Sziasztok,én is jöttem egy kicsit firkálni a Narvel Mozaikról,ha lehetséges.
Elnézést, hogy egyből negatívummal kezdem,de borítóval van egy kis problémám, mégpedig az hogy nem tudtam elolvasni a címet! A Marvel még úgy-ahogy ment,de a Mozaikot egyszerűen nem láttam. Egy kicsit túl komplikáltnak és nehezen kivehetőnek találom ezt a betűstílust. A borító belső oldala viszont jól megszerkesztett.
Conan: Én se olvastam még soha Conant,annyit tudok róla,hogy a Marvel egyik régi érdekeltsége(sok újra éledés után 95-ig húzta,ha jól tudom),meg hogy Schwarzenegger játszotta az első filmben(ez volt az ő első filmje is). Ez a rajz stílus és ez az elbeszélési mód nagyon emlékeztet engem a 80-as évek fantasy töréneteire(mivel ez is az,ezért nem csoda).Még nem volt annyi csavar és ármánykodás, mint mostanában. Letisztult jellemek, egyszerű történetvezetés. Régen is szerettem,most is bejön. Nem tudom, emlékszik-e valaki az úgynevezett "kaland-játék" könyvekre. Na,azokat juttatta eszembe. Imádtam őket,főleg a Steve Jackson és Ian Livingstone féle könyveket. Na ez a történet abszolút olyan,rögtön megszerettem. Én egyáltalán nem bánnám,ha ezek a Conan részek felkerülnének a HálóZsák mindenkori kínálatába.
Rozsomák:Nem csalódtam abban,hogy nem fog tetszeni. Rozsomák szóló részeit sose "veszem be" úgy igazán. egyszerűen nem szeretem ezt a jófiú-rosszfiú jellemek határmezsgyéjén tántorgó karaktert. Egy szereplőről egyből el tudjam dönteni hogy pozitívnak szánták-e vagy sem, bár tudom,hogy a végére mindig lesz valamilyen olyan fordulat, ami a karaktert hivatott megtisztítani,feloldozni az olvasó szemében,de ez a filmekben és a képregényekben már annyira kifordult önmagából, hogy ezek a feloldozások ahelyett,hogy elgondolkoztatnának,inkább nevetségessé, egyenesen fölöslegessé teszik az addigi áldozatokat. Ez igaz Rozsomákra, a Megtorlóra és újabban Elektrára. Bár lehet hogy csak én olvasok mostanában túl sok Marvel Max-os sztrorit,de ezek már szinte undorítanak. Ha már erről írok,akkor ide veszem az ezt követő Elektrás sztorit is. Szóval:a mai napon egymás után elolvastam a Spidertom Megtorlóját(igen,azt,amiben az a csúcsjelenet,hogy M60assal cafatokra lövi az emberek,meg páncélököllel szétlő egy temetést)a Newgen Elektráját(amiben nemcsak a vért,illetve a meggyötört arcok és emberek ábrázolását viszik szerintem túlzásba,hanem a meztelen testeket-a jelképesen letisztult vívódást a képzelt és a valós ellenfelekkel- is), illetve most ezt a Rozsomákot és két Elektrát. Azt vettem észre,hogy ezekhez a maximálisan erőszakos,szókimondó,szexulis tartalomtól sem mentes(és még enyhén fogalmazok) kiadványokhoz direkt jeképesen, álrealisztikusan(első ránézésre azt hiszem,hogy a valóságot akarja ábrázolni,de a mondanivaló és a "hatás" valójában sokkal erősebben rajta van a képen,például a Megtorló esetében),vagy félre nem érthető jelekkel,eszközökkel alkotó művészeket kérnek fel. Ez nyilvánvalóan azért van, hogy az amúgy már egyáltalán nem különleges holywooodi forgatókönyv(a már szinte tömeggyilkos főszereplő a történet végére "hőssé" válik(ja,csak nem az én szememben) kapjon egy olyan külsőt,hogy rámondhassák,"ez művészi alkotás","azt hitted,hogy az ott vér?Á,dehogy félreértetted!Ott egészen mást akart ábrázolni a művész úr!" "Azt hitted,hogy az ott egy visszataszítóan meztelen női(vagy férfi,lásd Elektra- Újra él) test,amivel a garantáltan fiatalkorú(értsd 18 alatti,mert biztos,hogy ők is hozzájutnak) olvasókat akarjuk a termékeink felé manipulálni,hiszen tudjuk, hogy szexel és erőszakkal mindent el lehet adni? Ugyan,tévedni méltóztatik! Ott csak a művész úrnak adtunk egy kis szabad kezet és az valójában nem is egy szimpla ábrázolása egy hímvesszőnek/vaginának,hanem csak egy jelkép,amely a művész úr saját impotenciája miatti aggodalmát hivatott bemutatni."(nem lennék meglepve...).A rozsmákban is ott van ez az unalmas és szerintem mélységesen elhibázott klisé: megölök keveseket,hogy sokakon segítsek.Na jó, it esetleg pozítívum lehet a kissé karikaturisztikus rajz és az a néhány vicc. De összességében a "rágyújtom a házat" fordulat is csak olaj a tűzre nálam. Miért gyújtja fel a negatív szereplőt? Mostmár ez lesz a divat? Halál,gyilkolás és szex?Rozsomák,Megtorló és Elektra?Szomorú...És mindezek után olvastam a Mozaik két Elektráját. Az amúgy is negatív hozzáállás rossz kritikát ígért,de végül mindkettőnél a történet tette fel az i re a pontot. Röviden:Elektra megöli egy hajó teljes személyzetét,kitudja hány ártatlan embert. Elektra hagyja,hogy a főgonosz megöljön egy sokkal inkább pozitív szereplőt, mint ő maga. Elektra az utolsó kockában kivégzi a gonoszt. Éljen Elektra! Éljen!Éljen! Vivát!Vivát! Hát ezt neki A másik irójának is akkora pofont kevertem volna le,hogy egy hétig csak helyben forog.Vagy nem is, inkább annak aki kiadta a parancsot:"mostantól ilyen gennyet kell termelnünk!"Valamelyik főszerkesztő lehetett. Na azt kéne a falhoz állítani.Ez is micsoda már: egy fotómanipulált világban adja a keménylegényt(leányt),hogy "kötöttünk egy szerződést". Az ilyen a régi filmekben a gonosz volt és többnyire a film végén meghalt(vagy a képregény végén) Most már fordult a kocka. Mivel ő maga a híres neves Elektra,akit mindig lehet felvágott szoknyában és félig kilógó mellekkel ábrázolni(vagyis az újság keresettsége megduplázódik), ő mostmár lehet maga Hitler, vagy Ted Bundy, vagy mégjobb: mérgezett tűvel orvul meggyilkolhatja egy büdös kis médiakurva rossz döntését!Hogy neki töretlenül ívelhessen tovább a karrierje! Micsoda remek sztori is ez! Halleluja! Bocsánat,elrgadtattam magam...bocsánat,nem szoktam ilyen csúnyán beszélni,de ez a szemét,ez kihozza belőlem.Az egyetlen pozitívum,hogy legalább a "gonosz"(ez már nevetséges,nem igaz?) agóniáját nem mutatták. Szerintem,ha nem fotó lett volna, a kedves művész úr azt is szívesen megrajzolta volna.
Itt van aztán ez a Fury történet.Háát.. ez se az igazi. A végére egy akkora csavart rakott bele az író,hogy valójában az egész addigi történet értelmét vesztette. Nick Fury kikaparja egy ártatlan ember szemét? Pár kockán belül ruhátlanul kirúgja az utcára,fél szemmel, roncsként. Majd feszít egyet a macái között,majd mond valami szuper macsós dumát? Na most akkor MI VAN? Ez most vicces akart lenni? Mert szerintem simán csak sz...!
Aztán jött végre egy kis felüdülés.A lény és a Spoony szereplői! Mindkettőt mádtam A Lényes sztori igaz kicsit túl tömör volt nekem,de azért helyre kis kaland volt, végre egy igazi jófiúval. Nagyon jót tett a fellfort agyvizemnek. Na meg azok a képek a Penauts figurákról Legtöbbje egy híres,klasszikus szám borítóját ábrázolta,de a szimpla karakterábrázolások is nagyon jópofák voltak! Egyedül egy valakit nem tudtam beazonosítani,a hatodik képet, a Fantasztikus Négyeses utánit Snoopyval és három Woodstockal. Deadpool akart lenni? De akkor mit keres ott a három madár? Amúgy tényleg mindegyik kép klafa és megmosolyogtatott. Meg is nézem azt a honlapot...
Ez az X-Men paródia pedig egyszerűen vagy túl lett nyújtva,vagy nem tudom,de sok lett a semmitmondó kocka és valahogy a poénokat is laposnak találtam.Na jó,azért az az Őrszem láb,az jó volt! Meg végülis az ötlet se rosz,csakhát mint mondtam...lapos.De inkább ez,mint egy újabb nemzetihőssé kikiáltott hóhér!
Az Ember-Lényes rész elé engedtessék megjegyeznem, bár tudom,hogy Ti ezt sokkal jobban tudjátok, hogy a Mocsár-Lény az ugyebár Swamp-Thing(DC),aki ugyan a megtévesztésig hasonlít a Man-Thingre(Marvel),mégsem azonos vele. Ha jól tudom, a megállapodások szerint a fordítók körében Man-Thing Ember-Lényként van nyilvántartva,nem pedig Mocsár-Lényként.aki DC szereplő,ugyebár. Ez is egy kellemes kis történet volt és erre már tényleg rá lehet mondani,hogy elgondolkoztató. Azt megkérdezném,hogy mi volt a második érzelem,amit a doktor beinjekciózott?Mert ott üres a buborék. Nem fért bele,hogy "szeretet"?Biztos az volt...
A Shang-Chi-s történet is tetszett. Különösen jó a nyelvezete,biztos nem volt könnyű lefordítani. Tessék, itt egy példa az igazi hősre.Bár a csata alatt nem egy ellenfele meghalt,egyáltalán nem érzem,hogy a haláluk csak önérdekű pénzhajhászás lenne. A képeken egyáltalán nincs kiemelve az erőszak, a gonoszak halála teljes mértékben megérthető és szükségszerű. Ez is egy olyan eredeti eszközöket felvonultató téma, mint a fantasyban a Conan. Tipikusan kínai helyszinek,karakterek,de azokból is az eredetibb fajta. Amikor négyen kiugrálnak ajtókon,balról a harmadik mi a fenét akar egy vakolókanállal?? Nemhiába hasítják szét a fejét... a butus miért vakolókanállal ment a harcba?
És végre "eredeti" helyén is elolvashattam a pályázat-nyertes alkotást. Megérdemelten nyert!
Nos nagyjából ennyi.Azt még hozzátenném,hogy bár mindegyik történet teljesen különböző nyelvezetet használt, minden magyarítónak sikerült teljes mértékben visszaadnia a teljes mondanivalót és maradéktalanul "átvinni" az érzelmeket és a gondolatokat. Gratulálok mindnyájuknak és az összes olvasó nevében köszönjük ezt a változatos remekművet.
SZERK: Most látom csak,hogy amíg ezt írtam,egész kis párbeszéd zajlott itt le. Kapok avatart? Jujj de jó! De nekem egyenlőre nem kell új avatár, de legyen egy "avatar hitelem" nálad Micho, rendben?Aztán majd kitalálom,neked legfeljebb átméretezni kell,oks?