Amúgy azt veszem észre, hogy itt az egy négyzetméterre jutó NBA-sok száma elég elenyésző
Akarsz fogadni?
Az amerikai "mayor" ligák közül az NBA-t és az NHL-t követem figyelemmel tizenegynehány éve. Az NFL rajongásom csupán a Super Bowl megtekintésében merül ki, az MLB kapcsán pedig csak a rájátszást szoktam követni. Kedvenc NBA csapatom (nekem is) a Chicago Bulls. A Jordan-Pippen éra után is kitartottam mellettük, noha a kedvenc játékosom, Vince Carter sosem játszott a szeles városban. Kedvenc hoki csapatom a Magyar Jégkorong Válogatott mellett a Colorado Avalanche. Elsősorban a tavalyi szezon végén visszavonult Joe Sakic miatt szurkoltam nekik, most viszont azért, mert ők a legszimpatikusabbak, és a nyugati első San Jose Sharks csapatát is képesek megszorongatni, márpedig egy (ilyen) hamvaiból feltámadt csapattól ez nem semmi. MLB kapcsán csak egy team jöhet szóba: Chicago White Sox. Egyébként ha van egy csapat, amit kifejezetten utálok az a Boston Red Sox. Ezt nem tudom miért, de úgy éreztem el kell mondanom.
Hamár NBA, egy kis érdekes különbség a két főcsoport között: keleten legalább 50% (Chicago Bulls) kellett a rájátszásba jutáshoz, míg nyugaton 61% (Oklahoma City Thunder). Azért ez nem piskóta, még akkor sem, ha az utóbbi két szezonban is sűrű volt a mezőny nyugaton, noha tavaly 58,5% (Utah Jazz) kellett a playoff-hoz. Az idei rájátszásban két újoncot is üdvözölhetünk (már ha a Seattle Super Sonics jogutódját is annak tekintjük), az Oklahoma City Thunders és a Charlotte Bobcats csapatát. A fegyelmezett kiscsapatok sorát erősítik továbbá a Milwaukee Bucks és a Chicago Bulls. Sajnos idén egyik sem fog meglepetést okozni, habár az OKC-től mindenki azt várta az első körben. Ron Artest úgy védekezik az NBA történetének legfiatalabb (idei) pontkirályán, Kevin Durant-on, amire azt hiszem senki sem számított. Az öreg Jelly Bean pedig jó kabalának bizonyult Kobe számára a második meccsen. Azért megnézném a fiatal Fekete Mambát, amint az a kosárlabda fortélyait tanulgatja Joe bácsitól Olaszországban. Na de visszatérve a rájátszáshoz; szerintem az egyik hazai meccsét elhozza az OKC, és végül 4:1-el továbbjut a Lakers. Megnéztem az Orlando Magic - Charlotte Bobcats párosítás 2. mérkőzését: ha Stan Van Gundy nem tesz valamit a bírókkal, a fault problémákkal küzködő Dwight Howard (aki az év védőjátékosa lett) nélkül még a keleti döntőig sem jutnak el. Ráadásul ez a dobjatok triplát taktika sem a legjobb, habár az alapszakaszban 838 dobott hárompontossal a Magic lett az első ebben a kategóriában. Brandon Bass csak a padot koptatja, pedig ha valaki, akkor ő sok terhet és elsősorban faultot volna képes levenni "Superman" válláról. A lengyel kalapács, Marcin Gortat erre egyedül nem lesz képes a továbbiakban. Persze Carter-en is sok múlik majd. Ha Vinsanity nem vállalja túl magát, és továbbra is passzokkal szórja meg Howard-ot, akkor tényleg csak a hülye játékvezetőkön múlik majd a keleti döntő. A Bobcats egyetlen problémája a támadás. Larry Brown mester olyan védekező csapatot faragott a hiúzokból, mint annak idején a Detroit Pistons-ból. Ha Stephen Jackson jókedvében van és nem sérült, akkor dübörög a szekér, ám ha a lerohanásokat sem képesek kosarakra váltani, hiába a jó védekezés. Larry Hughes igazolása sem váltotta be a reményeket. Most már csak az Orlandón múlik, mikor lesz vége a sorozatnak. Sajnos a késői kezdés miatt csak egy hosszabb összefoglalót láttam a Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 2. összecsapásból. Tim Duncan nagyot játszott, viszont a siker kulcsa mégsem ő, hanem Richard Jefferson játéka volt. Ez a hülye gyerek olyan hullámzó teljesítményekre képes, hogy összefüggést is nehéz benne találni. Ha összeszedi magát és Tony Parker is hozza magát, akár egy hét mérkőzéses csata is lehet ebből a párosításból. A Portland Trail Blazers lassan külön kórházat létesíthetne annyi a sérültjük száma. Öröm az ürömben, hogy Nicolas Batum válsérülése nem komoly, és Brandon Roy térde is szépen gyógyul. Marcus Camby végre jó helyen van, és további két évre aláírta a szerződését. Ezzel együtt úgy vélem, az idei szezon csak a playoffs első köréig tart, mert Bam Bam aka Amar'e Stoudemire és Steve Nash utolsó sütkérezését nem fogják elhomályosítani. A Utah Jazz játékosai is hamarosan szabadságra mehetnek, mert az edzőjét egy időre mellőző Denver Nuggets egy 4:2-es összesítéssel továbbjut.
Forma-1: Szabálytalankodj csak, majd az eső elmossa. Még az sem baj, ha a kocsid szabálytalan. Már pedig a Red Bull Racing autói azok voltak, csak ez senkinek sem tűnt föl: visszapillantó tükör. Hamilton ezentúl csak szóbeli figyelmeztetést kaphat, mert afro vagy mi a fene? Két egymást követő futamon szegi meg a szabályokat és semmi...
(Tiszta sor:) Függetlenül a fentebb írtaktól, ha versenyről versenyre változik a győztes neve szoros világbajnokság lesz itt a végére. A Red Bull dominanciája nem olyan egyértelmű, ahogy azt Gyuláék hangoztatják. A Mercedes GP szép lassan, de jön fölfelé, csakhát egy pilótával nem lesz könnyű. Az öreg jött látott ám a győzelem elmaradt. Be kell látni, nem minden papsajt, ami fénylik. Ettől függetlenül tiszteletre méltó, hogy 41 évesen is volt mersze Michael Schumacher-nek visszatérni. Három év kihagyás ennyit jelent. Kicsit olyan ez a "comeback", mint Michael Jordan-é volt 2001-ben. Mindenkinek illuziói voltak, egyedül MJ-nek nem, csupán önbizalma és realitása a dolgok iránt. Én személy szerint nem írnám le Schumit. Nyílván nem ő a bajnokság legnagyobb esélyese, de fog ő még szép eredményeket elérni, és igen, egy dobogó közeli helyezés is szép eredmény tőle, nemhogy egy dobogó. Amikor MJ visszatért a kosárlabda parkettre, azért imádkoztak a rajongók, hogy minél tovább lássák őt kosarazni, mégha időnként 10 pont alá került, vagy kihagyott egy zsákolást. Schumi rajongói is ugyanezt teszik. Abban biztos vagyok, hogy az öreg kitölti a szerződését, és nem pusztán a versenyzés örömére áll rajthoz, hanem büszkeségből.