HálóZsák fórumok > a Zsák

A rovatokról

<< < (121/140) > >>

talgaby:
AZ a filmes lista nekem is gyanúsan inkább "leglátványosabb" lesz, mert ha a "lehengerlést" nzem, és belerakom a történetet, kapásból benne lenne a Batman (1989) és a Superman II is. Az meg, hogy az effektíve két óra szüntelen látvány, nuku történetre építő 300 is a top10-ben van, tovább erősíti, hogy a CGI-t nézték, nem a filmet.
(Bár hozzáteszem, a Wizard filmes listái mindig is éppen úgy szoktak alakulni, hogy éppen melyik stúdió szponzorálja a legjobban őket, pártatlanságnak, mióta a magazint olvasgatom, nyomát sem lehetett még felfedezni benne.)

Sepi:
A Vasember volt az első ami megjelent nálunk a Marvelesből, de reméljük, hogy nem az utolsó is. Mert jó lenne, ha például a nemrégiben megjelent Hulk vs rajzfilmeket is kiadnák, meg ami nemsokára készül el, a Planet Hulk rajzfilmet.

dr samson:
Nos, az igazsághoz hozzátartozik, hogy legalább 2 vagy 3 régenni Batman film is ott volt a listán, meg még sok más is, de mint mondtam, a teljesség igénye nélkül készült a lista. Pl ott volt rajta a nagy klasszikus Időzsaru is.  


--- Idézet ---Reméljük minél több eljutt kis hazánkba is és nem mellesleg elérhető áron beszerezhető is lesz.
--- Idézet vége ---
Ja, én is tökre meglepődtem tegnap a Tuskóban, amikor megláttam egy Vasember rajzfilm dvd-t. Nem is tudtam, hogy ilyesmiket is adnak ki...

Sepi:

--- Idézet ---Tiszta sor hogy az újak technikailag, látványvilágban megelőzik ezeket de azért a történeten már el lehetne vitatkozni.
--- Idézet vége ---
Teljesen igazad van. Nekem például a régi, Michael Keaton-os Batman bőven megelőzi a Dark Nightot.

rico74:
Köszönet a legfrissebb cikkért Sámson Doki!
Ahogyan látom a top 50-ben elsősorban az új gyártású képregény adaptációk szerepelnek, pedig régen is volt jó pár képregény adaptáció. Érdekes lenne egy olyan listát látni is. Pld. a régi Flash filmek vagy a Nicholas Hammond féle Pókemberek hogy a régi Supermant már ne is említsem. Tiszta sor hogy az újak technikailag, látványvilágban megelőzik ezeket de azért a történeten már el lehetne vitatkozni.
A másik dolog: örömmerl olvasom  hogy egyre több képregény adaptáció érkezik rajzfilmként. Reméljük minél több eljutt kis hazánkba is és nem mellesleg elérhető áron beszerezhető is lesz.  
Én mindenesetre szívesen gyarapítanám a gyüjteményem velük.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése