Nem volt ez mindig így. Ez alatt nem azt értem, vogy volt idő, amikor még az építészek és az építők békében megvoltak egymás mellett, hanem hogy volt idő, amikor még mindkét munkát egy ember végezte. Ez volt a kulúrmérnök.
Sokáig a kupola volt az egyetlen, nagy terek lefedésére alkalmas tetőszerkezet. A római birodalom bukásával azonban teljesen elfelejtettünk kupolát építeni. Az első európai kupola Filippo Brunelleschi alkotása, a firenzei
Santa Maria del Fiore templom kupolája (CivIVBts menüképernyő). Gyakorlatilag a semmiből tervezte és építette meg, értve ez alatt azt, hogy az akkori építőknek semmilyen tapasztalata, "tudománya" nem volt a kupolákkal kapcsolatban. Olyan jól sikerült megterveznie, hogy a kupolát állványozás nélkül tudták falazni, ez az 1400-as években elképzelhetetlen teljesítmény volt, Brunelleschi módszerét azóta sem sikerült teljes egészében rekonstruálni. Abban az időben ő volt tehát egy személyben építész, statikus és kivitelező is, vagyis kultúrmérnök.
Hogy az építők és építészek mikor, hol és miért váltak ketté, nem tudom. De azóta csak a fikázás megy folyamatosan. Ez pedig a már lentebb említett művész-favágó ellentétből fakad. Az építészek, mint művészek ugyanis mindig valami lenyűgözőt, csodálatosat, vagy éppen meghökkentőt akarnak létrehozni, és ezért a maguk elé letett papírra abszolút koordinálatlan módon huzigálják a vonalakat. Ebből születnek az ellipszis alaprajzú épületek, a liftaknát valamelyik sarokban tartalmazó épületek, a nagy fesztávú, de vékony födémű épületek, a rengeteg negatív sarkot tartalmazó épületek, stb. Csupa olyan dolog, amit az építőmérnök (akár statikus, akár kivitelező) nem szeret.
Arra ugyanis ők már nincsenek tekintettel, hogy mindezt valakinek ki kell számolnia, és külöböző módokon (anyagválasztás, szerkezeti méretek, kompozitok) biztosítania kell a teherbírást és az állékonyságot (általában ez utóbbival van probléma). Ez volna a statikus. Akinek a legfavágóbb a munkája, mert elég, ha két egyébként azonos szerkezeti elem csak egy kis részletben tér el, már előlről kell kezdenie a teljes számítást, amik sokszor bonyolultak, több tagból állnak (egy hajlított acélgerenda kifordulásának ellenőrzéséhez 5 képlet kell, lásd
ennek a pdf-nek a 25-26. (28-29.) oldalát, különös tekintettel Mcr meghatározására). Az íves tartók esetén bejövő szögfüggvényekről nem is beszélve. Mérnöki faszerkezetek tárgyból (röviden Mérnöki fasz, ahogy a Vasbeton és faszerkezetek Vasfasz volt) egy egész előadást szenteltünk Makovecz munkásságának, ahol a konklúzió az volt, hogy szép-szép, de senki nem menne hozzá statikusnak (Megjegyzés: néhány hónapja ment csődbe a tervezőirodája. Sajnálom az öreget.). Vagy a pekingi olimpia, a Madárfészek-stadion. Mind a statikusok, mind a számítógépek lefosták a bokájukat, mire elkészültek a számításokkal.
A másik irányról pedig ne is beszéljünk. Minden építész a személye, és a műve elleni támadásnak veszi, amikor a statikus közli, hogy ez így nem fog megállni, és a tartószerkezetek méreteinek növelésére van szükség. Dehát akkor csökkel a belső tér, ronda gerendák jelennek meg a plafonon, sérül az épület koncepciója, stb. Részünkről teljesen mindegy, hogy mennyire szép vagy ronda egy épület, ha egyszer nem lehet megépíteni. Általában ilyenkor van hihetetlen durculás, ha a statikus kér valamit az építésztől. Az általában teljesíthetetlen, de a statikusnak az építész minden heppjét első szóra ugorva kell megoldani.
A kivitelezés hasonló. Íves beton/vasbeton szerkezetet nem lehet zsaluzni, csak szegmenst. A látszóbeton felületeknél meg már előre izzad a kivitelező, mert az elkészülés után jön az építész tervezői művezetni, és közli, hogy ez az egész fostrágya, tessék kozmetikázni. És akkor folynak el súlyos százezrek betonkozmetikára. De az is kegyetlen, amikor az építész valami elképzelhetetlen anyagot ír elő az építéshez, ami után heteket jár a kivitelező míg be tudja szerezni, úgy, hogy az építkezés maga ne csússzon. Az anyagválasztás sokszor alternatíva nélkül jelenik meg a terveken, hogy a kivitelezőnek igazán fájjon az építkezés.
Ugyanakkor az építészek szeretnének átvenni egyre több, tipikusan építőmérnöki területet, aminek az építők érthetően nem igazán örülnek. Jelenlegi példa a hídépítés. Hosszas hiszti után az építészeknek sikerült kibulizniuk, hogy egy magyar híd tervezésében ők is részt vehessenek: az eredményt Lágymányosi hídként ismerjük. Európában két felülről tükrözött megvilágítású híd van, a Lágymányosi az egyik, a másik meg Hollandiában van, de annak átépítették a világítását, mert a tükrök koszolódása miatt éjszaka beláthatatlanná vált a híd. A Lágymányosié egyelőre várat magára.
Ez a dörgedelem nem élettapasztalatokon nyugszik. Amit írtam, egyéni prekoncepciókon és a tanáraim által átadott tapasztalatokon alapszik. Kivétel erősíti a szabályt, csókoltatok minden olyan építészt, aki képes az építő fejével gondolkodva tervezni.
És mindazokat is csókoltatom, akik ezt végigolvasták.