HálóZsák fórumok > Pozitív/Negatív vélemények

Star Wars

<< < (966/975) > >>

regnar:
Sziasztok.

Sikerült rendesen átnéznem  

Előzetesként annyi, hogy a játékkal játszottam, sőt nagyon szerettem, mert azok közé tartozott, amelyek egy vadonatúj történetet dolgoztak fel.

a regényt is olvastam, csak egyedül a képregény hiányzott.

a boríto nagyon tetszik, bár egy kicsit aránytalannak érzem rajta a karaktereket. Valahogy Luke egy kicsit mintha tömzsi lenne. Meg Dash a jobb oldalon a Sweeper bike-on (sajnos nem tudom a magyar nevét, elnézést, hogy magyartalanul fogalmazok). Mintha nem lenne alsóteste. Amúgy alapjában véve nagyon jó borító, illik egy első részhez. színeiben harmonizál (narancs és kék), valamint egyúttal ezen színek által figyelemfelkeltő is, kiemelkedik a sötétebb újságborítók közül, könnyebben akad meg rajta az ember szeme.
A Birodalom árnyai felirat tetszik, szerintem nagyon eltaláltátok.
grafikailag a borító remek, hiszen a szereplők nincsenek arányosan középre rendezve, mégsem érzem azt,hogy eldőlne valamerre a kompozíció. Ez nagyban betudható a jobb oldal sokkal világosabb színeinek, a két napnak, és hogy Vader jobban belóg, mint Xizor.  Ezenkívül nincsenek felesleges üres, és feleslegesen kitöltött helyek, a kompozícióra átlósan és merőlegesen is tudunk egyenest illeszteni képzeletben. Látszik hogy előre megkomponált, nem összecsapott borítot látunk.

A képregény képkockái szépen megrajzoltak. nem akar elkápráztatni mindenféle flikk-flakkal. Egyszerű letisztult formák, szép és erőteljes kitöltő színek.minden pontosan körülhatárolt, így kisebbek is szívesen nézegethetik nem jelenthet gondot egy egy rajz megértése, befogadása. Nyilván ez is cél volt a képregény kiadásakor, mert az átlagos videojátékos életkora elég alacsony 10 14 éves, és a színek valamint a letisztult rajzok nekik is szólhatnak.

a színek természetesen a képregény előnyére válnak, mondhatnám "színes mint egy képregény". ez erre a műre tökéletesen igaz. Az kitöltő ecset szabadon dolgozott. élénk színekkel, amelyek külön élvezetet nyújtanak a képegény olvasása közben, garantálva a vizuális élményt is, ami egy képregénynél nem utolsó szempont. pl 001-20 és 001-21 oldal a Slave 1 és Boba fett. Annyira intenzív a színhatásuk, hogy szinte lelépnek a papírról.
De ez igaz az egész füzetre, mert mindenhol élénk pirossal zölddel naranccsal és kékkel találkozunk.

A beírás nekem tetszett, a mondatok érthetőek voltak, jól tagoltak. Nem találtam olyan mondatot amely különösképpen magyartalan lett volna.

Egyelőre ennyit tudtam írni, és várom a folytatásokat. Meg persze a Jedi végét is.

Galen:

--- Idézet ---Épphogy csak beértem a munkahelyemre...miattatok
--- Idézet vége ---

-Na Recsi hallod ? Micsoda ERŐ-nk van ?
 Várjuk a kritikát.

regnar:
Épphogy csak beértem a munkahelyemre...miattatok  

MErt reggel korán gép bekapcs és mit látok  

Nem bírtam ki hogy el ne olvassam, aztán futhattam a buszra.

Mindenesetre még itt a munkahelyen is ezt fogom olvasni, nagyon tetszik..bővebben, ha teljesen átnéztem minden képet:)

Micho:
A témában felkerült az oldalra a Star Wars - A Birodalom Árnyai 1/6. usgyi !  

Spidáj:
Na kicsit utána nyomoztam a star wars- dvd-nek:

Lesz az extra cd-n
-2 és fél órás Empire of Dreams dokumentumfilm.
-George Lucas bemutatja milyen haosnlóságok vannak Anakin Skylwaker és az ő életében.
-19 perces videók mutatják be a szereplőket.
-15 perces videóban a fénykard képének és hangjának megszületése.
-15 perces videó ami bemutatja hogy a trilógia milyen hatással van a mozi jövőjére.(közreműködő rendezők: Ridley Scott, James Cameron, Peter Jackson)
-a trilógia minden részének előzetesei, tévé-reklámai, és rengeteg fotó a világ szinte minden országában lévő plakátokról (magyarország plakátai nincsenek persze benne   )
-9 perces előzetes a harmadik epizódnak(!!!!) és a hozzá kapcsolódó játékról készült videó
-bakiparádé

Sajnos a 4. lemezen nincs se magyar hang, se magyar felirat.

Az Új reményben (én eddig aszittem a 4. epizód címe:Csillagok Háborúja...)

-Dzsabba le lett cserélve egy újjab animációra.

A Birodalom Visszavágban:

-A császár hologramon megjelenő arcképe ki lett cserélve a klónok támadásának ama szereplőjére akiről méf elvileg nem tudjuk kicsoda...
-Boba Fett pedig az apját Jango Fettet alakító Temuera Morrison hangján szólal meg.
-


Azon kívül a Jedi Visszatérben:
-Leia és Luke társalgásából (Ewok faluban) kimarad az anyukról való visszaemlékezés.
-És a végén mikor mutatják a meghalt jediket (Yoda, Kenobi és Anakin)Anakin Hayden Christensen játsza.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése