Bevallom nem volt türelmem bevárni a dinamikus duót (triót ?) és előre olvastam. Ami engem lenyűgöz ebben a szériában, hogy míg manapság mindenki a határokat feszegeti, akkoriban milyen jól érezték magukat a szerzők az adott keretek közt. A legkülönfélébb karaktereket (lesz itt ugyebár
kiugrott fegyvergyáros, hibernált hulk, imposztor színész (Zhan Flimje előtt 20 évvel 
), ex-kalóz...) voltak képesek starwarsosítani. Nem történtek galaktikus civilizációkat rombadöntő katasztófák, nem oszlottak fel Új Köztársaság méretű államalakulatok, nem bukkantak fel galaxisokat hódoltató ellenfelek, nem volt halálcsillag prototípusa minden második birodalmi tiszt szeretőjének (Roganda, Daala) . Mégis lehet izgulni az egyszerű, de annál hatásosabb és hangulatosabb csapdahelyzeteken, melyekbe az alkotók kényszerítik kedvenceinkat. Akik nem ugranak húsz emeletet, nem sétálnak láván, lebegnek le az égből vagy vállnak láthatlanná. Félreértés ne essék négyesével falom az újabb kori Sw köteteket is, de amikor visszatérek kedvenc univerzumomba mégiscsak úgy gondolom, hogy fantasy elemek ide vagy oda galaxisunknak igenis vannak határai, hőseink pedig esendők. És mennyivel könyebb bajba írni egy tanoncot, egy bolygóját vesztett királylányt, vagy egy szájhős pilótát, mint egy komplett jedi-tanácsot, egy hadtesttel védett diplomatát vagy egy hadiflottát vezénylő tábornokot.
