Nemtom hány éves vagy, de ha ez megnyugtat, engem sosem dicsértek, főleg általánosban nem, mert ugye ott volt csak rajzóra. Sőt még meg is akartak buktatni egyszer. Igazából az a lagymatag anyag amit leadtak, csendélet meg hasonlók nem igazán érdekeltek. Viszont az igazi változás középiskolában jött. Első középsulimba másfél évig jártam és minden nap elvertek, leköptek....sokszor nem mertem bemenni az iskolába. Előfordult hogy nagyon csúnyán elvertek a kedves osztálytársaim, egy barátom volt csak az egész osztályban. Ráadásul a tanítás színvonala rettentően gyenge volt. Mivel szünetben vertek, órán meg köpködtek vagy már nem is tudom miket csináltak....hát félrehúzódtam és rajzoltam. Akkor kezdtem felpörögni...előtte is sokat rajzoltam, de akkor még más is lekötött. Viszont középsuliban minden órán félrehúzódtam és rajzoltam. Semmit nem írtam az órán, csak rajzoltam. Ezt az egyet tisztelték bennem. Amikor rajzoltam nem vertek meg, sőt elismerték hogy milyen jók. Ahogy letettem a cerkát, máris jött a kötekedés. Annyi rajzot csináltam, hogy két dosszié dugig lett. Nekem ez adta a motivációt...azóta felnőttem, kedves osztálytársaim eltűntek a süllyesztőbe...de a rajzolás megmaradt. Akárhova megyek, mindig viszem magammal a kis rajzcuccomat. Még annyit érdekességképpen, hogy általánosban egy csajt futattak a tanárok. Merhogy az én rajzaim szerintük túlságosan kirívóak voltak és biztos a zsűri így meg úgy nem díjazta volna. Persze ez csak mese volt. A csaj szép kis szöszi kékszemű semmit érő volt, amolyan fajtiszta tanárok kedvence, szegény engem meg mindig lenéztek. Így sose mentem versenyre. De nagy kár.