Galan: Igen, az Égiek eredetiben a Celestialok. Örülök, hogy összeállt a kép. Majd ha nem csak belekóstolgattál a történetbe, hanem el is fogyasztottad, akkor gyere vissza jól megmondani a véleményed, ok?
keildavid: ahogy doki és talgaby is írta, Fátum és Thor sorsára később derül fény, emlékeim szerint Thor saját sorozatának egy éves különszámában van egy olyan történet, ami elmeséli, hogy hova is kerültek, és mi történt velük.
gabo: Igen, a hősök emlékezni fognak az itt lezajlott egyévnyi életükre, bár igazság szerint ehhez a tényhez nagyon ritkán nyúlnak hozzá az írók. Már csak azért is, ugye, mert Tony stark egyszer már meghalt a 616-os Marvel univerzumban, és egy fiatalabb énjével helyettesítették be, de itt mégis felnőtt, és emlékszik mindkét életére. Még jó, hogy ezt megmagyarázták az egyik BA számban, amit a Chronón olvashatsz. (És igen, valóban Franklin törölte az emlékeiket, illetve adott nekik újat.) És egyszer a Mennydörgők sorozatában felbukkannak az ottani bolygó ottani Bucky-ja által vezetett hősök, és az akkor éppen Amerika Kapitány vezette csapat ellen szállnak harcba.
Asys: Igen, Pókembernek nagyjából annyi szerepe volt, hogy azt a vicces beszólást megejtse Amazon kárára. Egyébként, amint említettem is, szerintem nem volt értelme szerepeltetni. Ráadásul egy kicsit sem volt ismerős az ekkor már a616-os világból származó Thornak…
Herkules azért nézett ki furán, mert volt egy ilyen időszaka, amikor ilyen, kissé idióta kinézete volt. Zeusz elvette tőle halhatatlanságát és isteni erejének nagy részét, és akkor így nézett ki.