Szerző Téma: Csevej-csenöl  (Megtekintve 278877 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1749
  • Karma: +20/-0
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5319 Dátum: 2018. Március 25., 15:12:39 »
Kimentem délelőtt a börzére.

Az egyik folyosón tumultus volt, én mentem volna egyik irányba, jöttek volna szemből, álltak az árusnál és álltak az árus előtt állók mögött is páran, akik nem fértek oda, de szerettek volna (vagyis a szokásos). Nekilapultam a falnak, hogy helyet hagyjak, konkréten lábujjhegyen álltam és a sarkam az egy rétegnyi csempe fölött volt, ami a fal alján van. A velem szembe jövő apuka közli, hogy átmennének a gyerekkel. Mondom, tudom. Nehogy félre állj! - közli felháborodottan, és csak átnyomakszik előttem a lánnyal. Nem annak szól, aki az út közepén áll, nem annak, aki nem húzza össze magát, még csak nem is (ami talán a legokosabb lett volna) vár 20 másodpercet. Jól felhúztam magam rajta, ki is kell ide írnom.

Remélem, egyikőtök volt az, és most majd jól összeveszünk.  :angry:

Amúgy ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy több terem megnyitásával valószínűleg a termek és a folyosó népsűrűségét is csökkenteni lehetni, és nem hiszem, hogy ettől kihaltabbnak nézne ki a börze, nem tudom, van-e gyakorlati akadálya.

Viszont legalább vettem 2 régi Predator köyvet, meg egy Botond képregényt.

Nem elérhető Amanojaku

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 127
  • Karma: +0/-1
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5318 Dátum: 2018. Február 23., 13:21:11 »
Köszönöm szépen, ezek jónak tűnnek! :)

Elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1749
  • Karma: +20/-0
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5317 Dátum: 2018. Február 23., 10:33:57 »
Volt valaha sorozata?

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5316 Dátum: 2018. Február 23., 07:58:57 »
Tök vicces, mert pont Misty Knight nincs benne egyik listában sem.  :D
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 15932
  • Karma: +63/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5314 Dátum: 2018. Február 21., 06:33:51 »
Ez hihetetlenül hosszú lista lenne. Jó sokáig is eltartana összeírni egy ilyet, mert a 40-es évek óta számtalan sorozatot adtak ki. De a kérdésedre, se Misty Knightnak, sem Hannibal Kingnek nem volt eddig saját sorozata. Mindig valamilyen más sorozatban szerepeltek. Misty például a Heroes For Hire egyik szériájában és a Daughters Of Dragon minisorozatban (és itt a válasz a másik kérdésedre, volt ilyen sorozat is, bár csak mini). Hannibal King pedig általában a vámpíros képregényekben volt mellékszereplő.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1749
  • Karma: +20/-0
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5313 Dátum: 2018. Február 21., 00:33:53 »
Hirtelen ezt találtam:

http://marvel.com/comics/series

Nem elérhető Amanojaku

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 127
  • Karma: +0/-1
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5312 Dátum: 2018. Február 21., 00:18:43 »
Hali!
A következő lenne a kérdésem: tudtok egy jó bő listát a Marvel Comics által megjelent képregény-sorozatokról? Az imprint (mint a Man in Black) nem érdekel, az viszont annál inkább hogy milyen címeken futottak szériák (hány számmal). Az érdekelne, hogy milyen karakterek, és csapatok kaptak saját szériákat. (Pl: van-e Daughters of the Dragon sorozat, van-e önálló címe Misty Knightnak, Hannibal Kingnek, és még kevésbé ismert arcoknak)
Próbálkoztam a wikipédiával és a wikiával, de egyik sem tűnik teljesnek.

Nem elérhető zajrus

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 841
  • Karma: +7/-3
    • AllComics
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5311 Dátum: 2017. December 24., 10:16:47 »
Megváltozott címmel, megszokott tartalommal visszatért az AllComics: http://allcomicsforever.blogspot.hu/

Nem elérhető keildavid

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 2514
  • Karma: +26/-2
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5310 Dátum: 2017. Október 17., 20:05:27 »
Én is voltam a börzén. Nekem tetszett. Bent a terembe voltak ám jó sokan, mint régebben is.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 8555
  • Karma: +49/-4
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5309 Dátum: 2017. Október 17., 09:46:17 »
 :omg:
Nem baj, biztos boldog vagy, hogy tiéd a mennyeknek országa...  :badteeth:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5308 Dátum: 2017. Október 17., 09:03:36 »
Te mondod, amikor kint voltál és mégis kérdezed ki volt ott?  ;D :hehe:
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 8555
  • Karma: +49/-4
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5307 Dátum: 2017. Október 17., 00:04:39 »
Én kint voltam. És szerintem Micho, Recsi, talgaby és Genzo is kint volt. De persze nem vagyok biztos benne.  ;D :badteeth:
Mindig is mondtam, hogy vigyázz a mértéktelen ivással...  :hehe:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5306 Dátum: 2017. Október 16., 22:58:17 »
Én kint voltam. És szerintem Micho, Recsi, talgaby és Genzo is kint volt. De persze nem vagyok biztos benne.  ;D :badteeth:
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 8555
  • Karma: +49/-4
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5305 Dátum: 2017. Október 16., 14:41:17 »
Na, ki volt kint a börzén és kinek hogy tetszett?  :brow:
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 8555
  • Karma: +49/-4
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5304 Dátum: 2017. Október 06., 23:44:11 »
Angol tudás szükséges. De némelyiken szinte felsírtam.  ;D

http://screenrant.com/star-wars-vs-star-trek-funniest-memes/
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető dorian07

  • Stormtrooper
  • Sólyomszem
  • *
  • Hozzászólások: 34
  • Karma: +0/-0
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5303 Dátum: 2017. Október 01., 19:25:24 »
Teszt: Árvíztűrő tükörfúrógép.

(Elnézést, csak egyes fórumfelületek nem működnek nálam megfelelően)
Éljen a Birodalom!

Nem elérhető Farek

  • Bosszúangyal alapítótag
  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 8555
  • Karma: +49/-4
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5302 Dátum: 2017. Szeptember 14., 10:23:41 »
"Szánom a bolondot, ki velünk szembeszáll!"

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5301 Dátum: 2017. Augusztus 30., 21:21:23 »
Én úgy tudom, hogy nincs. Volt valami crossover, a Rise of the midnight sons, ha jól emlékszem, abban szerepelt ő is. Azt valamelyik oldal elkezdte honosítani, vagy a Blateco vagy az Allcomics, de nem tudom meddig jutottak vele.  :nemtudom:
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Amanojaku

  • Kázmér
  • **
  • Hozzászólások: 127
  • Karma: +0/-1
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5300 Dátum: 2017. Augusztus 30., 20:04:06 »
Üdv!
Keresztkérdés következik: van akármelyik honosító-oldalon Hannibal King képregény? Vagy esetleg olyan, amelyben viszonylag sokat szerepel?

Nem elérhető talgaby

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 15932
  • Karma: +63/-25
    • http://halozsak.tlof.hu
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5299 Dátum: 2017. Április 30., 20:24:17 »
Nemrég olvastam el az AvX-et, és igazából nekem olyan érzésem van, hogy ez meglehetősen szándékos. Az egész történet annyira leplezetlenül elfogult volt a Bosszúangyalok javára és mindent megtett, hogy besározza Küklopszot, hogy az már fájt.


Bár a videó nagyja igaz, egy eléggé fontos dolgot kihagyott: 2007 óta Küklopsz magára vállalta, hogy megmenti a pár száz főre redukálódó faját, és felismerte, hogy nem nagyon jópofizhat, ha azt akarja, hogy ez a szám ne csökkenjen. Ezért állított fel egy halálosztagot, hogy kiiktasson minden valós nagyívű fenyegetést jó előre, ezért ment neki az Angyaloknak, amikor azok meg akarták ölni az első lehetőséget, amely új mutánsokat hozott volna a világra, és ezért ment neki az emberteleneknek is, amikor úgy tűnt, hogy azok terrigénnel árasztják el a bolygót, ami halálos a mutánsokra.
A vicc amúgy benne, hogy olyan, mintha a szerkesztőség nyomta volna, hogy mennyire rossz fényben kell feltüntetni, de az írók valahogy suttyomban mindig kihozták, hogy azért Scottnak végig teljesen igaza volt és ő döntött helyesen. :)
"You could say that I believe in humanity... the power of the human spirit. It can be the most amazing force imaginable." - Lord Raiden

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5298 Dátum: 2017. Április 30., 06:52:18 »
Nem biztos, hogy visszahozzák, elvégre itt van a múltból egy fiatal Küklopsz, akinek nem túlzottan akaródzik visszamenni.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető Gorgonita

  • Galactus
  • *****
  • Hozzászólások: 1451
  • Karma: +10/-4
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5297 Dátum: 2017. Április 30., 00:16:24 »
Küklopsz a kedvenc karakterem volt, míg meg nem változott. Bukásához szerintem nagyban hozzájárult hogy az idealista-cinikus párosok közül (Superman/Batman, Skywalker/Solo, Amerika Kapitány/Vasember, Küklopsz/Rozsomák) mindig a cinikus a közönség kedvenc és az idealista húzza a rövidebbet a rajongók többségénél. A Marvel pedig valamiért meglovagolta Küklopsz esetében ezt a negatív visszhangot, és még ellenszenvesebb karaktert kreált Scottból. Kezdetben talán az volt a cél, hogy ő is darkosabb legyen, mint Logan, de a végére már komplett bukástörténetet kreáltak neki. De gondolom ő is visszatér majd a halálból mint kollégái, és látjuk még megjavulni is.

Nem elérhető Intruder

  • Predátor
  • *****
  • Hozzászólások: 803
  • Karma: +11/-0
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5296 Dátum: 2017. Április 29., 22:51:55 »
Ne már! Küklopsz tényleg ilyen? :-\
Wildman • Figueroa • Guidi • Su • Matere • Milne • Raiz • Griffith

Nem elérhető Paco Queruak

  • Donald kacsa
  • *
  • Hozzászólások: 1
  • Karma: +0/-0
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5295 Dátum: 2017. Április 11., 19:03:56 »
Sziasztok,

az a helyzet, hogy a segítségetekre lenne szükségem a szakdolgozatom elkészítésében, melynek témája a hazai képregényes szubkultúra/művészeti mező feltérképezése, megismerése. Ehhez készítettem az alábbi rövidke kérdőívemet, a kitöltés teljesen anonim (nem kell semmilyen személyetek azonosítására használható adatot megadni) és talán nem is olyan vészesen hosszú.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScaff_HKHBhzj2yDsytLD2pSBLf7gC7AAUKHusiooKbQqUOKQ/viewform?usp=sf_link

 Előre is köszönök minden kitöltést.

Nem elérhető ZoliZoltán87

  • Az Ivadééék
  • Garfield
  • **
  • Hozzászólások: 77
  • Karma: +1/-0
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5294 Dátum: 2017. Március 24., 09:18:46 »
Sziasztok!

Jatek,mobilon.

Szoval jatszik innen valaki a Tramsformers:Earth Wars-szal???
Volna 1-2 kerdesem a jatekkal kapcsolatban.

pl. Ha van 1-2 alcam akiknek a szintje Maxon van,akkor mit kell fejlesztenem,hogy tovabb tudjon noni?(meg csak 2*-osak)

Elore is koszi ha lenne valaki
Marvel G1 #80!!! Vége
G.I.Joe és TF #4/4 , Fejmesterek #4/4
HZS Marvel UK! Vége

Elérhető KiD

  • HZs imádó
  • *
  • Hozzászólások: 1749
  • Karma: +20/-0
    • http://gportal.hu/portal/transformersthemovie/
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5293 Dátum: 2017. Március 17., 13:41:13 »
Én kitöltöttem, de bevallom, fogalmam sincs, mit tudsz meg ebből a kérdőívből, amire szakdolgozatot lehet építeni. Inkább tűnt egy cég piaci igényeket felmérő kérdőívének.

Egy kizárólag magyar képregényes app szvsz csak akkor maradna meg, ha a legújabb képregényeket fordítaná folyamatosan. Lehet, hogy akkor sem. Aki képregényt olvas manapság az vagy értékeli a minőséget és ezért a papíralapú változatot preferálja, vagy értékeli a gyorsaságot és az eredeti digitális változatot veszi meg (torrentezi le) eredeti nyelven. Marad egy szűk réteg, aki nem tud angolul, de többre vágyik, mint amit az újságárusnál kap. Hát nem tudom. De majd a többiek mondanak nálam bölcsebbeket.

Nem elérhető trara0427

  • Donald kacsa
  • *
  • Hozzászólások: 1
  • Karma: +0/-0
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5292 Dátum: 2017. Március 17., 12:41:27 »
Sziasztok!
 
 
Szakdolgozatom témája a képregény olvasási szokások vizsgálata. Kérlek segítsétek a munkámat az alábbi kérdőív kitöltésével:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScufWUpW2oB8xT1rbxPFjNa8tZ9L5IoPXZV8Vizny2FAS8WMQ/viewform
 
Köszönöm!

Nem elérhető Sepi

  • HálóZsák tag
  • HZs-megszállott
  • *
  • Hozzászólások: 10487
  • Karma: +38/-10
  • Nem: Férfi
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5291 Dátum: 2017. Február 18., 11:29:03 »
Érdeklődés hiányában lelőtték nitroék. Amikor utoljára felnéztem, akkor is csak ő volt fent és Galactus, senki más.
Everybody wanna go to heaven, but nobody wanna die.

Nem elérhető ratij

  • Mulder ügynök
  • *
  • Hozzászólások: 16
  • Karma: +0/-0
Re:Csevej-csenöl
« Válasz #5290 Dátum: 2017. Február 17., 23:55:14 »
Üdv!
Tudja esetleg valaki mi történt a Comic Atlantis hub-al?