Szerző Téma: Marvel Kiadó egyéb képregényei  (Megtekintve 334240 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető kihaeennem

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 110
  • Karma: +0/-0
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #55 Dátum: 2004. Október 18., 22:53:04 »
Marvel Knights 3:

Mit is mondhatnék? Daredevil-t kedvelem, a Megtorló szórakozatat, a többieket meg alig ismerem. Érdeklődődve kezdtem el olvasni ezt a sorozatot, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A sztori nem igazán akar kibontakozni, eléggé le van egyszerüsítve. És ezt sajnos nem palástolja az sem, ha pár Mervel Lovagot összeeresztenek. Az elején még örültem Ulik-nak is, mert megkedveltem a Lost Gods-ban, de itt sajnos nem sokat tudnak kezdeni a karakterrel. az első rész végén már kiderül, mi a franc kell szegény szerencsétlennek, meg az is, hogy miért. A végén meg megkapja. Ennyi a történet?  

Az írónak csak gratulálni tudok, mert elnyújtotta ezt a jellegtelen és semmitmondó történet, és azért is, mert csak ennyit tudott kezdeni a Marvel Lovagokkal. Pedig ezekből a karakterekből többet is ki lehetne hozni. De itt sajnos csak a Megtorló hozta a formáját.  

A címfelirat jól sikerült, az első oldalon lévő buborék egy kicsit furcsán veszi ki magát, de nem gáz. Azt még sajnálom, hogy Ulik szövege a 3. részben nem ugyanazzal a fonttal van írva, mint az elő két részben. Ezen kívül minden oké, a fordításba sem tudok belekötni.

Na, ennek a sorozatnak például nem várom a folytatását.  
Ilyet se írtam még...persze ha lesz, azért elolvasom. Remélem, ennél jobb lesz. Mert ha rosszabb, akkor nagy gáz van...

 

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #54 Dátum: 2004. Október 17., 00:34:58 »
Nah elolvastam a Silver Sable-t, a magyarítás ismét remek volt, bár a 6. oldalon az öreg néni dumájában élvezi helyett élfeszi van (az oldal alján). De különben semmi hibát nem találtam benne.
A sztori eléggé lapos, és a csapat stílusától is hányok, de Homokember jelenléte és Silver Sable külseje van olyan jó hogy ezeket meg tudjuk bocsájtani.
Végeredményben tőlem +kapja a 70%-ot.



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #53 Dátum: 2004. Október 16., 15:20:57 »
Idézet
Blue S: Homokembert direkt lövették le, de egyébként igazad van, a Vad Banda egy totális csőd.  
Persze, értettem én, hogy direkt lövették le, de mi lett volna ha...  

Egyébként a különleges egységeknél előfordul a szerepcsere, de akkor sem várják meg a lövést, hanem igyekeznek előtte intézkedni, szóval, ahogy Te is mondtad, a Vad banda totális csőd.

Viszont a fordításod nagyon jó.  

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #52 Dátum: 2004. Október 16., 14:33:50 »
Idézet
Nagy sajnálatomra vettem észre, hogy időtökből egyre kevéss futja a Daredevil sorozatra, pedig legnagyobb kedvenceim egyike lett. Tudom, a következő részt nem az előző rajzolja, de akkor is várom a folytatást. Remélem azért még folytatódik.
A Titkos Háború még Am-ban is csak a 3. résznél tart, szóval nemigen lesz kész itt se, arról nem beszélva, hogy az is egy olyan új képregény, aminek még lenne esélye a megjelenésre, ha valaki nem teszi fel ide valahova...

A Fenegyerek folytatódik, a fordítását a múlt héten adtam le, gondolom a jövő hétre már kikerül valahova. A következő sztorinak fura rajzolója van- de nem rossz-, viszont a története még sokkal jobb lesz.

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #51 Dátum: 2004. Október 16., 11:20:31 »
Blue S: Homokembert direkt lövették le, de egyébként igazad van, a Vad Banda egy totális csőd.  

Nem elérhető Blue S

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 397
  • Karma: +3/-0
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #50 Dátum: 2004. Október 16., 11:16:37 »
Silver Sable 2:

Egyetértek Gorgonitával, a Vad Bandának irtó nagy arca van. Persze, ebben jó példával jár elől a főnökük, azaz Sable.

Azért nem értem ezt a dolgot, mert nem tudom, hogy mire vágnak fel ennyire?

Pókember lazán elverte őket, és az akcióik pedig totális kudarcok. Ha nem Homokember van a védett személy helyén, akkor a tiszteletes most hulla, + ne felejtsük: Gattling ártatlan civileket lőtt le. + ne felejtsük az első részben megölt kiscsajt.

Homokember viszont továbbra is jó fej, úgylátszik jól jött neki, hogy Pókfej elverte 1 párszor és tanult egy kis szerénységet.   Nekem ő jön be a legjobban a sorozatból, kár, hogy egy kicsit keveset szerepel.

Majd elfelejtettem: nagyon jó a borító!  

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #49 Dátum: 2004. Október 16., 11:03:58 »
Bár semmi közöm a Titkos Háború elkészítéséhez, hamár úgyse tehettek semmit ellene ebbe is beleszólok    

Tudod a helyzet olyanra fordult hogy Ale már nem bővíti társaságunkat és az az ő melója.
De mivel most is csomó egyéb képregényen dolgozik (lásd k-net lefoglalási lista) gondolom azokat és a Titkos Háborút is kirakja majd valahova.
« Utoljára szerkesztve: 2004. Október 16., 11:04:27 írta Porthos »



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető szpÁDÁMen

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 92
  • Karma: +0/-0
    • http://szpadamen.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #48 Dátum: 2004. Október 16., 10:51:35 »
Bocsi, hogy megszakítom a témát, de a topic címe szerint szeretnék kérdezni 2-t:
1. Nagy sajnálatomra vettem észre, hogy időtökből egyre kevéss futja a Daredevil sorozatra, pedig legnagyobb kedvenceim egyike lett. Tudom, a következő részt nem az előző rajzolja, de akkor is várom a folytatást. Remélem azért még folytatódik.
2. Már nagyon várnám a viszonylag régen beharangozott TITKOS HÁBORÚ(lásd a linket)-t is. Az úgy ahogy van áll?  
"Here comes the Spider-Man!"

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #47 Dátum: 2004. Október 15., 21:13:05 »
Remélem az arcunk nem...        

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #46 Dátum: 2004. Október 15., 21:11:58 »
Nyugi csak vicceltem  
Egyébként egészen hasonlít a te írásod Michoéra.



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #45 Dátum: 2004. Október 15., 21:11:01 »
Majd ezek után Micho is jobban átgondolja, hogy kire bízza az A témában felkerült az oldalra... írásokat.

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #44 Dátum: 2004. Október 15., 21:05:05 »
Láthatólag még így se tudod azt a szintet produkálni mint ő ...  



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #43 Dátum: 2004. Október 15., 21:02:08 »
Idézet
Ő jobban csinálta és szebben is ...    
Pedig direkt ctrl+c - ctrl+v kombóval csináltam, nehogy feltűnjön bárkinek is...
Ja...1ébként meg:    

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #42 Dátum: 2004. Október 15., 20:36:34 »
Idézet
A látszat csal...csak már késő volt, és Michonak ma korán kellett menni melózni, és kérdezte, hogy nem akarom-e megcsinálni...én meg ugye csak akkor jöttem meg melóból...szóval mondtam, hogy miért ne? Ennyi a sztori...
Ő jobban csinálta és szebben is ...    



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1547
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #41 Dátum: 2004. Október 15., 17:17:35 »
Silver Sable: Tetszik a sorozat és a csapat ötlete is, -és Sable néni is, már csak néhány karakteres ellenség hiányzik. De mintha a sztori épp valami ilyen komolyabb főellenfelet vezetne be...meglátjuk.

 Az viszont nem jön be, hogy mindenkinek öt vödör arca van, mint egy nyolcvanas évekbeli akciófilm-, vagy egy konzoljáték durbele főhősének. Nem ettől lesz jó vagy nem jó egy akciótörténet. Ez alól Homokember kivétel, de őt meg a képességei miatt furcsálom egy ilyen nem szuperhős csapatban.
 Persze lehet, hogy a kaland végéig még komolyodak a csapatagok is.

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #40 Dátum: 2004. Október 15., 13:53:23 »
A látszat csal...csak már késő volt, és Michonak ma korán kellett menni melózni, és kérdezte, hogy nem akarom-e megcsinálni...én meg ugye csak akkor jöttem meg melóból...szóval mondtam, hogy miért ne? Ennyi a sztori...

Nem elérhető szpÁDÁMen

  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 92
  • Karma: +0/-0
    • http://szpadamen.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #39 Dátum: 2004. Október 15., 13:46:55 »
Kezdesz emlékeztetni valakire...  
"Here comes the Spider-Man!"

Nem elérhető szam

  • Venom
  • ***
  • Hozzászólások: 398
  • Karma: +0/-0
    • http://szam42.uw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #38 Dátum: 2004. Október 15., 00:43:10 »
A témában felkerült az oldalra a Silver Sable #002 - Nagy puskák #1

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #37 Dátum: 2004. Október 10., 23:45:05 »
Idézet
Ha lesz/van -valamilyen formában -folytatása, én megnézném azt is.
valóban, szódával elmegy   a Volume 1-ből még kb. 10 rész van hátra, azt mind le fogjuk adni.  Megtorló ott lesz  
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető Gorgonita

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1547
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #36 Dátum: 2004. Október 10., 15:17:11 »
Marvel lovagok.
 A hangulathoz illő grafika és színezés. Általam kedvelt főhősök -bár ha ez később csapat lenne Megtorló nem lehetne tag  , de gondolom  úgysem lesz csapat.
 A történet és az ellenfél viszont ...miért mindig Asgard? Adott közegben hihető hősök, erre hihetetlen ellenfelek.
 Ennek ellenére szórakoztató kis Marvel történet. Ha lesz/van -valamilyen formában -folytatása, én megnézném azt is.

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #35 Dátum: 2004. Október 07., 18:10:27 »
A témában felkerült az oldalra a Marvel Lovagok #003
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető kihaeennem

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 110
  • Karma: +0/-0
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #34 Dátum: 2004. Október 07., 01:42:25 »
Idézet
"Ugyanaz, csak teljesen más"  
Végülis minden ugyanaz, csak másképp  

Nem elérhető Nitro

  • Az egyedi titulusú
  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1165
  • Karma: +3/-1
  • Nem: Férfi
    • http://nitro1.fw.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #33 Dátum: 2004. Október 06., 21:41:35 »
Idézet
Silver Sable szerintem egy olyan női James Bond
Azzal a különbséggel, hogy nem szed fel dögös csajokat, és nem vezet szuper sportkocsikat.  
Vagy ahogy szokták mondani:"Ugyanaz, csak teljesen más"  

Nem elérhető VTomi

  • Spawn
  • ****
  • Hozzászólások: 639
  • Karma: +0/-0
    • http://
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #32 Dátum: 2004. Október 06., 16:34:05 »
Silver Sable szerintem egy olyan női James Bond: minden helyzetben ugyanúgy reagál, nincsenek érzelmei, és a teljesen egyoldalú a karaktere. De James Bond is elél már 40 éve, gondolom, Silver se fog kidögleni.    

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #31 Dátum: 2004. Október 04., 19:09:33 »
A szándék a lényeg  



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető letsgo

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 417
  • Karma: +0/-0
    • http://www.halozsak.ini.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #30 Dátum: 2004. Október 03., 14:39:38 »
OH  
Köszi Micho a helyre igazitást. Kicsit szeleburdí voltam.

Nem elérhető Micho

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 4276
  • Karma: +35/-4
  • Nem: Férfi
    • http://www.halozsak.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #29 Dátum: 2004. Október 03., 14:36:57 »
Idézet
A Bosszú angyalai szerintem egy remek történet és jók a szereplők. Mondjuk nincs olyan nagy számú rajongója neki de nekem nagyon bejött.
tévedés, van Bosszú Angyalai topik... az "Avengers"     ... és ott vannak a rajongói is, úgyhogy nézz be amoda
"Once a scanlater, always a scanlater."

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #28 Dátum: 2004. Október 03., 10:26:45 »
NA, elolvastam.
Hát ez a bige nem normális.
Állati idegesítő.
Egyedül Homokember jelenléte dobott vmit a sztorin.
Nem akarok +bántani, de ez nem volt valami nagyszám.
De Homokember tök szimpatikus volt.  



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető Spidáj

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1443
  • Karma: +0/-0
    • http://holnap
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #27 Dátum: 2004. Október 03., 10:08:10 »
Annyit szidják szegény S.S.-t el kéne már olvasnom.  
Ezt a kis smile-t azér  raktam bele hogy szinesebb l1en    



...the dark armies then will come, when the SUM is 41

Nem elérhető letsgo

  • Pókember
  • ****
  • Hozzászólások: 417
  • Karma: +0/-0
    • http://www.halozsak.ini.hu
Marvel Kiadó egyéb képregényei
« Válasz #26 Dátum: 2004. Október 02., 17:27:40 »
Most olvostam el a Silver Sablet. Szerintem jó történet és izgalmas is. Valóban hihető történet ahogy Gorgonita mondja. Ami még igazán tetszik az az, hogy van egy szuperhős vendég, mint az első részben a Pókember. Mert így mindig egy új figurával bővül a rész. Kiváncsi leszek, hogy a következő részben ki lesz az?....  
A végén azért az elég durva volt, hogy Silver így lekiabálta    saját rokonát (Annát) aki percekkel az elött még egy terorrista kezei közt volt és bármelyik pillanatban meg is hallhatott volna. A munkatársaival se bánt kesztyűs kézzel,    annak ellenére, hogy megmentették az életét. Mondjuk az igaz, hogy kamatosan kifizeti a bérüket.