HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Akció képregények
Galamb:
Kösz szépen! Mivel a sorozt egyik nagy kedvencem volt, ezért szigorúbban vizslattam a képregényt. Bár maga a filmes széria sem volt túl komoly, de ez a képregény talán még gyerekesebb lett. Nagyon hiányoltam a McGayver jellegű bütyköléseket, ami minden rlészben volt, meg nem emlékszem olyan részre, ahol Hannibal kereste volna fel a klienseket, és nem fordítva. A karakterek viszont szerinte elég hűek lettek a filmbeli változatokhoz. Úgyhogy ezért plusz pont, ahogy a honosításért, nagyon jó lett! :worship: :worship: :worship: :worship:
benya11:
Ma elolvastam a Szupercsapat kötetet, egymás után a három történetet.
Mivel A-Team sorozatot és filmet se láttam még eddig, csak hallottam erről a csapatról, így viszonyítási alapom nincs, de azt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem semmi ez a képregény. :) Komolynak semmiképpen se nevezhető, hanem inkább a paródia illene rá jobban. Nem tudom, hogy a filmben is ilyenek lesznek-e a karakterek, de itt valami elképesztőek voltak. :D Hannibal képes bármivé átvedleni magát, és minden egyes küldetés elfogadásakor benyomja a sablon szövegét. Bolond Murdock az állandó beszólásaival, amiből talán 1-2 jó (a folytatásos történetes poénja kifejezetten jó volt). Rosszfiú, na ő egy nehéz eset. Ő annyira kemény és rossz, és menő, hogy nem mer beszállni egy repülőgépbe se, a hajóban pedig tengeribeteg lesz... Szépfiú a többiekhez képest elég átlagos, bár az, hogy minden nő a karjaiba hullik, elég gáz. A Szupercsapat egyetlen női tagjával, Amy-vel pedig nincs különösebb gondom, simán sablonos karakter és kész, a sztorihoz annyira nem tett hozzá.
Szóval ez a képregény inkább a gagyi, mint a jó felé húz, de attól még nekem tetszett. A szereplők, a helyzetek, a küldetések, és úgy az egész képregény hangulata érdekes volt, enyhén szólva. :D
keildavid:
Ezer köszönet A Szupercsapat képregényért Talgaby, Sepi, Micho! :worship: :worship: :worship:
Nagyon jó volt ez a képregény. Még nagyon jól emlékszem, hogy filmsorozat is van ebből, amiket régen a TV2-n láttam(az már régen volt).
Bolond Murdock egy bolond, de a beszólásai viccesek voltak. Rosszfiú(Mr. T) pedig bátor, erős fickó ő, de néha ő is vicces volt. Főleg amikor azt mondta, hogy nem akar repülni.
Akkor jól láttam a comicvine-en, hogy ez A Szupercsapat(A-Team) valóban 3 részes, ahogy a füzet végén is látszik.
SithLord:
Üdv! Köszi a S.F. II-01. részt ,talgaby! :worship:
Hmm,nem is gondoltam annak idején,mikor ezzel a játékkal játszottam,hogy a Dhalsim ilyen jelentőségű karakter.Igaz,hogy vele tudtam majd mindenkit lezúzni a legkönnyebben.A grafika jelentősen javult ,szerintem.És,ahogy lenni szokott mindig a legjobb résznél van vége a történetnek..Várom a folytatást!!!
Az ERŐ legyen veled!!! :hzs-darthvader:
keildavid:
Ezer köszönet a Street Fighter II 1. részért! :worship: :worship:
Ebbe az első részbe mint mindig 1-2 vagy 3-4 oldalon keresztül mindig felváltva jelennek meg a szereplők. Azaz egyesével végigvezetik a történet szálakat, ahogy az előző sorozatba is volt.
Ami Ken-t illeti, neki aztán vicces beszólása van.
A rajzok pedig tényleg jók. Más minőségűek, mint az előző mininek.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése