HálóZsák fórumok > Hazai és külföldi megjelenések

*Marvel és DC SPOILER-sörözö*

<< < (525/1662) > >>

Gorgonita:
 Engem eddig egy (két) dolog zavar ebben a rebúútban. Az első már régi gondom, Green Lantern képességeivel. Ha egy intergalaktikus gonoszt kell kiütni, aki teszem azt bombával flangál egy nagyváros és egy akcióhelyzet közepén, akkor ki az az idióta, aki nekiáll aprólékosan kidolgozott tűzoltóautót makettezni energiacsapásából, ahelyett hogy rögtön odasózna. Jó tudom a gyűrű kívánságot teljesít, de szerintem ilyenkoraz első kívánság egy nagy ökölcsapás, nem egy makettverseny. Képileg lehet, hogy jól mutat, de nekem inkáűbb a morphoz meg plasztikembehez hasonló paródiafigurák ökörködését idézi, ez meg itt egy komoly rebúút vagy mi.  A másik panasz pedig, hogy arról volt szó Supeyt egy kicsit visszafogják (vagy ezt csak én reméltem?), ehhez képest úgy küldte meg Zöld Lámpást, akár a Piros Pöttyöst (a gumilabdát, nem a túrórudit). Na persze továbbra sem én vagyok a célközönség, hanem a tizenévesek, akiknek tetszeni fog az autó meg a cliffhanger is, úgyhogy befogtam.

talgaby:
Negyed éve erről szól legalább egy bekezdés a rovatomban és Lénárd Laci egy egész cikket íratott velem a heti5képregény blogra. Szóval lehet tájékozódni. :)

boonty:
ty : )

zozi56:
Ezek a legfrissebb amerikai, füzetes megjelenések.

Ebben a témában találhatsz pár borítót az első számokról.

boonty:
és erről az újraindulásról meg lehet tudni többet valahol? : ) könyvekben jelennek meg vagy amerikában jelennek csak meg képregény formájában? : )

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése