HálóZsák fórumok > Hazai és külföldi megjelenések

*Marvel és DC SPOILER-sörözö*

<< < (446/1662) > >>

talgaby:
Liefeld egyszer nyilatkozta, hogy egy képregénysorozat első számának akcióval kell indítania, cselekvés közben megmutatni a főszereplőt vagy a csapatot. Véleménye szerint az olyan butaságokat, mint a szereplők eredettörténete illetve a konfliktushelyzet leírása, esetleg a világ felvezetése vagy bemutatása egy 8-16 oldalas nulladik számba valóak, mert senkit se érdekel. Ugyanő volt az, aki szerint egy kiadványt rögtön egy crossoverrel kell indítani, és az első szám folytatását egy másik kiadványban elhelyezni, mert így többen veszik meg. (Érdemes megnézni, a Brigade című sorozat egyes számainak hány szériában voltak előzményei illetve folytatásai... nem, nem antológia-magazin volt véletlenül sem.)
Ugyancsak ő terjesztette el, hogy egy borítóra elég annyi, hogy a karakter, esetleg a csapat bepózol egy PhotoShop-színgradiens előtt, mert úgyis mindenkit csak az érdekel, mi van a füzetben, a borító csak ahhoz szükséges, hogy be lehessen azonosítani a benne szereplőket.
Arról már ne is beszéljünk, hogy miatta mételyezte a képregényeket majdnem húsz évig a piszkafa lábfejek és hegyes orrú cipők mételye, ugyanis Liefeld sohasem volt képes lábfejeket rajzolni, csak ilyen fura rombuszokat helyette.

McFarlane esetében csak a gátlástalan üzleti modelleket hoznám fel, meg azt, hogy a konkurencia pofátlan másolásával és agresszív marketinggel sikerült évekre behintáztatnia az olvasóit, amíg végül már az ő agyuk se fogadta be tovább, hogy az a hulladék, amit olvasnak, igazából jó... és amikor a másolt kiadó bedőlt és megszűnt az alapanyag, és hirtelen mindenki rájött, hogy jesszusom, én miért adtam pénzt... el is tűnt szépen alkotóként, vitte a játékbizniszt, ott nem sikerült eltolnia.

Pepea:

--- Idézetet írta: Farek - 2012. Augusztus 24., 08:48:23 ---tg, tudom, párszor már beszéltél róla és soha nem is rejtetted véka alá, de érdekelne, ha bővebben kifejtenéd ezt az álláspontodat.
A sekélyes történetek-látványos rajzok kombóra gondolsz? Vagy van még valami más is? Kíváncsi vagyok rá.

--- Idézet vége ---
Én is!  ;D

Farek:
tg, tudom, párszor már beszéltél róla és soha nem is rejtetted véka alá, de érdekelne, ha bővebben kifejtenéd ezt az álláspontodat.
A sekélyes történetek-látványos rajzok kombóra gondolsz? Vagy van még valami más is? Kíváncsi vagyok rá.

talgaby:
Én részben neki és McFarlane-nek tulajdonítom, hogy annyira tönkrement a kilencvenes évekbe az amerikai képregényipar, hogy majdnem tíz évbe telt, mire kilábaltak az általuk ásott árokból.

Pepea:
Nem szeretitek Rob Liefeld-et? :)

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése