Szerző Téma: Bosszú Angyalai képregények  (Megtekintve 915141 alkalommal)

0 Felhasználó és 10 vendég van a témában

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1071 Dátum: 2007. Január 22., 08:44:21 »
Ismét elsőként szeretném megköszönni az Avengers 213-dik számát.  
Nagyon érdekes kis történet volt (ez is). Nem gondoltam volna, hogy Hank ennyire le tud csúszni a lejtőn. Bár végül is az Avengers Foreverben is láttunk tőle furcsa dolgokat, de a végére legalább helyrehozta a hibáit. Igaz hogyha az ottani időfolyamot nézzük akkor Fullánk elvileg már azokon az eseményeken túl van ebben a történteben, de nem akarom a két történtetet összevonni, mert igazából semmi közük egymáshoz. Szóval Fullánk most nagyon meglepett viselkedésével. Gondolom az írók is ezzel akarták ábrázolni azt, hogy mennyire összetört benne a saját kis világa, de Jant így megütni azért bűn volt  . Viszont nagyon jól volt ábrázolva a tagok belső vívódása saját csapattársuk viselkedésének megitélése miatt érzett bűntudattal keveredve. Látszott, hogy nehezen született meg a döntés Hank sorsát illetően. Ezek után kiváncsi vagyok, hogy hogyan folytatódik rövid távon ez a történetvonal (mert azt persze tudja az ember, hogy Hank talpra fog állni és ismét egy oszlopos tagja lesz az Angyaloknak).
A fordítás és a beírás jó szokás szerint kitünőre vizsgázott, bár a scan minősége nem volt a legtökéletesebb, de tudom, hogy ez nem a ti hibátok. Köszönetem ezért a történetért a HálóZsák ügyeletes Angyalainak  , Dórikának és Fareknak, valamint Trollnak a kiváló borítóért.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Troll

  • HálóZsák tag
  • Vader nagyúr
  • *
  • Hozzászólások: 1289
  • Karma: +1/-0
Avengers képregények
« Válasz #1070 Dátum: 2007. Január 20., 19:49:31 »
Frissültünk: A Bosszú Angyalai v1-213
« Utoljára szerkesztve: 2007. Január 20., 20:03:01 írta Troll »

Nem elérhető joegery

  • Indiana Jones
  • *
  • Hozzászólások: 26
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1069 Dátum: 2007. Január 20., 11:39:28 »
Hali!

1000 köszönet a Angyalok Mindörökké ért az alkótóknak nagyon jó!

Gery

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1068 Dátum: 2007. Január 19., 12:26:28 »
Idézetet írta: talgaby
Nem tudtál a Secret Empire utáni Nomad-korszakáról? Azt hittem, hogy mint ügyeletes Bosszúangyal, tisztában vagy a csapat fő tagjainak életével... az élet csupa meglepetés.
A Nomád korszakáról tudtam, de csak hallomás szinten, viszont azt nem tudtam, hogy mi volt az oka. És ez a szupererő is homályos volt. Megmondom őszintén, mivel én szinten kizárólag az Avengers-t járatom és ismerem (bár azt nagyon), ezért a szereplők saját sorozatában történtekkel nem mindig vagyok tisztában, illetve csak akkor, ha azt megemlítik a csapat füzetében is. Épp ezért ért meglepetésként, amikor pl. az itt is megtalálható, a magyarul is megjelent Ostrom után zajló Olümposzi háború, illetve az X-Men az Angyalok ellen történetet először olvastam, és Thort páncélban láttam, és csak kapkodtam a fejem, hogy mi van ezzel a sérüléssel?
Persze azért a TOHOTMU-k révén már nagyjából tisztában vagyok olyannal is, amit nem olvastam róluk. De, amikor először olvastam azt, akkor nagyon meglepett.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1067 Dátum: 2007. Január 19., 09:20:16 »
Nem tudtál a Secret Empire utáni Nomad-korszakáról? Azt hittem, hogy mint ügyeletes Bosszúangyal, tisztában vagy a csapat fő tagjainak életével... az élet csupa meglepetés.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1066 Dátum: 2007. Január 18., 23:29:22 »
Még egyszer köszi.
Ha átnézem az F4-et, az nem véleménycsere miatt lesz. (Bár jövök neked vele.  ) hanem azért, mert bár az alapötletet, és a csapat összetételét tekintve mindig is nagyon jónak találtam őket, valahogy mégis, azon történetek legtöbbje, amit olvastam tőlük, vagy csak átfutottam, nem igazán tudott megfogni. De ezt esetleg inkább az F4 saját témájában.
Viszont a John Byrne-féle Galaktusz-per nagyon jól sikerült, és ezek alapján azért kíváncsi vagyok rá. Szóval, majd egyszer.

Komolyan mondom, Ami Kapit teljesen érdekeltté tett, mert soah nem tudtam ezelőtt, hogy volt egy olyan időszaka is, amikor nem a magabiztos, az amerikai álomban tökéletesen hívő és azt megtestesítő hős, hanem egy bizonytalan ember. Ráadásul szupererővel! Gondolom, azt azért vették vissza, mert rájöttek, hogy túl tápos lenne.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1065 Dátum: 2007. Január 18., 22:58:50 »
Öh, ne is mond, azt hitem, hogy csak fordítani volt rémes egy idő után... de még lektorálni is... az az egy remény tartjam bennema lelket, hogy megéri majd.
Az F4-eket nem kell azért átnézni, hogy viszonozd a véleményezést. Ha most nem jösz elő a fórumon, én se néztem volna valószínűleg  a Forever felé hetekig. Csak hirtelen felébredt bennem a  kíváncsiság.
A másik nagy dologgal még nyugodtan ráérsz, én egy résznél tartok, de az is kegyetlen... és én még azt hittem, hogy csak stan Lee alatt tudtak sokat szövegelni.

AmKap a sztoriban tényleg egész jó volt. Már fél éve itt van nálam a Secret Empire, csak mivel tudom a slusszpoénját, sose volt erőm nekikezdeni. Bár a Kang Dynasty-nak se...
És még egyszer, gratula a fordításhoz (Dórikának meg a rengeteg kitartásához), ez a nagy munka megérdemli a dícséretet.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1064 Dátum: 2007. Január 18., 22:44:14 »
Ó, talgaby, te egy angyal vagy.   Köszönöm. Én meg közben szégyenlem magam, hogy nem nagyon van érkezésem átnézni a JB féle F4 TBP-ket. De igyekszem magam nekidurálni, hogy ha megkésve is, de írhassak róluk.

Viszont annak örülök, hogy így bejött a mini. Ezt vártam. Mindenkitől. Egy nagyon jól elő- és elkészített történet, a jobban sikerültek közül való retcon-nal, és nagy eseményekkel, amelyek mégsem ülik meg az ember gyomrát. A vége pedig nagyon ütős, és egyelőre még, tudomásom szerint semmit nem kezdtek vele. Szóval bármikor bárkinek az eszébe juthat. És nefelejtsük el, hogy végre egy Amerika Kapitány, aki szimpatikus tud lenni, mert nem a nagyképű korszakából való  

A fordítás az első három részre egyben, a többi pedig füzenteként, de ja, nem semmi kis melő volt. Viszont megmondom őszintén, a még nagyobb projektbe nem volt erőm belevágni, de célom, hogy a hétvégén nekiessek. Believe me!

A beírás szerintem is felséges volt. Én folyamatosan hálát adok, hogy Dórika ír be.

Szerintem egyáltalán ne sajnáld a te "nagy project"-edet, nem foják elnyomni egymást. És már alig várom, hogy kijöjjön, mert legktorálás szintján már volt hozzá szerencsém.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1063 Dátum: 2007. Január 18., 20:23:22 »
Csak itt, csak most, csaka Te kedvedért, de átfutottam a maradék 4 számot is... lássuk:
Történet: Huh... tipikus "befejezem, és nézek ki a fejemből"... Az elején kissé kuszán indult, röpködtek az infók, az idővonalak és a keresztbe-kasul utalgatások, aztán még az időben is mentek össze-vissza. Csak kapkodtam a fejem, alig bírtam fejben tartani, hogy most ki, hol, kivel, miért, mit de legfőképpen: mikor? Aztán végül, amikor már minden tejesen és menthetetlenül összekavarodna... bedobnak két pihentető számot. Ahol egyrészt egy kegyetlen mennyiségű infóáradat szakad az emberre, másrészt meg olyan ipari mértékben retconolnak, hogy arra már diszkontot lehetne adni. Még jó, hogy nagyrészt csak visszafele belemagyarázásról van szó. Egyrészt kicsit zavaró, hogy már megint egy ember nyakába akarnak varrni egy rakás füzetnyi eseménysort, másrészt meg ügyesen teremtettek vmilyen kohéziót több évtizednyi Angyal-sztori között. Aztán amikor végre minden tisztázódik... belecsap a lecsóba. Ez volt a második legnagyobb mindenki-mindeki-ellen buli, amit eddig Marvel-képregényben láttam. A csata viszont nagyon jó volt, rég izgultam ennyit képregényes harcok alatt. És a végét is sikerült úgy megcsinálni, hogy minden szálat elvarr, de mégis kis izgalmat benne hagy. Remek.

Fordítás: Hm, nem tudom, hogy füzetenként küldted el, vagy egybe... ha utóbbi, kíváncsi lenék hány oldalas lett.  És az a pár tucat vessző- és kb féltucat fordítási baki már nem is olyan sok, ekkora mennyiségű stöveg mellett. Gigászi munka volt (és tudom, hogy most még nagyobba fogtál bele...  ), csak gratulálni tudok érte. Szép teljesítmény. Mennyi ideig tartott?

Beírás: Remek. Az oldalak, ahogy elnézem javítva vannak, ügyesen let kivitelezve.  Atrdelésre nem lehet panasz, és az egészben volt összesen vagy öt beírói elírás. Dórika határozottan kitett magáért. Ügyes volt.

Összesítve: Tudnék felhozni kb. 2-3 olyan történetet, ami eléggé hasonlít erre... de meg kell valljam, eddig ez tetszett a legjobban. Busiek hi-he-tet-le-nül jól ért a monumentális képregényes eposzok megalkotásához, ráadásul egyike azon keveseknek, akik minium 2000-ig bezárólag pontosan ismerik a Marvel-univerzum történelmét és a benne rejlő párhuzamokat. Most is felejthetetlent alkotott. És mindez remek tálalásban látható immár magyarul. Úgy vélem, az oldal egy újabb hamisítatlan remekművel gazdagodott. Most már kicsit sajnálom, hogy én is ezen időpont környékére időzítettem a "nagy projectet". Viszont most örülök, hogy az előtt ez lement. Hihehetetlen jó kis maxi volt. Örök hálám érte.
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1062 Dátum: 2007. Január 18., 18:37:21 »
Hát, ha csak úgy nem...  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1061 Dátum: 2007. Január 18., 18:21:37 »
Vagy mert annyi mindent kellene elolvasni, hogy azt se tudja, mivel kezdje behozni hónapos lemaradását...
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1060 Dátum: 2007. Január 18., 17:40:12 »
Ugye, akinek eddig még nem volt véleménye a Mindörökkével kapcsolatban, az csak azért nem tette, mert sokáig tart elolvasni, és magához térnie az ámulatból? Ugye?  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1059 Dátum: 2007. Január 15., 15:24:44 »
Idézetet írta: Dórika
Idézetet írta: beigli69
...meg szeretném kérdezni hpogy miért lett egy-két helyen Rock írva Rick helyett?
Valószínű elírásról lehet szó, javítom. De ha megadod, melyik oldalakon láttad gyorsabb lenne.
Nem feltétlenül. Az eredetiben is párszor így nevezte magát. Valószínűleg szójáték volt, hogy kőkemény. De mivel magyarul nem jön ki, tényleg átírhatjuk Rick-re.
És én is nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. Legalább nem hiába güriztünk vele.
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Dórika

  • Asterix
  • **
  • Hozzászólások: 155
  • Karma: +0/-0
    • http://
Avengers képregények
« Válasz #1058 Dátum: 2007. Január 15., 14:32:34 »
Örülök, hogy tetszett!
Tömören a válaszok:
Idézetet írta: beigli69
...az egyes eltérő minőségű oldalak az eredeti szkenn minőségéből adódtak ?
Igen.
Idézetet írta: beigli69
...meg szeretném kérdezni hpogy miért lett egy-két helyen Rock írva Rick helyett?
Valószínű elírásról lehet szó, javítom. De ha megadod, melyik oldalakon láttad gyorsabb lenne.

Nem elérhető beigli69

  • HálóZsák tag
  • Predátor
  • *
  • Hozzászólások: 822
  • Karma: +0/-0
Avengers képregények
« Válasz #1057 Dátum: 2007. Január 15., 11:24:33 »
Avengers Forever:

A teljes sztori elolvasássa után mindössze az államat kellett a padló magasságából összekaparni. Kivállóra sikeredett mind a fordítás, mind a beírás. (az egyes eltérő minőségű oldalak az eredeti szkenn minőségéből adódtak ?)
Óriási köszönet ezért a hatalmas munkáért !!
(Még nem olvastam a többi hozzászólást, de meg szeretném kérdezni hpogy miért lett egy-két helyen Rock írva Rick helyett?)
Nagyon jó maga a sztori is (tetszett Immortus visszaemlékezése, jó ötlet volt a végső csatában a különbőző idősíkokból származó Angyalok csatasorba állítása, és még lehetse sorolni).
     

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1056 Dátum: 2007. Január 15., 11:21:48 »
Idézetet írta: Sepi
Köszi a választ.
Hey, de nada  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1055 Dátum: 2007. Január 14., 20:19:46 »
Oké. Csak most találkoztam ezzel a kiadvánnyal és kiváncsi voltam egy Avengers szakértő véleményére. Nem is azért vetettem fel, mert úgy gondolom nincs elég honosítani való, egyszerű kiváncsiság. Személyszerint én is jobban örülök az Avengers vol1-re és a West Coast-ra. Köszi a választ.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1054 Dátum: 2007. Január 14., 20:14:58 »
A belátható jövőben több okból nem tervezem.
1. Van még elég vol. 1-es történet.
2. Van még elég West Coast-os történet.
3. Csak hallani hallottam róla, de még nem olvastam (nem is biztos, hogy megrendelem) és elenyésző számú kivételtől eltekintve szeretek olyat elétek tárni, amit én is ismerek, hogy utána max. az ízlésemet szidhassátok  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1053 Dátum: 2007. Január 14., 18:34:54 »
Eléggé alaposan. A második az első közvetlen folytatása, bár ezzel gondolom most nem sok újat mondtam.  Kérdés, hogy farek mennyire van oda az alterverzumos Angyalokért...
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1052 Dátum: 2007. Január 14., 18:32:46 »
Igen, ezt kifelejtettem a kérdésemből.  (Bár az is kérdés, hogy mennyire összefüggő a kettő.)
« Utoljára szerkesztve: 2007. Január 14., 18:33:30 írta Sepi »
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 16191
  • Karma: +67/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Avengers képregények
« Válasz #1051 Dátum: 2007. Január 14., 18:25:44 »
Előtte nem kellene inkább az A:EMH I-et is megcsinálni?
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1050 Dátum: 2007. Január 14., 18:15:31 »
Farek, volna feléd egy kérdésem. Tervezitek az Avengers Earth's Mightiest Heroes II mini honosítását a távoli jövőben? Tudom, hogy ez a sorozat még csak most fut amerikában, tehát még minimum egy év mire nekikezdenétek (ha). Valamint neked mi a véleményed erről a miniről?
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1049 Dátum: 2007. Január 13., 00:01:23 »
Idézetet írta: kaine
Basszus!    Hihetetlen, látszott, hogy siettem. Természetesen az Avengers Forevert akartam megköszönni, csak úgy akartam írni, hogy az új Avengers sztorit.    
Aha. Szóval Hunglish-ül írtad  
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető kaine

  • Hulk
  • *****
  • Hozzászólások: 1182
  • Karma: +3/-2
Avengers képregények
« Válasz #1048 Dátum: 2007. Január 12., 18:37:21 »
Idézetet írta: Farek
Idézetet írta: kaine
Csak beugrottam megköszönni a New Avengers-t, amit letöltöttem.
Szívesen. Bár az nem a mi reszortunk, de azért köszi. És az Angyalok Mindörökkét már meg sem köszönöd? Ejnye.  
Basszus!    Hihetetlen, látszott, hogy siettem. Természetesen az Avengers Forevert akartam megköszönni, csak úgy akartam írni, hogy az új Avengers sztorit.    

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1047 Dátum: 2007. Január 12., 13:18:53 »
Idézetet írta: Sepi
Apropó. Azt meg tudod mondani, hogy az Avengers Forever nagyjából hová illeszthető az Angyalok életében? Speciel arra gondolok, hogy pl. kb a 250-255 rész közöttre lehet illeszteni. Vagy mivel itt igazán a több idősíkból érkező főszereplők miatt nincs is ennek jelentősége?
De, meg tudom mondani, a történet "jelenéből" Darázs és Óriás jött, az összes, az őket érintő forrási hivatkozás számít jelenkorinak. Kb. az Avengers vol. 3. 8-11 közé tehető ez a történés.

SithLord: Köszi szépen a dicséretet, remélem, továbbra is velünk maradsz. Az Erő Sötét Oldala legyen veled!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető SithLord

  • Star Wars Őrült
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1732
  • Karma: +9/-0
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1046 Dátum: 2007. Január 12., 10:59:44 »
Üdv!Köszönöm a mindörökké-t !Külön köszönet órika,Micho,és Fareknek a remekmű befejezéséért   Az ERŐ legyen veletek a továbbiakban is!

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1045 Dátum: 2007. Január 12., 10:36:09 »
Idézetet írta: Farek
És most, hogy ennek vége, visszatértünk az elejtett fonalhoz, felvesszük, és jön az Avengers 213! Fullánk tárgyalása!
Az biztosan jó lesz.  
Apropó. Azt meg tudod mondani, hogy az Avengers Forever nagyjából hová illeszthető az Angyalok életében? Speciel arra gondolok, hogy pl. kb a 250-255 rész közöttre lehet illeszteni. Vagy mivel itt igazán a több idősíkból érkező főszereplők miatt nincs is ennek jelentősége?
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 9201
  • Karma: +53/-4
Avengers képregények
« Válasz #1044 Dátum: 2007. Január 12., 10:30:09 »
Idézetet írta: Sepi
Ahogyan elnézem ismét nekem sikerül elsőnek véleményeznem az Angyalok Mindörökké befejezését.  
...
Mondjuk amire én kiváncsi lennék az az, hogy ennek a történetnek milyen utórezgése volt az Angyalok későbbi kalandjaiban, mert a záróképsoron lévő Intelligencia a örökkévaló kristállyal nagyon hatásos és vészjosló.
...
Azt hiszem a fordításra és a beírásra nem lehet panasz. Ismét csak idézni tudom magamat: SZUPEREK VOLTATOK! Köszönet Dórika és Farek  . Ja és az információs oldal is nagyon jó volt, gondolom sok melód volt ezzel is.
Igen, sikerült ismét az elsőnek véleményezned ezt a történetet. De remélem, hogy nem egyetlenként!
Most, miközben fordítottam a történetet, és is újraolvastam és újraértelmeztem, és rá kellett hogy jöjjek, hogy a lényeg nem a látványos harci jeleneteken volt (pláne az utolsó részekben, amikor az Angyalok igazán gyülekeznek), hanem Kang és Immortus, valamint Rick Jones és Genis sorsában. Nem tudom igazából én sem kifejteni, de egy nagyon jó és meghatározó történetnek tartom.
...
Megmondom őszintén, nem tudok róla, hogy egyelőre kezdtek volna valamit az Intelligenciával és a Kristállyal. Az Angyalok vonalán biztosan nem. Másról pedgi nem tudok érdemben nyilatkozni.
...
Köszi a dícséreteket, de a források is benne voltak az eredeti kiadványokban, csak fordítani kellett őket. Bár kicsit unalmasabb volt, mint maga a képregény.

És most, hogy ennek vége, visszatértünk az elejtett fonalhoz, felvesszük, és jön az Avengers 213! Fullánk tárgyalása!
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • Adminisztrátor
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10978
  • Karma: +43/-11
  • Nem: Férfi
Avengers képregények
« Válasz #1043 Dátum: 2007. Január 11., 13:10:22 »
Ahogyan elnézem ismét nekem sikerül elsőnek véleményeznem az Angyalok Mindörökké befejezését.  
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Így már, hogy átlátom az egész történetet az elejétől a végéig, igencsak sok gondolat zajlik bennem. Egy biztos, hogy nagyon jó volt ez a kis sorozat. Az elejétől a végéig izgultam rajta, és el nem tudtam képzelni, hogy mi is lesz a vége. A befejezésben nagyon sok kérdőjelet sikerült kipipálnom amikor elolvastam, köztük az egyik legnagyobbat, hogy mi értelme volt különböző idősíkokból kiragadni az angyalokat, amikor ezt egy jelenkori felállásból álló csoport is megtehette volna? De Mérleg tökéletesen elmondta, hogy mi volt ennek a lényege, és most már én is úgy látom, hogy ez így volt jó. Valamint ami szintén jó volt ebben az utolsó három részben az az, hogy sok váratlan és meglepő fordulatokban bővelkedett, kezdve Fullánk akcióitól, a különböző világokbeli Angyalok csatáján át Immortus halálától és újbóli feltámadásáig. Szóval egyszerűen nehéz leírni azt a sokfajta élményt és hangulatot amit ezen történet tud nyújtani. Talán összefoglalót sem lehetne irni róla, mert nem adna mindent vissza belőle. Nyomás mindenkinek elolvasni aki ezt még nem tette meg!  
Mondjuk amire én kiváncsi lennék az az, hogy ennek a történetnek milyen utórezgése volt az Angyalok későbbi kalandjaiban, mert a záróképsoron lévő Intelligencia a örökkévaló kristállyal nagyon hatásos és vészjosló.

Azt hiszem a fordításra és a beírásra nem lehet panasz. Ismét csak idézni tudom magamat: SZUPEREK VOLTATOK! Köszönet Dórika és Farek  . Ja és az információs oldal is nagyon jó volt, gondolom sok melód volt ezzel is.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Galen

  • HálóZsák tag
  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2274
  • Karma: +9/-0
Avengers képregények
« Válasz #1042 Dátum: 2007. Január 10., 15:33:51 »
Frissültünk: Angyalok - Mindörökké

Az tuti, hogy azért nem fizetek, hogy kinyírják bazmeg.