Talgaby: szóval ne egy akciódús sztorira számítsak, mint Millar és McNiven Nemezise esetében, amiben minden van csak épp karakterizálás nincs. Látván az új Daredevil design-t (Shadowland), kicsit tartok tőle, hogy karakteridegen lesz Matt ebben a történetben. Mindenesetre megvárom a következő számot és egyben elolvasom az eddigieket.
Egy kis DC: végre véget ért a 100 perces háború. (Csak úgy magunk között szólva bő félóra is elég az Új Krypton saga utolsó fejezetéhez.) A rajzolók közül nekem többnyire Jamal Igle okozott csalódást. Bizonyos paneleket úgy összecsapott a 2. részben, hogy az már fájt. Cafu viszont zseniális választás volt. Magasan ő produkálta a legszebb rajzokat ebben a sztoriban, ahol már az elején romba dőlt minden, amit "szép lassan" felépítettek. Csak egy példa: az írók mintha megfeledkeztek volna Zod karakterizálásáról, pedig éppen itt kellett volna valami érzelmet kihozni a tábornokból, miután ismét elbukott népe védelmezése során. Erre: "Nem El, te sosem értettél engem, ahogy az apád sem. Igen, mérges vagyok. Lane-re és a Földre. De az El család iránt érzett gyűlöletem határtalan." Szerintem a DC sem gondolta komolyan, amikor az év eseményének nevezte ezt a... Ugyanakkor a két cliffending a sztori végén a későbbiekben még kifizetődhet a Superman franchise-t illetően.
Tovább folytatván a sülésekkel, íme Arzenál ébredése. Az lehet, hogy J.T. Krull pontosan tudja mit akar ezzel az egyébként fölösleges minivel, ami számomra inkább tűnik egy össze-visszaságnak. Roy karakterizálása rém gyenge. Az olvasó semmit nem érez át a karakter fájdalmából, ráadásul tovább nehezíti a dolgot a heroin függősége is, ami véletlenül most kerül elő. Jason Todd-ból legalább stílusosan csináltak rosszfiút, még ha a története felemásra is sikerült, ehelyett szegény Roy a belső démonaival vív reménytelen küzdelmet, mert baromira fáj a sebbhelye, amit Prométheusz valami húsevő baktériummal tovább "fűszerezett". Nesze neked olvasó, vegyed.
Bármennyire is hihetetlen, de a DC Comics 2010-es első félévének legnagyobb cikije még hátravan: Titans: Villains for Hire Special. Kérem szépen ez mintapéldája az értékelhetetlen szuperhősös képregényeknek, pedig Eric Wallace és Fabrizio Fiorentino nem az inkompetens alkotók közé tartozik. Ryan Choi meggyilkolása érezhetően nem csak Slade titánjainak ment nehezen, hanem az alkotó párosnak is. Slade utolsó mondata egyben jótanács is a jövőre nézve: ez többé nem fordulhat elő.
Sajnos úgy tűnik, a DC nem tanult a korábbi hetisorozatok (52, Countdown, Trinity) hibáiból. Egyelőre nem írnám le sem a Brightest Day, sem a Justice League: Generation Lost című kéthetente megjelenő szériákat, mert az alaptörténet jó, de 26 részen keresztül nem lenne szabad elhúzni. A "mozaikos szerkesztés" igazából a problámám a Brightest Day kapcsán. Sokkal célszerűbb lett volna a feltámadt hősöket egy csapattá szervezni, és Deadman (vagy ahogy mostanában hívják: Aliveman) kalauzolásával a rejtély nyomába eredni. Majd az egyes alakulatok lámpásait szerepeltetni az sorozatban. A Generation Lost abban az értelemben meglepetés, hogy Judd Winick kötött kézzel nem akkora ökör, de még ne kiabáljuk el. (Bocsi Judd!
) Ugyanakkor ez a történet az én szememben egy 6, (a legvégső esetben is) maximum 7 részes mini. Ezzel együtt jó újra együtt látni az egykori Nemzetközi Igazság Liga (JLI) tagjait.
Talán nem meglepő, de az egész Brightest Day felhajtás legfrankóbb sorozata (lesz), a nagy visszatérő cím, a Birds of Prey, köszönhetően a DCE kreatív igazgatójának, Geoff Johns-nak. Gail Simone ragadozómadarainak lenge öltözetét ismét Ed Benes stílusában csodálhatjuk meg. Kell ennél több? Igen, de azt az alkotó páros véleményem szerint biztosítani fogja.
2011: Flashpoint. Röviden így tudnám összefoglalni az eddigi pozitívumot a Villám újjászületésétől fogva egészen a 2. számig. Értem én, hogy jó móka a kedvenc szuperhősét írnia az embernek, de azt ne csak a saját örömére tegye. Pro és kontra, épp Grant Morrison nyilatkozott úgy a Végső Válságot követően (nem szószerint idézem): Mégis mi a fenét képzel egy tizenéves, amikor egy nagyszabású történetet kritizál. Nem érdekelnek az efféle vélemények, úgy fogom írni a képregényeimet, ahogy azt olvasni szeretném. Kíváncsi leszek rá, hogy mit kezd majd Johns Barry Allen-nel a későbbiekben, ám ez a cím egyelőre egy jó közepes.
Hamár Morrison; aki arra számított, hogy Bruce Wayne történelmi korokon átívelő Gotham-i kalandjai után egyszerűen csak visszatér, tévedett. Ugyanis, ha sikerül visszajutnia a 21. századba mindenki meghall. Egyelőre nem is írnék véleményt a történetről, mert még az elején járunk (holott már lecsengett két rész) és Dan Jurgens - Time Masters: Vanishing Point című minije még hátra van. Azonban mégis meg kell jegyezni, hogy eddig sem Chris Sprouse, sem Frazer Irving nem alkotott maradandót, pedig direkt az adott korokra szemelte ki őket Morrison. Ugyanakkor valahogy mégis összhangban állnak a rajzok a sztorival. Sprouse például nagyon önkritikusan fogalmazott a munkája kapcsán, és elmondta, hogy értetlenül állt a dolog előtt, hogy miért őt választották ehhez a sztorihoz. Morrison már korábban is csinálni akart egy fejezetet honfitársával, Irving-gel a Batman és Robinban, a következő 3 számban egyébként lehetősége is nyílik rá, ugyanakkor nem lennék meglepődve, ha Irving gyengécske rajzait épp a sűrű időbeosztás okozta volna. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy Yanick Paquette, Cameron Stewart, Ryan Sook és Lee Garbett mivel rukkol majd elő.
