"Lucas álláspontjának, aki esetünkben a legfelsőbb fórum."
Esetetekben lehet, esetünkben meg nem.
Szvsz a New Hope-ot Lucason kívül még a következő emberek írták: Két dialógusíró, akik szerethetővé tették a párbeszédeket, Alec Guiness, aki kiszállt, Marcia Lucas aki kitalálta, hogy akkor legyen szellem. Illetve a színészek, akik maguk is visszadobálták a beszédben túl hosszú könyveket. 80 %-át azok az operatőrök rendezték, akik kávézni zavarták, mert nem engedték, hogyx dirigáljon nekik egy szakállas, kockás inges, amcsi . Ne feledkezzünk meg Ralph mcQuierre conceptjeiről, vagy a szellemíróként tevékenykedő ADF-ről, aki űropera szerző volt, és világutazóként olyan helyeken fordult meg, amelyek a Yavini templomot ihlethették.
Az Empire-ről közismert, hogy Kershner és Ford a fél forgatókönyvet átírták, miután két ritkán emlegetett forgatókönyvíró már beletette a magáét. Ezt követően pedig Kershner rendezte. Lucas csak a trükköket felügyelte, odahaza, mert az előző filmnél, azokkal voltak gondok. (A hippikből álló trükkstáb munka helyett füvezett, és amikor a főnök ellenőrizte őket, éppen bobozni akartak egy fürdőkáddal egy kőműves pallón. Később ugyanez a csapat trükközte az első Trek mozit.) Yoda figuráját Frank Oz hozta. Azt hogy Vader Luke apja, a második forgatókönyvíró találta ki.
Jedi visszatér: Richard Marquand rendezte, akit Lucas már folyamatosan felügyelt, de mégiscsak ő rendezte. Forgatókönyvíró is akadt legalább egy. Azt hogy Leia Luke tesója Lucas találta ki, de szvsz csak azért, mert fel kellett oldani a szerelmi háromszöget, amit részben Mark Hamill autóbalesete, részben Ford főszereplővé emelése generált.
Ezt követően Lucas kijelentette, hogy egyik folytatás film sem olyan lett, amilyennek ő rendezte volna őket, így és a várakozásoknak megfelelően az előzményeket ő rendezte és írta. Ami nála azt jelentette, hogy megkérte az illusztrátorokat, hogy rajzoljanak jó sokat, majd a díszletek adnak neki ötletet. Illetve nem érdekelte, hogy a színészek jók-e, mondván majd trükkökkel megoldja a mimika cseréjét.
Legutóbb - Celebration V - azt nyilatkozta, hogy régi és új rajongók vitatkoznak, de már jönnek a tízévesek, akiknek a Clone Wars az igazi, majkd tréfásan buzdítani kezdte őket, hogy szálljanak be ők is a vitába, és védjék Ashokát, meg a saját "harmadik" Star Warsukat. (A vita ugyebár ingyenreklám is egyben, addig se Star Trekkel vannak tele a fórumok.)
Ugyanezen Lucas-nak persze jól jött a Hugo díjas Zhan által írt, az akkori hivatalos dolgoknak bőven megfelelő Thrawn trilógia, vagy a Shadows of Empire termékskála, amikor a piacot méricskélte a Special Edition és a Prequel előtt. Vagy a Leia hercegnő udvarlóhajója, mely szerinted nem igazi kánon, de a benne kitalált Éjnővérek nyomban azzá lesznek, amint a rajzfilmbe tévednek.
Ezek után Kánonról beszélni... Persze utólag lehet azt mondani, hogy ez Anakin 6 részes tragédiája slussz és passz, de akkor kérem vissza ötven könyv és képregény árát, mert nem erről volt szó. És kellene egy Jedi elmetörlés is.
"ezen ne vitázzunk már."
Oké, bár részemről ez nem is vita, csak beszélgetés. Tőlem mindenki azt meg úgy szeret a Star Wars-ból, ahogy az neki megfelel. Egy fantáziavilágnak ugyanis semmi sem szabhat határt, se jogdíj, se rajongó vélemény. Végső soron mindenki maga dönti el, hogy mi jön be neki, és milyen szinten tartja azt alternatívának vagy valósnak egy kitalált világban. Épp ezért bíztatnálak én is arra, amire már valaki előttem, hogy azért adj esélyt a könyveknek is. Sok érdekes karakterrel: Xizor, Thrawn, Mara Jade, Karrde, stb, és helyszínnel gazdagíthatják a messzi-messzi galaxist, mégha csak what if szinten is.
Pld: érdekes, hogy pont Howardot említed, mert a Splinter pont azért (is) lett nagy kedvencem, mert olyan mint egy régi ponyva. Egy fantasy kaland, melyben a hős(ök) bevillanak egy jól felépítgetett, reális hangvételű kalandba, majd újbb kalandok felé indulnak. (Adventures of Luke Skywalker)
"Ezt le is zárhatjuk talán."
Oké, holnap már biztos nem írok ennyit, mert éjjel megyek melózni.