor a lény üldözi őket, és repül a kamera.
Még a Prince Of Persia filmre leszek kíváncsi.
regnar:
porthos
Hát igen ALien 1 remek volt. 2 rész már akciódús de jó, 3 korrekt és nekem tetszett a negyedik rész is, a képi megvalósítás miatt. Tetszik a francia Pifot látásvilága. Perzse én Alien rajongo is vagyok. De tény hogy az Alien 4 már nem az igazi. AMi viszont nagyon tetszik az az Aliens vs Predator. Rövid, de jó. Persze nincs benne alienhordák és ragadozó csapatok csatája, de sokszor a kevesebb a több. De erről még nem akarok beszélni, hiszen szerintem van aki még nem látta, és nem akarom lelőni a poénokat. Annyit viszont elmondhatok azt hiszem, hogy nagyon jó lett a látvány, megmaradtak a régi karaktereknél, nem számítógéppel akartak ragadozót bűvészkedni... Meg elég lendületes is lesz a film amikor beindulnak az események. Csak elég rövid, mert megvágták, hogy megkapja a p13 besorolást amerikában, azaz szülőoi felügyelettel 13 éves kor felett. Hiába a profit mindenekelőtt. szóval rövid mint egy jó KÉPREGÉNY. Szerintem olyan a hatása, mintha képregényt olvasnék.
szam:
--- Idézet ---
--- Idézet --- Szerintem annál a résznél a darukra lőtte, 1ébként én sem értem hogy tud 1 kézzel hintázni:D
--- Idézet vége ---
--- Idézet vége ---
Nem arról van szó, hogy 1 kézzel hintázik...azzal semmi gond...az a problémám, hogy ha talajszintről lövi ki a hálót, akkor nem tud úgy hintázni, ahogy abban a jelenetben volt, mivel nincs meg a zuhanás adta lendülete...bocs, ha rosszul fejeztem ki magam...
Spidáj:
ÍÍÍÍÍÍÍÍ mondasz valamit
A Hullajót nem láttam.
Hm sajnálom hogy gáz. de olyan mint az Alien 4
már a látványra mentek és nem a hátborzongatásra.
Az Alien 1 is állati jó.
(az első kettőt apám 6 éves koromban nézte + velem, utána vagy 2 hétig nem mertem 1edül vécére menni (ami suliban érdekes volt ) és lámpánál aludtam)
regnar:
Láttam a Freddy vs Jasont. tényleg gáz...sajnos. Pedig két kedvenc hősöm van benne. Elég felejthető.
Amúgy én is szeretem az elm utcát, de fejtegetésem a trash horroról szólt, aminek nem az ilyesztegetés a fő szerepe.
PORTHOS
AZ NEM HULLAHAJÓ H A N E M HULLAJÓ!!!!!!!!!!!!!
A halálhajó amire te gondolsz, szerintem nem volt rossz, de azért túlságosan jó sem. A hullajó meg egy zuombis őrület.
****
Admina üzenete: összevontam a két hozzászólásod, lásd a Lego topikban az indokot. (nem ott van az okozat, csak pont volt ott is példa rá )
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése