HálóZsák fórumok > OFF topik
Csevej-csenöl
jocibmx:
Igen közben én is figyelem a másik topicban történteket, ami egyébként marhára érdekes. De mint mondtam is, én csak egy mezei olvasó vagyok, mindennap bújom a képregényes híreket meg az újdonságokat, de a dolgok hátterébe ennyire nem látok bele.
Kirkmant meg csak azért hoztam szóba, mert ő jutott elsőnek eszembe, olyan szempontból, hogy felemelte a szavát a jelenlegi helyzet ellen :rolleyes:, (vagy nem is tudom hogyan fogalmazzak). De más alkotók is, mint pl a Eric Powel is kritizálta már a két nagy kiadót. Őket tartja felelősnek, azért hogy kevés ember olvas képregényeket, meg hogy az átlag képregény olvasó egyre idősebb korosztályból kerül elő. De említhetném, Paul Pope-ot is, aki azt állítja hogy a DC egyszer azt mondta neki, hogy a DC 45 éves embereknek csinál képregényeket jelenleg. (Egyébként az a bullshit ami a DC táján jelenleg megy az egy vicc, és ez számomra elég szomorú DC fanboyként.)
Szóval az indie alkotók egy része, nagyon is felelősnek tartja a két nagy kiadót a mai helyzet kialakulásáért. Legalább is nekem ez jön le.
Persze, az olvasóknak is felelőssége, hiszen ha nem adnak esély új sorozatoknak, akkor ne is várjanak változást, de szerintem pl. az Image képregényeinek egy jó része el sem jut egy esetleges nagyobb olvasóbázishoz. Pl. nagyon mennek most a könyvpiacon a különböző urban fantasy sorozatok, meg a különböző young-adult disztópikus regények. Ennek ellenére nem látni azt, hogy tömegek ugranának rá mondjuk a Fablesra (jó tudom hogy az Vertigo, de értitek a lényeget) vagy hasonló sorozatokra.
talgaby:
--- Idézetet írta: jocibmx - 2013. Október 19., 14:57:04 ---Nagyon meglepődtem amúgy, amikor azt olvastam neten, hogy Amerikában, mindössze kb. 2500 képregénybolt van, és máshol nem is nagyon lehet beszerezni a füzeteket.
--- Idézet vége ---
De, be lehet, csak kevesen választanak más útvonalat. Pár nagyobb online boltnak vannak helybéli lerakatai, illetve számos kiadónál lehet közvetlen előfizetni. Ezért nem tudjuk például valójában a két nagy pontos eladásait, mert a Diamondot megkerülve is rengeteg füzetet értékesítenek, ami csak az éves üzleti mérlegben jelenik meg bevételként.
--- Idézet ---Amcsi könyvesboltokban meg nem tudom lehet e kapni köteteket a Sandman, Watchmen meg a hasonló híresebb képregényeken túl.
--- Idézet vége ---
Mindent lehet kapni, és egy ideje jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak le a könyvesboltok belőlük, mint a Diamond.
--- Idézet ---Plusz, én egyetértek pl. Robert Kirkmannel abban, hogy a jelenlegi helyzetért a DC és a Marvel felelős annyiban, hogy a szuperhős cuccaikon túl alig van más címük, illetve ami van az nincs annyira reklámozva mint a szuperhősös sorozataik.
--- Idézet vége ---
Ezt mondjuk azért némi fenntartással kezelném, mert Kirkman azért megjárta a Marvelt, csak éppenséggel alig írt valami épkézláb sorozatot, és ezért nem is tartották meg egy címen se sokáig. Amit meg végigvitt, a Irredeemable Ant-Man, tényleg nem kapott nagy hírverést, de mondjuk az egész összesen egy valamiből állt: a főszereplő egy tenyérbemászó f*kalap, és nekünk nagyon érezni kell, hogy mennyire ellenszenves. Plusz ugye Kirkman az, az Image-nél nagyon régóta próbál egy saját szuperhősös univerzumot létrehozni, csak az igazából a kritikusokon és egy roppant lelkes és elkötelezett rajongói rétegen kívül ez senkit sem érdekel. Szóval nála azért vastagon ott lehet, hogy savanyú a szőlő.
Plusz a Marvel és a DC részéről nem tudom, mit kéne elvárnunk, amikor ők ebből élnek. Nem azért kell lennie egy épkézláb Pókember-sorozatnak, mert csak ennyire képesek, hanem mert Pókember egy évente több milliárd dollárt termelő franchise, akinél muszáj, hogy a kiinduló médium fennmaradjon, különben idővel egy üres kabalává válik, ami jelentősen veszít az értékéből.
Balakin:
egy másik topicban pont ez tárgyalódik, hogy mi lesz az amerikai piaccal így.
Személyes véleményem szerint se jó, hogy nem lehet ezeket több helyen kapni, de azért nem kell mindent a kiadókra kenni, mert az egyszeri vásárlónak is a betmen kell mert az a menő, le se szarják, hogy az Image cuccok mondjuk jobbak mert az nem a betmen.
Amúgy könyvesboltokban is lehet kapni sokmindent (angliában voltam még csak, de ott is volt elég sok kötet könyvesboltban) ileltve ugye ott az amazon is (ami kb feleannyiba kerül mintha boltban vennéd).
jocibmx:
Végül is nem szemétség, teljes mértékben igazad van. Én még azért szemezgetek a magyar megjelenésekkel ha olyan, (nem mintha olyan sok lenne belőle), pl. Kingpin által kiadott Daredevilt lehet hogy bepróbálom, és bízom benne hogy végig ki tudják adni.
Viszont azt hozzá kell tenni, hogy egy két magyar kiadó önmagának is megnehezítette a helyzetét, pl. a Képes kiadta az egyik legrosszabb Batman történetet (Hush visszatér) amiben én nem sok logikát látok. Ugyanígy a Setét Torony képregények is a Carthapilustól alapból halálra voltak ítélve függetlenül Stephen King nevétől.
Más téma, de mondjuk tudva azt, hogy Amerikában is elég nehéz helyzetben vannak a képregények, nem csoda egyébként, hogy nálunk, még rosszabb a helyzet. Nagyon meglepődtem amúgy, amikor azt olvastam neten, hogy Amerikában, mindössze kb. 2500 képregénybolt van, és máshol nem is nagyon lehet beszerezni a füzeteket. Amcsi könyvesboltokban meg nem tudom lehet e kapni köteteket a Sandman, Watchmen meg a hasonló híresebb képregényeken túl.
Plusz, én egyetértek pl. Robert Kirkmannel abban, hogy a jelenlegi helyzetért a DC és a Marvel felelős annyiban, hogy a szuperhős cuccaikon túl alig van más címük, illetve ami van az nincs annyira reklámozva mint a szuperhősös sorozataik. Ezért én egyre jobban húzok a különböző indie címek felé, és az újdonság varázsa csak még vonzóbbá teszi pl. az Image vagy a Valiant új sorozatait.
Balakin:
Szerintem a magyar képregény megjelenéseknek egy olyan bummra van szüksége, ami legalább meg 5szörözi az eladásokat és azzal, hogy minden szir-szart megveszünk csak, hogy támogassuk, maximum fenntartjuk, de előre nem visszük a dolgot.
Én speciel semmi magyart nem veszek, mert nem szeretem a fordításokat (és inkább veszek hc-ket mint egy sima tpb-t). Ha egy sztori érdekel, akkor meg nem fogok várni a magyar kiadásra (mivel ugye itt már lefutott sztorikról beszélünk, vagy olyanokról amik 9-10 volume-al a magyar kiadás előtt járnak), inkább beszerzem az egészet angolul (főleg, hogy a sorozatok rendszerint megszakadnak, mint Sandman, Hellboy).
Bűntudatból vásárolni ugyan olyan rossz szerintem, mint csak azért megvenni valamit, hogy teljes legyen a sorozat, hiába nem is érdekel már a sztori, vagy tudod, hogy borzalmas, de azért veszed, mert már megvan az eddigi 10 kötet.
Nem akarok szemétnek hangzani, én szeretném ha lenne itthon kereslet és megjelenne sok minden, de nem fogok bűntudatot érezni, hogy nem vásárolok magyar kiadást, mert a saját pénzemet arra költöm amire szeretném (azaz, az angol kiadásra).
Navigáció
[#] Következő oldal
[*] Előző oldal
Teljes verzió megtekintése