HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények
Fantasztikus Négyes
talgaby:
--- Idézetet írta: Blue S - 2013. Április 11., 15:04:38 ---- Fáklya huginak szólatja a nővérét?
- Stann Lee valszeg sosem lőtt a történetben szereplő gépfegyverrel, ugyanis azzal minden golyóval eltalálni egy céltábla közepét még 3 méterről sem lehet.
--- Idézet vége ---
Nővérkének mégsem hívhatja. Már csak azért sem, mert kétszer hosszabb az eredeti szövegnél.
És valóban, se Lee, se Kirby nem kaptak különösebb kiképzést, amíg a seregben voltak. Sőt, Kirbyt talán nem is sorozták be a szeme miatt. Hogy melyikük írta a cselekményt, jó kérdés, bár ez már bőven '62-es, szóval sanszos, hogy Lee már egyedül csak a szöveget készítette. (Másrészt mivel ez volt a Marvel első számú sorozata akkor, még lehet, sokkal aktívabb volt benne.)
Farek:
Az, hogy mai szemmel vannak bakik a történetben, az egy dolog. De - legalábbis szerintem - van egy rakás olyan dolog benne, amit én talán már akkor sem tudtam volna komolyan menni és kibírni, hogy ne röhögjek rajta. talgaby tudna mit mesélni erről, pedig még visszafogott is voltam :)
De a történet maga nagyon jól visszaadja az akkori hidegháborús hangulatot és persze az amerikai pátoszt.
Blue S:
F4 13.
A Vörös Szellem első szereplése! Nagyon klassz történet volt, bár volt pár - mai szemmel nézve - baki a történetben. Mégis jó érzés olvasni ezeket a klasszikusokat. Kíváncsi vagyok, hogy Lény mikortól lesz majd olyan, mint az itthon is kiadott történetekben. Ebben a korszakban még nagyon agresszívnek tűnik.
Csak pár észrevétel:
- Fáklya huginak szólatja a nővérét?
- Honnan tudta Reed, hogy Lény ott van a szikla túloldalán, miközben Kragoffot nem látta? Vagy csak Ben ordibált, az orosz pedig suttogott? :lol:
- Stann Lee valszeg sosem lőtt a történetben szereplő gépfegyverrel, ugyanis azzal minden golyóval eltalálni egy céltábla közepét még 3 méterről sem lehet.
- A Főnix halála történetben a Szemlélő Rozsomákot is kivágja a "lakásából", és ott is hasonló képek (dínók stb.) mennek a háttérben.
Köszönet a honosításért! :worship:
Zigota:
Köszi az új F4-et. Szerintem jó ötlet, hogy a képregény címe egyben a cikk címe is, vagy szerepel a címben.
Usagi Yojimbo:
Köszi a 12. F4-et! :worship: :worship: :worship:
Jó volt ismét egy korai korszakból való részt elolvasni. Mint az Utazás az Ismeretlenbe képregényeknél, itt is a csak egy számban szereplő gonosz természetesen kommunista.
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése