Azok a belső monológok zseniálisak benne. Ahogy Peter egyre inkább süllyed el a Pók személyiségében, ahogy Kaméleonnak emberi, hihető és sokrétű érzelemvilágot adtak. Ahogy megmutatták végre az igazi arcát úgy, hogy nem lett belőle nagy leleplezés, mégis örökre emlékezetes lett a pillanat. Ahogy folyamatos utalások mennek az Utolsó Vadászatra és ahogy a termet bezengi a mindent átható szó: Megvagy! A legnagyobb Pók-történetek egyike, egyszerűen nem lehet elégszer elolvasni és természetesen utána mindjárt a folytatását, a Sikoltást sem